Nosztalgiázzunk a retro banki termékekkel!

Vannak dolgok, amik felett egyszerűen eljárt az idő. A klasszikus tévécsatornák, a klasszikus papír alapú levelezés pont ilyen példák. A bankszektorban is rohamléptekkel halad a digitalizáció, és ma már nem hordjuk be a készpénzben kapott fizetésünk egy részét, hogy betegyük a spórolási számlánkra. Ám vannak olyan termékek, amik egyfajta őskövületként velünk maradtak, annak ellenére, hogy ma már senki se használja őket, senki se kérvényezi őket, vagy éppen a törvénymódosítások miatt váltak abszolút előnytelenné. Esetleg mindig is előnytelenek voltak, de most már végre valaki el is magyarázza, miért előnytelenek.
Íme, egy retró lista azokról a termékekről, amik a korábbi évtizedekben trendik voltak, ám ma már elég cikik. Ha neked is van ilyened, gyorsan nézz szét jobb megoldás után. 🙂
Betétkönyv
Ez talán az egyik első olyan termék volt, ami megjelent a bankokkal együtt a 19.-20. században. Még a 90-es években is nagyon elterjedtek voltak, pláne, hogy viszonylag jól kamatoztak, a kockázati szempont pedig elenyésző volt. Én például tisztán emlékszem rá, hogy a szülinap-névnap-karácsony klasszikus pénzgyűjtő körök után a szüleim bevitték a pénzem a bankba, ahol beírták a könyvecskébe, hogy mennyit tettünk be, és mennyivel lett magasabb az ott levő összeg. Teljesen jó érzés volt a betétkönyvet lapozgatni, és tudom, arról ábrándoztam, hogy egyszer majd teljesen betelik. A legnagyobb csoda pedig általában januárban jött, amikor hozzáírták a kamatot, és én örültem, hogy több lett úgyis, ha nem is tettem be rá pénzt. 🙂
Az új évezredben azonban ez a termék teljességgel korszerűtlenné vált, és csak haldoklott a digitális piacon. Senkinek nincs ideje a papírral, és a személyes betétekkel bíbelődni, ha maga a fizetés is számlára érkezik. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi években a személyes banki ügyintézés egyre költségesebb – egyre több helyen vezetik be betéti automatákat, ezzel pedig a személyes betétek után magas (5 eurós) illetéket kell fizetni.
Idén októberben végre az utolsó bank, a nem kifejezetten az újításairól ismert Slovenská sporiteľňa is kivette a kínálatból (csak összehasonlításképpen, a Tatra Banka, mely élen jár a digitalizációban és a modern kütyük bevonásába a bankrendszerbe már 2017-ben kidobta a termékei közül). Egyébként a VÚB, vagy a Slovenská sporiteľňa is annyit tett mindössze, hogy az új betétkönyv nyitásának lehetőségét törölték, a régiek, továbbra is érvényben maradnak. Az indoklás szerint még mindig sok számlán van pár tíz euró, mégha nem is használják őket a kliensek aktívan. A Tatra Banka, illetve az Unicredit is ezzel szemben végképp felszámolja őket folyamatosan. Vagyis a klienseket írásban figyelmeztetik, hogy a számlájuk megszűnik, és átvehetik a megmaradt összeget. Ha 3 éven belül nem jelentkeznek érte, a pénz a banknál marad. Szóval érdemes lehet rápillantani a nagyi megtakarításaira, nehogy véletlenül elvesszen a pénzünk!
GRID-kártyák, SMS-értesítések, bankszámlakivonatok
Bár nem egy konkrét banki termékről van szó, de azért a GRID kártyás ellenőrző kulcsokat se hagyhattuk le a listáról. A műanyag lapocskák az x számú mezővel olyanok voltak a bankszektorban mint a floppy lemezek a számítástechnikában – mire igazán elterjedtek volna, már idejét múlttá is váltak a technikai fejlődésnek köszönhetően. Azt hiszem több mint 10 évig biztosan nem voltak forgalomban, ma már csak azt sajnálom hogy poénból egyet nem tettem el emlékbe. Ezek a banki kártyácskák az internetes bejelentkezéshez kellettek. Általában 8×8 mezőt tartalmaztak, mind egy-egy négyjegyű számmal, belépéskor pedig a bankunk kérte valamelyik mező (pl. az A4 vagy a B8) kódját. Egy magára valamit is adó bank legalább 5 éve másképp oldja az azonosítást, tavaly az utolsók között az OTP, az UniCredit és a Slovenská Sporiteľňa hivatalosan is megszüntette őket.
Hasonló sorsra jutnak az SMS értesítések, illetve a papír alapú havi bankszámlakivonatok is. Legalábbis az, hogy egyre több bank kér érte egyre magasabb összegeket, ezt a trendet jelzi. Az összes bank rendelkezik ma már saját applikációval, ami ha szeretnénk, küld értesítést a mobilunkba, ha fizetünk a kártyánkkal.
