Az abortusz vetületei 3.

Folytatjuk tovább sorozatunkat, amelyben az abortusz körüli kérdésekre próbáljuk megtalálni azon válaszokat, amelyek érinthetik az életünket. Fontos szempont, hogy a művi terhességmegszakításról mit mondanak a különböző egyházak. A következőkben Mgr. Takács Klaudia PhD. lesz a segítségünkre, aki bemutatja, hogy milyen álláspontja van a református egyháznak a témával kapcsolatban.

1. Nehéz az első kérdést feltenni, mert mindjárt a közepébe kell vágnom! Hogyan vélekedik a református egyház az abortuszról? Illetve lehet-e a különböző országok között eltérő vélekedés?

Egyházunk minden kérdés tekintetében egyetlen dologhoz nyúlhat vissza, mégpedig a Szentíráshoz. Ezt a tant rögzítették nagy reformátor eleink – sola Scriptura –, erre alapozva mondhatjuk, hogy az számunkra az egyetlen eligazító forrás, életünk zsinórmértéke. Bár konkrétan az abortuszt nem említi a Biblia, de több szegmens mentén eljuthatunk a konkrét válaszig. Ha a kérdés rögtön a téma közepébe is vág, én szeretnék mégis az előzményekből kiindulni és arra utalni, hogy a Biblia a szexuális élet helyét a házasságban határozza meg. A férj és feleség ilyen jellegű kapcsolatában pedig az élet továbbadásának áldása a gyermek. Fontosnak látom a mai korban – mikor sajnos egyre inkább tűnnek el a szexualitásra vonatkozó tabu területek és jó néhány éve már eszközként is használják ezt ki a társadalmi életben – ennek hangsúlyozását. Ha biztos családi háttérbe (jól – igei alapokon – működő házasságba) érkezik az új élet, ott biztosan nem fognak annak elvetéséről elgondolkodni. A prevenció területén tehát ezt látom a Szentírás kijelentéseinek fényében fontosnak, hogy hangsúlyozzuk a házasság lényeges voltát és prioritását a „papír nélküli” kapcsolattal, a csak összeköltözéssel, az egyéjszakás kalandokkal és egyéb ilyenekkel szemben. „A házasság nélküli – tehát az Isten és ember előtti, ígérettel megerősített elkötelezést mellőző – testi kapcsolat keresztyén szempontból azért elfogadhatatlan, mert ez esetben a teljes testi egyesülést úgy gyakorolják a felek, hogy közben nem hajlandók a teljes felelősségvállalásra. Mert a teljes felelősségvállalás maga a házasságkötés ünnepélyes gesztusa. Ez a lényege, nem a papír. A papír viszont éppen emiatt a lényeg miatt fontos: hogy a sokszor ingadozó, megkísérthető és kiszámíthatatlan embert egyenessé és felelősségre vonhatóvá tegye.” (Visky S. Béla: Megtartó ismeret. 145. old.) Elengedhetetlennek tartom, hogy ezen belül is rámutassunk arra, hogy egyházilag egyetértünk – és teljesen jogosnak tartjuk – a szülők részéről a családalapítás felelős megtervezését. Ám a „védekezés” módjai közül csak azokat fogadhatjuk el, amelyek már magát a megtermékenyítést is megelőzik. Hiszen, ha az Ige alapján tájékozódunk, akkor az élet – már a fogantatás pillanatától – Isten ajándéka. A mindenható Úr formál minden egyes embert az anyaméhben, sőt már előtte is ismeri övéit. Ezekre alapozva kimondhatjuk, hogy az ember már magzati korban – ha biológiai értelemben nem is, de keresztyén szempontból – önálló egyén, akire érvényes az élet ajándéka. A Zsoltárok könyvében azt olvashatjuk, hogy Istennél van az élet forrása (Zsolt 36,10). A teremtéstörténetből tudjuk, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette (1Móz 1,26-27). Ez a tulajdonság egyedül az emberre érvényes. Bár a bűn megjelenése a világban sok mindent átalakított, megrontott, de sem a bűnesetet követő „büntetések” (1Móz 3,14-24) közt nem olvashatunk ennek megszüntetéséről, sem a Biblia további részeiben (sőt az Újszövetségben találhatóak utalások az istenképűség meglétére). Éppen ezekből kifolyólag is érvényességre léphet az élet védelmét szabályozó 6. parancsolat. Isten szövetséges népének tiltásban is kifejti azt, hogy nem léphet az Ő helyére oly módon, hogy önhatalmúlag vagy más megfontolásból az élet felett rendelkezik. „Ne ölj!” (2Móz 20,13) – ez az egyik legrövidebb, ám legáltalánosabb és legegyetemesebb parancsolat. Amint ezt az imént levezettük, érvényessége a magzati korra is kiterjed; életről beszélünk akkor is (még betegség vagy fogyatékosság esetén is). Mindezek függvényében a református egyház nemet kell, hogy mondjon a művi terhességmegszakításra (kivételt képez ez alól az orvosilag indokolt – az édesanya – életét mentő alkalom). Azonban itt sem szabad elfelednünk, hogy a bennünket kegyelmesen szerető és Fia élete árán megváltó Isten igaz, hogy a bűnt megveti és utálja, de a Hozzá térő bűnös embert igen is szereti.
Az imént levezetettek a bibliai igazságokon alapulnak, melyek a világ minden területén élő keresztyénére érvényesek – ezek nincsenek országhatárokhoz kötve. Ha jogilag és a kultúrtörténetből adódóan más-más szabályozás is érvényes az egyes országokban, Isten Igéjének útmutatása mégis egy marad.

