Umberto Eco az Iron Maiden háza táján
Nem egyszer hallottuk a mondást, hogy valaki addig él, amíg beszélnek róla. Umberto Ecoról még bizonyára sokáig fogunk. Több tudományágban alkotott maradandót és hatása a mai napig jelen van. Az egyik leghíresebb posztmodern regénye A rózsa neve több médiumban is hagyott emlékezetet (film, könyv, zene). Eco idén januárban töltötte volna be 89. életévét.
Nem egy olyan dolgot tudnánk említeni, amellyel emlékezhetnénk a posztmodern irodalom egyik nagybetűs művészére és alkotójára, Umberto Ecora. Csak saját tanulmányaimból indulok ki, csoporttársaim is mindannyian találkoztak a Hogyan írjunk szakdolgozatot? c. tanulmányával (természetesen ez csak feltételezés, minden bizonnyal találkoztak vele.). Az olasz származású polihisztora amibe belekezdett, mindenhol hagyott maga után nyomot. Tudományos pályafutását középkor-kutatóként kezdte, s Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a torinói egyetemen. A tudományos hírnévhez ez kevésnek bizonyult, viszont a világhírt elérte irodalomelméleti írásaival a szemiotika területén (A nyitott mű poétikája).
A szó jelentése jeltan, jeltudomány. Egy olyan tudományág, amely a jelentésekkel foglalkozik. Alapvetésben a szemiotikai felfogás az, hogy a jelek nagyobb rendszerben kapnak jelentést. Példának felhozhatjuk, hogy egy nyelv szavainak és kifejezéseinek a nyelvben van jelentésük, mert itt van rendeltetésük és használati szabályuk.
Umberto Eco egyik leghíresebb irodalmi műve, amely más médiumban is újraéledt A rózsa neve címmel jelent meg. A mű világsikert aratott, s valószínűleg azért, mert zseniális felépítést kapott (természetesen fontos hozzátenni, hogy ez szubjektív vélekedés). Mint már korábban említettük, vallástudományi szakból doktorált és középkor-kutatóként kezdte a pályáját, így elég alaposan tudta tanulmányozni azt a korszakot, amely a történetszál gerincét képezi.
A mű központi problematikája a sötét középkorban jelenlévő belső vallási probléma, amelyet egy elég mélyen taglalt történelmi háttér, társadalmi és korhoz kötődő kontextus alapoz meg. Mindenesetre szükségszerű a hosszú nyitány, hiszen az olvasó másként nem jut elég információhoz és tudásának hiányosságában a mű értelmetlenné válhat. Ebből kifolyólag érthető a szerző elgondolása, hogy szilárd alapokra kell építkezni. Kosina Zsolt egy bejegyzésében nagyon jól megfogalmazza, ahol véleményt formál a történetről, hogy ha az olvasó elunja magát az előzményeken és nem marad türelme, akkor úgyis leteszi a könyvet, tehát nem léphet a megszentelt földre.
A mi utazásunk egy másik irányt vesz fel, amely egy egészen más médiumi megközelítéshez jut el A rózsa neve c. művel kapcsolatban. Umberto Eco nyomán 1995-ben Sign Of The Cross címmel jelent meg egy dal az Iron Maiden háza táján a The X Factor c. albumon. Tudni kell, hogy a dal szerzője jelen esetben Stephen Percy Harris volt, az együttes gitárosa és alapítója, ugyanis ezen időszakban Bruce Dickinson (énekes, történész, irodalmár, vívó, pilóta, forgatókönyvíró) épp szólókarrierjén dolgozott és nem áll az együttes élén. Az eposz a közösségi videómegosztók egyikén 10 perces formában van jelen, amely a valós hossza a műnek. Emlékszünk még a Queen rádiós háborúira ugye? 3 percnél hosszabb dal nem kerülhet a rádióba. Hát egyértelmű, hogy a A rózsa nevére utaló Sign Of The Cross sem ezen irányba szeretett volna haladni.
Nem titok az együttesről, hogy a zenekar vonzódik a történelmi témákhoz, hisz ha csak egy koncertet is nézünk végig tőlük, láthatjuk, hogy felvonultatják nekünk a számukra jelentős történelmi eseményeket egy sajátos heavy metal formában. Az eposz Umberto Ecotól sajátos módon próbálta meg átvenni a művet. Témája a szerzetesi lét kérdéseit boncolgatja, amelyek ezen hivatással járnak. Az Umberto Eco által írott erőteljes és hosszú bevezetés érezhető a dalon is.
Egy másfél perces feszültségfokozással indít a dal, amelyet a közepén újra érezhetünk az elnyújtott hangszeri kíséret jóvoltából. Az első tényleges utalás az eredeti irodalmi műre a 2. és 3. perc között jelenik meg, mikor elhangzik The name of the rose (A rózsa neve) szókapcsolat. Természetesen a tematika végig érezteti velünk azt, hogy az ihletettségnek a posztmodern írónk adta az alapot. A harmadik perc után jön a posztmodern kísértés az Iron Maiden alkotásában, ugyanis akinek nem marad türelme, az nem léphet rá a megszentelt földre. Hogy mit is értünk ez alatt? A 8:14-ig percig várakozásban és töprengésben kell léteznünk és készítjük fel magunkat mindarra, ami jönni fog. Közel 5 perc sablonos zene után, amikor már épp eljutunk arra a szintre, hogy jó, jöhet a következő szám, mert már nem bírom ki, akkor 8:14-nél Dave Murray szólója töri meg a sablonosságot, majd Janick Gers tetőzi 8:34-től. A kilencedik perchez közeledvén újra felcsendül a refrén, majd a tematikához hűen lassú lezárás következik az outro-val.
A dal lírai részét tekintve egy laikus hallgató nem feltétlenül következtet arra, hogy A rózsa neve ihlette történetet hallunk heavy metal kontextusban. A középkori szerzetes tematika utalást ad rá és a feszültséget keltő posztmodern zeneiség szintén erre ad következtetést. S természetesen nem elvetendő, hogy a mű címe kétszer hallható. Egyszer a dal elején az első refrénben, majd a végén a második refrénnél.
Umberto Eco munkássága nagy hatással volt az irodalomra és a különböző tudományágakra, de láthatjuk, hogy nem utolsó sorban a zene világába is szervesen beépült.
