Koronavírus? „Így éljük meg mi, Spanyolországban!” – Rédli Annamária

A nyár egy kis fellélegzés volt, így nekünk is sikerült otthon töltenünk a nyarat, vagyis legalább egy részét. Ismerek embereket, akik még most is utaznak, főként autóval. Talán mostanra az emberek már annyira nem félnek és bátrabban indulnak útra. Egy biztos, túl könnyű helyzetben nem vagyunk, de reméljük a legjobbakat.

Érdekes történet, hogy egy szlovákiai magyar angol magántanárként tevékenykedik Spanyolországban, hol kezdődött ez a történet? 

Otthon a főiskola elvégzése után angol és biológia szakos tanárként dolgoztam, ám úgy éreztem, hogy szükségem van az angol nyelv és kultúra szélesebb körű megismerésére. Akkor igazából a biológia volt a szakterületem, mivel Nyitrán kertészmérnökként végeztem. Ezt követően egy kétéves továbbképzésen vettem részt, amely a pedagógiai minimum. Éreztem, hogy angolból hiányosságaim vannak, ezért döntöttem úgy, hogy Angliába utazom és munkát vállalok. Gyermekekre vigyáztam. Egy-két évre terveztem a külföldön töltött időt, de hét esztendő lett belőle. Eleinte családoknál vigyáztam gyerekekre, közben iskolába jártam és különböző szintű nyelvvizsgákat tettem. Ezek után egy multinacionális cégnél (CHEP) könyvelőként tevékenykedtem. Itt jött a kiváló lehetőség, hogy Spanyolországba utazzak. A részlegünket áthelyezték Madrid városába és én tanítottam be az új embereket. Ekkor még csak kilenc hónapra kaptam szerződést. A kilenc hónapból tizenkét év lett. Itt ismerkedtem meg a férjemmel Luissal. A cégnél ezen idő alatt újra átszervezések voltak s Indiába kellett volna utaznom. Ezt már nem vállaltam, ez volt az első komoly válaszút életemben. A második az fiam, Esteban születése után történt. Tudtam, hogy nem szeretnék egy irodában nyolc órát ülni és feleszmélni arra, hogy a gyermekem felnőtt. Elmulasztottam volna a legszebb pillanatokat az életében, mint pl. azt, hogy kimondja az első szót. Tudni kell, hogy Spanyolországban csak 4 hónap az anyasági szabadság, amit ha valakinek van szerencséje akkor eltudja húzni 6 hónapig, de nagyon maximum 1 évig. Mérlegeltem a lehetőségeimet s egy magyar barátnőm említette, hogy egy „académia” (ez egy napköziotthonnak felel meg, ugyanis a gyerekek ide jönnek iskola után, hogy szaktanárok segítsenek nekik a házifeladatban és a vizsgák felkészülésében) angol tanárt keres. Jó lehetőségnek tűnt, mert így itthon tudtam maradni, nem kellett a gyermekemet bölcsödébe vinni, s annyi órát vállaltam, amennyit akartam. Így a férjemmel közösen megoldottuk, hogy mindig legyen valaki a kicsivel. Ötödik éve vagyok itt, már vannak saját diákjaim is, közben magánvállalkozó lettem. Felnőtteket és gyermekeket is egyaránt tanítok.

Magyarajkú angol magántanárként nem volt nehéz érvényesülni?

Talán épp a magyarságom miatt sikerült, ugyanis mint már említettem, egy magyar barátnőmnek köszönhetem ezt a lehetőséget. Spanyolországban és Angliában egyaránt a magyar közösségek tartották bennem a lelket. Nélkülük talán nehezebb lett volna. Azt vettem észre, hogy külföldön nagyobb az összetartás. Kisfiam megszületése után egy másik barátnőm által bekerültem a Madáchba (Magyar Családosok és a Magyar Kultúra szerelmeseinek a szervezete). Először tagként vettem részt a tevékenységben, majd vezetőségi tag lettem. Jelenleg a vasárnapi iskolát vezetem.

Áprilisban a koronavírus elsöprően tört előre Európa egyes országain, akárcsak Spanyolországban. Láttunk azért jónéhány dolgot a médiából, de elsőkézből mégis valósabb képet kaphatunk. Milyen állapotok uralkodtak az országban az első hullám alatt? 

Egyik napról a másikra bezártak minket márciusban. Emlékszem hétfőn megérkeztem a diaszpóra konferenciáról, amely Budapesten volt, s pár napjára már ki sem mehettünk a lakásból. A családból csak egy személynek volt megengedve, hogy elhagyhassa az házat (elmehessen üzletbe élelmiszerért, gyógyszert vásároljanak, vagy éppenséggel pénzt vegyenek ki). A gyerekek egyáltalán nem hagyhatták el a lakást, nekünk van egy kis erkélyünk, az volt az egyedüli hely, ahová kitudtunk ülni. Itt tudtuk élvezni egyedül a napsütés okozta örömöket. Közben a hírek tömkelege jött a sok betegről és a halálozásokról. Az emberek egymást biztatták telefonon, interneten keresztül. Rendszeresen este nyolckor kiálltak az emberek a teraszokra, először megtapsolták az egészségügyi dolgozókat és megköszönték nekik áldozatos munkájukat, majd fényekkel emlékeztek a koronavírus áldozataira. Három hónapra megszűnt a külvilág mindenki számára, Madrid utcái kihaltak.

Sikerült tanárként munkát vállalni az első hullám alatt? 

Az académián és a magántanulóimnak is felajánlottuk az online oktatást, ám kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Nagyon megcsappant a tanulók létszáma. Mivel én felnőtteket is tanítok, ott többnyire az volt a probléma, hogy nem bíztak ebben az oktatási módszerben, vagy épp elveszítették munkájukat. De igen, voltak diákjaim az első hullám alatt.