2. Van-e olyan jogszabály a szlovákiai abortusz törvénykezésben, amivel nem ért egyet a SZRKE?

Az előbbiek értelmében igen. Nem érthetünk egyet azzal, ha a születendő gyermek testi-lelki fogyatékosságára vagy esetlegesen életképtelenségére utalva végzik el az abortuszt. Figyelmen kívül hagyják ugyanis eközben, hogy Isten még ma is képes csodák cselekvésére, mindemellett rájuk is érvényes, amit Jézus a születésétől fogva vak ember szombati meggyógyítása előtt mondott tanítványai oknyomozó kíváncsiskodására: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9,3) Istennek minden élettel célja van. Hogy csak egy sokak által ismert példát hozzunk: Nick Vujicic (1982-ben) végtagok nélkül született – sok nehézséggel kellett megküzdenie –, ám mára vándorprédikátorként járja a világot és tesz bizonyosságot Isten szeretetéről, emellett könyveket ír(t) és nonprofit szervezetet működtet, sőt 2013-ban megnősült és mostanra négy gyermek boldog szülei.
A terhesség további művi megszakításhoz vezető okok közt pedig leginkább meg kell látnunk a félelmet (még ha sosem ezzel a névvel illetik). Milyen más szóval is foglalhatnánk össze leginkább a következő kérdéseket: Miből fogom felnevelni? Mi lesz, ha egyedül maradok vele? Hová viszem haza? Mi lesz, ha ezért megtörik a karrierem? Képes vagyok én/képesek vagyunk mi egy gyereket felnevelni? És sorolhatnánk még tovább. Mindez a félelemben gyökerezik, amely ma egy kórjelenség. Sok tekintetben a társadalmunk sulykolja ránk, belénk. A hívő ember azonban tudja, hogy Isten ismeri ezeket a helyzeteinket is, ezért szól számos esetben így Igéjén keresztül: „Ne félj!” (Mintegy 365-ször található meg ez a rövid mondat a Bibliában, hogy az év minden napjára jusson nekünk ebből a megerősítésből.) Ezen kívül Pál apostol kedves tanítványának, Timóteusnak, írott levelében így fogalmaz: „Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (Tim 1,7) Ennek pedig ma is, életünk minden területére érvényesnek kell lennie. Egy módon sikerülhet ez: Jézus Krisztus megváltó művének elfogadása és a Belé kapaszkodó igaz hit által.

