Egy szavazaton múlott a nők jogainak megmentése

A szlovák parlament tegnap nem fogadta el Anna Záborská (OĽaNO) képviselőnő javaslatát az abortuszokat illető törvény módosításáról.
Próbálta ugyan ennek ellenkezőjét magyarázni (várandós nőknek nyújtott pénzügyi segély, lakhatási támogatás a rászorulóknak, a károsodott egészséggel született gyermeket illető pénzügyi segély megemelése), viszont az általa benyújtott javaslat megnehezítette volna a várandós nők eleve nem könnyű helyzetét.
A jelenleg érvényes 48 órás várakozási időt ugyanis 96-ra növelte volna. Az eredeti beadvány szerint két orvosnak is szakvéleményt kellett volna nyilvánítania a beavatkozás előtt (ez paradox módon az első szlovák állam idején, az abortuszokat illető szigorúságot enyhítő törvényjavaslat része volt), és Záborská hiába próbálta ezt a részt visszavonni a második olvasat után, nem járt sikerrel.
Ezen felül pedig betiltotta volna az abortuszok “reklámozását” is. A javaslat szerint továbbá a nőknek egy részletesebb kérdőívet kellene kitölteniük a spontán vetélést követve és az abortuszt megelőzően is.

A törvényjavaslatot és magát a szavazást tüntetések, heves viták és felkorbácsolt indulatok övezték. Az ügyben megszólaltak szakorvosok, női szervezetek és közéleti személyiségek is.
A legutóbbi szavazáson a nők feliratokkal ellátott fakanalakat küldtek a konzervatív képviselőknek, amelyekkel nemtetszésüket fejezték ki a reprodukciós szerveik állapotába való beleszólásba. Nyáron az ország számos városában, de még Csehországban is tüntettek a szigorítás ellen. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja szerint az országban elvégzett abortuszok száma a 90-es évektől egyre csökken, így a laikus állampolgár úgy gondolhatná, nem indokolja semmi a hozzáférhetőségükhöz való nehezítést, illetve szigorításukat.

A jelenleg érvényes jogszabályok értelmében az abortusz elvégzésének 3 feltétele van: a terhesség 12. hete, a nő írásos kérelme, és olyan egészségi állapot, amely lehetővé teszi. A költségét a biztosító nem fedezi.
Ez egy általánosan, szakemberek által elfogadott időkeret, amelynek okán kijelenthetjük, hogy bármiféle szigorítás vagy korlátozás kizárólag személyes elvi, illetve vallási meggyőződésből eredhet. Ezen felül nem szükséges pszichológiai diploma ahhoz sem, hogy tudjuk, egy gyereknek az a legjobb, ha egy szerető családba kell születik, ahol a szülők felelősséget tudnak és akarnak is vállalni a jólétéért.
Hogyan szavaztak az egyes pártok képviselői
Az koalíción belüli ellenzék leghangosabb felszólalója minden kétséget kizáróan Jana Bottó Cigániková (SaS), az egészségügyi bizottság elnöke volt, a szavazásban pedig az egész pártja a véleményét osztotta. Cigániková maga osztotta szét a parlamentben a fent említett fakanalakat.
A másik oldalon Milan Kuriak, Anna Záborská és Štefan Kuffa (jelenleg párton kívüli) borzolták a kedélyeket. A módosítást illetően viszont magában az OĽaNO-ban nem volt egyetértés, hiszen például Kristián Čekovský, Andrej Stančík és 10 másik képviselő is nemmel szavaztak. Bár meg kell hagyni, a párt arról ismert, hogy tagjai a saját belátása és nem pedig konszenzus alapján szavaznak.
A Sme Rodina két jelenlévő képviselő kivételével támogatta Záborská javaslatát, vezetőjük, Boris Kollár viszont érdekes módon tartózkodott.
A Petter Pellegrini vezette újonnan alakult Hlas egyenesen elhatárolódott a szavazástól, mondván, hogy ez csak feleslegesen megosztja a társadalmat.
Az ellenzéki Smer klub többsége nemmel szavazott, maga Robert Fico pedig felháborodottan sérelmezte a szavazás idejének hirtelen megváltoztatását, és kérte, hogy napolják el.
Az alapvető emberi jogokat elnyomó mozgalmak támogatása és propagálása miatt frissen elítélt Marián Kotleba vezette Ľudová Strana Naše Slovensko szélsőséges párt jelenlévő képviselői pedig igennel szavaztak, nem okozva ezzel semmilyen meglepetést, hiszen ők maguk egy a lengyelországihoz hasonló törvényjavaslatot nyújtottak be az abortuszok szigorítására.
Mivel a javaslatról való szavazás eredetileg nem volt a tegnapi program része, Vladimíra Marcinková képviselőnő (Za ľudí) szinte az utolsó órában érkezett, alig egy hónapos gyermekét is magával hozva. Az Instagram-profilján közzétett bejegyzéséből megtudhattuk, hogy nem sokon múlt a jelenléte. A pártjából rajta kívül 6-an szavaztak nemmel és végül egyetlenegy szavazaton, tehát az övén múlott a nők szabadságának megmentése. 117 résztvevőből 58:45-ra zárult az arány a szabadság javára.