Felfüggesztve
Felfüggesztették a “semmis” kassai ügyvédnő tevékenységét.
A Szlovák Ügyvédi Kamara pénteken felfüggesztette A. Krajníková kassai ügyvédnő jogi tevékenységét – derült Alexandra Donevová szóvivő tájékoztatásából. A felfüggesztésre a kamara felülvizsgálati bizottságának elnöke tett javaslatot, tekintve, hogy számos panasz érkezett Krajníková személyére, amelyek közül négyet megalapozottnak nyilvánítottak. A kamara továbbá kérelmezte az ellene irányuló fegyelmi eljárás megkezdését is.
“Az ügyvédnő a tevékenységével olyan súlyos mértékben csökkenti az ügyvédi hivatás méltóságát, hogy a hivatás, a nyilvánosság és a jogi szolgáltatások igénybevevői védelme megkívánja az ügyvédekről szóló törvény szerinti való eljárást.”
– nyilatkozta Donevová.
Elmondása szerint a döntés csak a kézbesítést követve lesz jogerős.
Krajníková neve tavaly októberben került be az országos köztudatba, amikor is a kassai L. Pasteur Egyetemi Kórházban telefonon keresztül egy 19 éves kismamát próbált buzdítani arra, hogy ne viseljen maszkot és ne hagyja, hogy elvégezzék rajta a kórház előírása szerint kötelező koronavírus-tesztet. A kórházat ezután annyi támadás és álhírhullám érte, hogy helyreigazító nyilatkozatot kellett közzétenniük. Érdekességképpen, amikor a nő néhány hét múlva visszatért a kórházba vizsgálatra, már nem volt semmilyen problémája az előírások betartásával.
Kassán már ezelőtt az incidens előtt is ismerték a nevét, mivel egy alkalommal ki kellett kísérni a bíróság épületéből a maszkviselés megtagadása miatt.
Említést kell tenni egy másik híres védencéről, az eperjesi kocsmatulajdonosról, aki a kormány rendeletei ellenére is nyitvatartotta a vendéglátóhelyet és a közösségi médiában reklámozta magát, valamint invitálta sörözésre a vendégeket. A férfit decemberben letartóztatták és rendkívül gyors eljárás során az Eperjesi Járásbíróság december 24-én két év feltételes börtönbüntetésre ítélte, ami ellen nem fellebbezett. Későbbi elmondása szerint azóta más ügyvédet fogadott és a kocsma reklámozásának ötletét pedig teljes mértékben Krajníkovának tulajdonította.
Az ügyvédnő váltig hangoztatta, hogy a kormány járványügyi rendeletei alkotmányellenesek és jogilag érvénytelenek (semmisek), folyamatosan lázította az embereket az ellenük való fellépésre, aminek köszönhetően számos támogatót szerzett (50 ezer tagú Facebook-csoport), valamint gyakori vendége az Infovojna és Slobodný vysielač nevű dezinformációs rádióknak is. A Facebook-oldalán bárki bizonyságot szerezhet a fentebb leírtakról, hiszen nem szűkölködött a követőivel való interakciókban. Rövid időtartamú nyilvános karrierje során sikerült összetűzésbe keverednie a Vlasť párt egyik tagjával, Juraj Krajčíkkal, akivel az interneten keresztül hadakozott és közben mindvégig Štefan Harabint védte, akit a mentorjának nevezett (és végig hibásan írta a nevét). A másik oldalon viszont az ĽSNS-be tartozó Ján Stanko polgármester (Juhos, Szinnai járás), viszont mindig kiállt mellette. Stanko neve ismerős lehet az olvasók számára, hiszen 2020 januárjában, a parlamenti választások előtt a Transparency International Szlovákia felhívta arra a figyelmet, hogy a férfi a község Facebook-oldalát használja fel a saját kampányához.