3. Hogyan vélekedik a SZRKE arról, hogy ha nemi erőszakot követően történik a művi terhességmegszakítás?

Tudomásom szerint az állami törvény ebben az esetben megengedi az abortuszt. Valahol rendben is van ez így, hiszen minden ilyen sajnálatos eset olyan mély nyomokat és megrázkódtatást hagyhat az érintettben, amiket sokan elképzelni sem tudunk – hála Istennek! Nehéz lenne még a lelkigondozói beszélgetés során is azt kérni, hogy a lelkész, vagyis a lelkigondozó, élje bele magát az érintett helyzetébe. Ennek ellenére kötelessége, hogy rámutasson arra, hogy megfogant egy élet, aki viszont semmiképp sem hibás az apa bűnéért. Erre a magzatra is érvényes mindaz, amit az imént az életről kifejtettünk. Fel lehet hozni az örökbeadás lehetőségét, hiszen hányan vágynak így a gyermekáldásra. Tehát ebben az esetben is az élet megtartása mellett kell igyekezni kiállni, azt támogatni.

4. Van-e különbség a különböző protestáns egyházakban a művi terhességmegszakítás kezeléséről?

Ezzel kapcsolatosan nem végeztem mélyrehatóbb kutatásokat, de abból kiindulva, hogy mindegyik Isten Igéjére alapoz, nagyon nagy eltérések nem lehetnek.

5. A protestáns tanítások alapján bűnnek számít-e az abortusz Isten szemében?

Ahogyan azt az első kérdésre adott válaszban is kifejtettem, egyértelműen igen. Van azonban egy – a bűnös emberrel kapcsolatosan – sokatmondó történet az Újszövetségben, amely sok mindenre megtanít bennünket: mikor a farizeusok és írástudók Jézus elé vittek egy házasságtörésen ért asszonyt (Jn 8,1-11), Ő a vád és a törvény szerinti büntetés hallgatása közben semmi egyebet nem tett, mint lehajolt és írt a földre. Nem csatlakozott az asszonyra mutogatókhoz és a megkövezéshez (a házasságtörésen ért asszonyoknak ez a büntetés járt a mózesi törvény szerint) követ keresőkhöz, mégis Ő mondja ki felette az ítéletet – ezzel odafordulva a vádlókhoz: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7b) Ezután Jézus tovább írt a földre. Nem tudjuk meg, mit ír, de azt igen, hogy nem volt egy sem közülük, aki az asszonyra merte volna dobni a követ. Lehullottak a kövek, szétszéledtek a vádlók. Kettesben maradt Jézus és az asszony, mire rátekintett a vádlottra és ezzel bocsátotta el: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11b) Nem hagyta jóvá neki, amit tett, de el sem ítéli. A mi Urunk nagyon jól ismer bennünket, tudja, hogy a bűnre vivő kísértő Ádám és Éva paradicsomi esete óta folyamatosan ott van a mi életünkben és próbálkozik nálunk. Isten ennek ellenére sem elvetni, hanem megmenteni szeretné az embert. Ezért nem sajnálta még a legdrágábbat, egyszülött Fiát, sem: Aki értünk és helyettünk – a mi bűneinkért is – szenvedett ott a Golgota keresztjén, hogy kihulló vére által bennünket megtisztíthasson. Ez nem azt jelenti tehát, hogy ne ismerné bűneinket – hiszen mindannyian bűnösek vagyunk –, de Jézus érdeméért miénk lehet a bűnbocsánat ajándéka, ha megtérünk Őhozzá.

6. Van-e eltérő nézet az ÓSZ és az ÚSZ között a témával kapcsolatban?

Említettem már, hogy konkrétan a Biblia nem beszél az abortuszról. Így ebben a formában nem találkozunk azzal sem az Ó-, sem az Újszövetségben. Amint azonban utaltunk rá, a Tízparancsolatból (ami ugye az Ószövetségben található) a hatodik parancsolat ellen való vétés a leginkább megragadható belőle. Ezt a hatodik parancsolatot – „Ne ölj!” – Jézus amikor magyarázza (az Újszövetségben), akkor nagyon mély területeket érint lelkünkben, mondhatjuk akár azt is, hogy lemegy annak bugyraiig: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: »Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.« Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet” (Mt 5,21-22). Ez nem jelent eltérő nézetet, ám radikálisabb átgondolásra hív. Ezért érdemes e téma kapcsán is nagyon mélyre evezni…

7. Hogyan kéne kezelnie egy protestáns egyházi tisztviselőnek, hogyha valaki tanácsot kér tőle a művi terhességmegszakításról?