Szlovákiában és a határmenti országokban online tanítási formát kezdeményeztek ebben az időszakban. Hogyan nézett ez ki ez a helyzet ott? Milyen megoldások voltak preferálva? 

Ahogy már említettem, volt lehetőség online oktatásra. Főleg a magániskolák vették ezt komolyan. Diákjaimtól tudom, hogy az állami oktatási intézményekben e-mailben küldték a tanárok a feladatokat. Ott inkább így kommunikáltak. A magániskolák ugyanúgy csoportokban tanítottak, mint a főiskolákon. Vagy a Zoom szoftvert használtuk, vagy saját platformon történt az oktatás. Itt a tanárok rengeteg plusz energiát fektettek bele az oktatásba. A fiam iskolájába például a hét elején elküldték a házifeladatokat, s ezeket péntekig visszakellett küldeni. Ezzel levolt tudva az egészheti tanítás. Mi a Madách vasárnapi iskolájában a Zoomon keresztül tanítottunk és újra azt használjuk, mivel ismét bevezették a szigorításokat.

Volt számottevő különbség abban, ahogyan az alsóbb évfolyamokon (esetleg az óvodákban) és a felsőbb évfolyamokon kezelték a járvány okozta szigorításokat?

Márciustól egészen szeptemberig bevoltak zárva az iskolák s a tanítás az az adott intézménytől függött. Az általános- illetve középiskolai vizsgákat júniusban és júliusban járványügyi szigorítások keretében megtartották. A főiskolákon szintén vizsgáztak a hallgatók.

Jött a nyár! Úgy telt, mint minden másik, vagy érezhető volt azért a vírus első lenyomata? Mennyire voltak enyhítések ebben az időszakban? 

Június első felében részlegesen oldották fel a karantént, majd június 20.-tól lehetett utazni. Ekkor sokan elmentek a tengerpartra vagy a hegyekbe, ahol esetleg a hétvégi nyaralójuk van. Mi is elutaztunk Andalúziába. Voltak olyanok is, akik nem merészkedtek ki, gondolom a híreknek köszönhetően sokan féltek a vírustól, elég nagy volt a bizonytalanság. Négy fázisban történt a visszaállás. Minden megye a maga ritmusában oldotta fel a korlátozásokat, s ha elértek a negyedik fázisra, akkor újra normális helyzetet jelentettek, „Nueva Normalidad”. Sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi vezetés okolható a súlyos helyzetért, ami volt nálunk. Talán azért is volt ilyen káosz, mert nem volt mindig egyértelmű, hogy mit szabad és mit nem. A kormány valószínűleg kezelhette volna jobban ezt a szituációt. Júliusban, mikor a helyzet már stabilabb volt, biztatták az embereket, hogy folytassák az új életet nyugodtan a szabályokat betartva. Július végén újra felszökött a fertőzöttek száma, majd augusztus végére újra drasztikussá vált a helyzet. Valahol itt kezdődött el igazán a második hullám.

Hogyan indult Spanyolországban a második hullám? Mi történik most ott?

A nyári lazított helyzet után augusztus 27.-én az iskolaügyi miniszter összehívott egy találkozót a megyei iskolai képviselőkkel, hogy megvitassák miként legyen a tanévkezdés. Szeptember 8.-án újra tanítás kezdődött. Márciustól szeptemberig, amíg a gyermekek nem látogatták az iskolákat, átalakítások történtek az új szabályzatoknak megfelelően. Kialakították az új tantermeket, az étkezőket átalakították. Bár a fertőzöttek száma növekedett, s még jobban, hogy a gyermekek visszaültek az iskolapadba, de az időjárás is csak kedvezett a terjedésnek. Újra szükségállapotot hirdettek, az üzlethelységekben újra korlátozások vannak és a járásokat nem hagyhatjuk el. Pozitívum az, hogy még nincs kijárási tilalom az országban.

Mennyire érintette meg a vírushelyzet a családot? Mennyire befolyásolta a mindennapi életet az első és a második hullám? 

Spanyolországban a legjobban a turizmust viselte meg ez a vírushelyzet, ami az ország GDP-nek a 12%-át alkotja. Ebből kifolyólag sokan dolgoztak ilyen munkakörben, s a korlátozások alatt munka nélkül maradtak. Talán ez az ágazat, ami legjobban megsínylette a kialakult helyzetet. 700 000 fővel több munkanélküli van a tavalyi statisztikákhoz képest, ami valószínűleg 1 000 000 fölé kúszik az év végére. Konkrétan a mi családunkat is érinti ez a válság, mivel turisztikai vállalkozásunk volt. Főként amerikai turistákkal foglalkoztunk, de a létszámuk 0-ra csökkent, így a vállalkozást bekellett zárni és a férjem munka nélkül maradt. Bizonyos kor felett már nagyon nehéz munkát találni Spanyolországban, ez már a krízis előtt is így volt, most pedig pláne drasztikus a helyzet, így a hazautazást fontolgatjuk. A bizonytalanság miatt a helyzet nagyon megnehezítette a mindennapokat, mert nem lehetett tudni, hogy mit hoz a holnap. A nyár egy kis fellélegzés volt, így nekünk is sikerült otthon töltenünk a nyarat, vagyis legalább egy részét. Ismerek embereket, akik még most is utaznak, főként autóval. Talán mostanra az emberek már annyira nem félnek és bátrabban indulnak útra. Egy biztos, túl könnyű helyzetben nem vagyunk, de reméljük a legjobbakat.