Lakástakarék-spórolás
A lakástakarék-spórolás már csak agonizál, amióta az utóbbi években a kormányok oda-oda csaptak neki egy rendesebb sallert. Bár egy olyan termékről van szó, mely ma is elérhető, bárki szabadon köthet iylen szerződést, azért mielőtt erre a döglődő lóra tennénk fel (vagy tennénk be) a megtakarított pénzünk, megmutatom, hogy a jelenlegi szabályozás mellett miért nem adok a lakástakarék-spórolásnak tíz évnél többet semmiképp sem.
A 90-es években szó se róla, valóban roppant vonzó termék volt ez a fajta spórolás. Euróra átszámolva cca 500 eurónyi megtakarításra majdnem 200 euró állami támogatást lehetett bekaszálni, ami valljuk be, egész pofás kis összeg ma is, nem még hogy 30 évvel ezelőtt. Aztán a 2000-es évektől folyamatosan vágták vissza ezt a bónuszt: egyre nagyobb összeg után adtak egyre kevesebb állami támogatást. Ma már ott tartunk, hogy a teljes állami támogatás elnyeréséhez – ami évente mindössze 70 euró – több mint 230 eurót kellene havonta félretenni.
Nem beszélve arról, hogy tavaly óta az új spórolások esetében már mindenképp számlákkal kell igazolnunk, hogy a lakástakarékot tényleg arra használjuk fel, mire eredetileg tervezték: hogy építsük, csinosítsuk az otthonunk. Ez a régi szerződéseknél még nem volt ilyen szigorúan vett feltétel, hat év után szabadon rendelkezhettünk az összeg felett. Ha még megvan a lakástakarékod, akkor azért a hat évet húzd ki, esetleg egy-egy ilyen elfelejtett spórolás egész jól jöhet, ha épp lakásvásárlás előtt állsz, ám ha a gyerek főiskolai éveire szeretnél spórolni, annak itt már semmi értelme.
Unit linked biztosítás ( IŽP – investičné životné poistenie)
Ez is egy létező termék, ám a csúcspontján, csakúgy mint a lakástakarék-spórolás már rég túl van. Hála az internetnek az információk villámgyorsan terjednek, s az elmúlt években egyre hangosabb kezdett el lenni a szakértők azon csoportja, akik rávilágítottak, mekkora talicska sz… emetet árultak arany papírba csomagolva a biztosító ügynökök a 90-es, 2000-es években. Egy valamit is magára adó pénzügyi szakember ma már nem fog ilyen terméket nekünk adni, vagy ha igen, minél gyorsabban meneküljünk tőle. Az unit linked a biztosítás és a befektetés “szerelemgyereke”, olyan átláthatatlan illetéktáblázatokkal, hogy ember legyen a talpán, aki megérti, miért látunk csak vissza morzsákat a félretett pénzünkből. Ma már szerencsére a rendesebb pénzügyesek feltették a netre a komplett szétszámolt táblázatokat, ajánlom mindenkinek, hogy utánakeressen micsoda előnytelen szerződéseket tuszkoltak le csont nélkül a kliensek torkán anno egyesek.
Régen óriási divatja volt ennek a biztosításnak, pláne a gyerekeknél, 18-19 éves korukig így spóroltak a szülők, többek között az én szüleim is, amiért roppant hálás is vagyok.
(Más kérdés, hogy 19 évesen, mikor megkaptam, körülbelül egy hónap alatt a fenekére vertem az egész összegnek. Lehet 1989-ben a megkötésekor érdekes célösszegnek tűnt, 2008-ban a havi mekis brigádpénzem több volt. :D)
Arra szerettem volna csak rávilágítani, hogy
- Ahogy a henteshez sem járunk hajat vágatni, úgy a pénzügy termékeinket se keverjük. A biztosítóban nem fektetünk be, ahogy a bankban sem biztosítunk. Mindenhol csak az extra illetéket húzzák le rólunk, szóval végső soron csak mi járunk rosszul
- Ne dőljünk be annak a kamudumának, hogy így rá vagyunk kényszerítve a spórolásra, mert magunktól nem spórolnánk. Két kattintással elintézhetjük a havi utalást a spórolási számlára és a biztosításra külön-külön, és 20 év alatt több ezer eurót megtakarítunk az illetékeken.
Egyébként onnan is látni, hogy lassan búcsúzunk az unit linkedtől, hogy régebben a biztosítók a hagyományos kockázati biztosításokat fel sem tüntették a kínálatukban, csak az kaphatott olyat, aki utána kérdezett, de még neki is kellett legalább három kört futnia, hogy ne egy unit linkedet sózzanaka nyakára, mert az a “jobb biztosítás” (az ügyököknek, akik félretették az első 2 év befizetéseit mindenképp). Ma már jóval egyszerűbben köthetünk sima biztosítást, s reménykedjünk benne, hogy a most felnövő pénzügyileg tudatosabb nemzedék a pénzügyi nosztalgiába küldi ezt a terméket is pár éven belül.
Kiemelt kép: pinterest