Ilyen tanácskérésre lelkigondozói beszélgetés alatt kerülhet sor, aminek menetét és kereteit a lelkész (ebben az esetben szükségesnek tartom pontosítani az egyházi tisztségviselő kilétét) képzése során megtanulta. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy van egy pontos recept, amit ha lépésről lépésre követünk, minden rendben lesz. Minden eset más és más, nagyon egyedi. Van azonban néhány dolog, ami a lelkigondozás elengedhetetlen velejárója. Pálhegyi Ferenc nyomán az elfogadás és empátia fogalmait kell itt megemlítenünk. Az elsőt nem szükséges itt részletezni, az empátiánál viszont ki kell emelnünk (a szó eredeti görög jelentését is figyelembe véve, ami a beleérző képesség), hogy megértjük a másik embert és együtt érzünk vele, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyet is értünk vele. A lelkigondozó „feladata”, hogy nem ítélkezve, hanem szeretettel igyekezzen jézusi lelkületben oda vezetni ahhoz, amit a Szentírás mond a téma kapcsán (az abortuszról ezt már kifejtettük). Nagyon óvatosnak kell lenni, nem szabad rögtön letámadni, hiszen tudjuk, hogy az az ember, aki épp nehézségeket él meg, kétségek közt hányódik, sokkal sebezhetőbb. Meg kell becsülni azt, hogy élete egy ilyen döntésénél – ami valószínűleg egész életén keresztül elkíséri majd –, kikéri a véleményünket. Számunkra ez egy nagy felelősség, ám egyben nagy lehetőség is, hogy a(z eltévedt) juhot vissza tudjuk vezetni Pásztorához. Minden lelkigondozói beszélgetés mélyebb célja, „hogy a gondozottat közelebb segítse Istenhez: ha nem ismeri Őt, akkor ismerje meg, ha már ismeri (mert újjászületett keresztyén), akkor legyen szorosabb és mélyebb kapcsolata Vele. Ezzel megalapozza a konkrét lelki vagy társadalmi problémáinak is a valódi (nem csak tüneti) megoldását” (Pálhegyi Ferenc: Kalauz a bibliai lelkigondozáshoz. 51.old.) és így eljuttatni őt az abortusszal kapcsolatban benne kavargó kérdések helyes megválaszolásához. Etikai téren pedig még az ilyen beszélgetés/tanácsadás kapcsán meg kell említenünk a lelkigondozói titoktartás keretét, amiről szintén fontos lehet tudni egy ilyen – esetleges – tanácskérés előtt.

8. Mennyire lehet szubjektív véleménye ennek a tisztviselőnek? Helyeselheti/ellenezheti?

A keresztyén ember – legyen az akár egy tisztségviselő, akár „sima” gyülekezeti tag – Krisztus követője, így csak Isten Igéje mérlegén keresztül hozhat döntéseket. Nem gondolom, hogy ez szubjektív véleményt jelentene, sokkal inkább egy felsőbb hatalom, a mindenség Istenének útmutatása, aki Úr az élet és halál felett egyaránt.

9. Lehet-e bármilyen következménye annak, hogy egy egyháztag átesik az abortuszon? Amennyiben igen, mi vonatkozik egy gyülekezeti tagra és egy tisztviselőre?

Gondolom, itt a gyülekezeti életen belül érti, hiszen az egészségügyi, biológiai és lelki következményeket az előző interjúkban már érintették. Egyházunk, a SZRKE, Törvénytárában sincs konkrétan megemlítve az abortusz esete. Nem gondolom, hogy az ilyen tett esetlegesen egy közösség tudtára jutna, hiszen ezek a dolgok diszkrét eljárást követelnek, és a nő, illetve a pár (jobbik esetben házaspár) olyan belső ügye, ami a magánszférájukba tartozik. Inkább tartom valószínűnek a bűnbánat és lelkiismeret-furdalás önelítélő jelentkezését. Ha ezzel küzd valaki és szeretné magából kiadni, úgy keresi fel a lelkészt, akkor őt – amint már említettük – köti a lelkigondozói titoktartás, nem viheti a gyülekezet elé, hogy csináljanak belőle jogi ügyet, vagy ők ítélkezzenek. A lelkész, mint a gyülekezet elöljárója, sem ítélkezhet felette/felettük. Jézus Krisztus példáját – és az Ő imént már idézett evangéliumi esetét a házasságtörő asszonnyal és az őt megkövezni akaró farizeusokkal és írástudókkal – szem előtt tartva és követve igyekszünk a megbocsátás útján járni, azt hirdetni, és nem az ítélkezést. Tudjuk, hogy mindannyian – nem kivétel ez alól egyik egyházi tisztségviselő sem – Isten kegyelmére szoruló bűnös emberek vagyunk, akik saját erőnkből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhatunk. Az ítélkezés és „kődobálás” helyett sokkal fontosabbnak látok egy dolgot, amit egy erdélyi lelkészkolléga az egyik ottani lapban így fogalmaz meg: „Ezekben az esetekben az egyház kötelessége lelkigondozóként az édesanya mellé állni, befogadó közösségként az érintettek mellé állni. Az érintetteknek meg kell tudniuk, hogy az egyházban számíthatnak közösségi támogatásra, lelki vigasztalásra és szakszerű tanácsadásra.” (Ágoston-Palkó Attila: Az élet Istené. In: Szabadság) A következmények közül tehát ezt emelném ki, hogy lelkigondozói beszélgetések és imádságos háttér biztosításával a szeretet eszközeivel támogatni és próbálni terelgetni arra az útra, amely az Isten előtti őszinte bűnbánatra visz.

10. Az ökumenéban van konkrét állásfoglalás az egyházak között az abortuszról? Amennyiben igen, akkor mennyire befolyásolja a jelenlegi lengyelországi állapot?

Nincs tudomásom ilyenről, és az interneten böngészve sem találtam ilyet magyar nyelven. A katolikusok több nyilatkozata elérhető a témával kapcsolatosan, sőt megtalálható egy evangelikál csoport 22 pontos nyilatkozata is a világhálón, melyet bárki felekezete feltüntetésével aláírhat, de ez nem jelent közös ökumenikus állásfoglalást. Igyekeztem német nyelven is rákeresni, de úgy sem találtam (csak külön az egyesült evangélikus és külön a katolikus egyház állásfoglalását).

11. A Lengyelországban lezajló változások mennyire hathatnak ki az ottani protestáns egyházak nézeteire, s így mennyire hathatnak ki ránk?

Mivel Lengyelország túlnyomó többségben katolikus vallást magáénak mondó ország, így az ott élő kisebbségben lévő protestáns egyházakat biztosan nagyban érinti, mindennapjaik része lehet, hiszen ha máshogy nem, a politika színteréről beszivárgott az egyházi életbe is. A ma oly gyorsan terjedő információknak köszönhetően talán érzékelni lehet itthon is, hogy egyre többekben vet fel ez a téma kérdéseket. Kijelenthetjük, érezzük hatását – foglalkoznak vele az emberek. Ám úgy gondolom, olyan nehéz időt élünk a járvány miatt (ebbe beleértve nemcsak az egészségügyi vonatkozást, hanem a gazdaságit is), hogy azt, aki nincs személyesen érintve éppen a témában, vagy nem kértek tőle mostanság ilyen téren tanácsot, a mindennapok gondjai azokkal háttérbe szoríttatják nálunk a problémát. Azoknak pedig, akik valamilyen módon érintve vannak benne, hadd kívánjam azt, hogy imádságos lelkülettel tudjanak az Úrtól elkért bölcs döntésre jutni. Attól az Úrtól, Istentől, Aki nem csak evilági keretekben, de azon túl is gondoskodni képes a mi életünkről, és Akitől egyedül származhat az élet. Ő ma is így fordul hozzánk: „Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz” (5Móz 30,19b– 20a).