2015 legmenőbb zenéi szerintünk nem is olyan menők!

A Rolling Stone még december elején adta ki 2015 legjobb dalainak listáját. Mivel ők a világ legmenőbb zenei magazinja, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy ezek a dalok menték a legnagyobbat az idén. De semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy górcső alá vegyük a listát, és különvéleményt fogalmazzunk meg.

Felállítottunk tehát egy négytagú bírálóbizottságot, és miután megnéztük, hogy a Spotify új alkalmazásában melyik karakter lennénk a Star Wars-ból, nekiugrottunk a Rolling Stone listájának, pontosabban a Top10-nek.

A bizottságban helyet kapott Sztankó Annamária, az elektronikus zene megszállottja (aki felháborodottan vette tudomásul, hogy Luke Skywalkernek nézi őt a Spotify), Peszeki Zoltán (aki a hard rock-affinitásának köszönhetően Kylo Ren lett, és büszke rá), Finta Márk (aki industrial metállal kel és fekszik, és Darth Maul az avatárja), illetve Stubendek Attila (ő sablonosnak találja a Spotify-t, de az igazi mindenevő kategóriáját testesíti meg).

Íme hát a Rolling Stone magazin Top10-je, és ahogy mi látjuk.

10. Jack Ü feat. Justin Bieber, “Where Are Ü Now”

PZ: Őőő, amikor Skrillex összeáll a Diplo-val, abból lesz a Jack Ü, de ha ehhez még hozzácsapjuk Justin Biebert, abból miért nem lesz mondjuk Uncle Ö? A számot biztos sokan szeretik, én nem szerettem.

FM: Ha Justin Bieber lesne rám bociszemeivel a sörösdobozról, biztosan rászoknék a tejivásra. Ezt a számot is csak a Skrillex-Diplo páros menti meg, az ő dübörgésük még valami karaktert is ad ennek az egyébként jellegtelen, minden érzelem nélküli tucatdalnak. Egy kérdésem maradt: miért Ü?

SA: A Bieber gyerekkel szemben vannak fenntartásaim, de cserkészbecsület szavamra mondom, ez minden előítélettől mentesen egy tömör vonyítás. Nem azzal van a bajom, ha egy férfi magasan énekel, de miért kell ilyen spániel-herélési hangszínben énekelni? Az első perc dallamossága olyan tarka, mint egy A4-es rajzlap. 1:16-nál ismertem fel a számot, és PONT ezeknél a taktusoknál szoktam idegrángások között eltekerni a rádiót, vagy áttenni a youtubeot. Borzalom. A szám szerintem úgy készült, hogy Bieberéknél a szél sokat nyitogatta az ajtót, és még mindig jobban szólt, mint az addigiak, hát alákeverték.

SzA: Diplo és Skrillex kollabja megspékelve a kölyökkutyaképű kanadai tinisztárral, a végeredmény az EDM-et kedvelőknek csaknem elviselhető, mindenki másnak csak tömény szesszel élvezhető.

9. Tobias Jesso Jr., “How Could You Babe”

PZ: Fogyasztható szám, kicsit furcsa a félig betűrt (kitűrt?) gallér, de úgy látszik, nem csak a zeneiparban diktálja a divatot a kanadai srác. Határozottan kellemesebb, mint az előző helyezett.

FM: Egész kellemes kis nóta, hangulatos, megfelelően modoros videóval, orrhangú énekessel. Csak mintha már ezerszer hallottam volna – ha nincs hangulatom, tuti továbbnyomom Spotify-on.

SA: Név alapján nem ismerős ez sem. Egy egészen kellemes szám. Amolyan Sunday Morning. Pontos, kimért, lehet szeretni, no.

SzA: Ez a számot egészen biztosan, még a legmélyebb, párnába sírós, depressziós időszakomban sem hallgatom meg többször, nem, soha!

8. Future, “Fuck Up Some Commas”

PZ: Talán még senki nem írt nótát az ezreselválasztóról, de 2015 ezt is megadta nekünk. Szintén nem az én világom, de jók benne az alapok, viszont a szövegi részen nem gondolkoztak sokat. Azt sem értem, a medence miért nem Benjamin’s-szal van feltöltve.  Csak Dirt Bag-et tudnám idézni: I gives a f**k what a nigga say.

FM: A mai rap-hip-hop-előadók mintha csak egymást akarnák alulmúlni ezekkel a dalokkal. Semmi mondanivaló, semmi jelleg, semmi lázadás, csak fű, kokó, bulák meg autotune. Azért meg minek? Csak engem emlékeztet ez a dal minden idők legrosszabb „magyar rapdalára“? (Vigyázat, a kattintás után brutális kontent látható és hallható!!!)

SA: A három évtizedem alatt sem találtam megfejtést arra, hogy miért jó az, ha egy szám azzal kezdődik, hogy az “énekesek” féldallamosan elpanaszkodnak valamit (általában hogy honnan jöttek, miért nehéz a gettó, és hogy mennyire szeretik a seggeket és a pénzt), és hozzá a klipben mufurc képpel pózolnak. Ez a szám annyival rosszabb, hogy végig ez megy. Toleráns ember vagyok, elfogadom, hogy valakinek ez tetszik, de őszinte is vagyok. Ez szar.

SzA: Bármennyire győzködnek a kritikusok, hogy ez a furaság a klasszikus rap-pel ellentétben jó, modern és eredeti, nem ez lesz az, amire azt játszom, kemény niggaként vezetek át a városon.

7. Kendrick Lamar, “King Kunta”

PZ: Nehéz erről mit mondani, nem tudom miért különleges, hogy a Top 10-be került, de nem élek Comptonban, nem tudom mi a módi.

FM: Ez már igen! Compton, funky, igazi oldschool. Van hangulata, szövege, meg olyan alapdolgok, amik egy dalhoz hozzátartoznak. Tetszik, kifejezetten tetszik.

SA: Imádkoztam, hogy az előzőnél valami jobb jöjjön. Imám meghallgatásra talált, legalábbis annyira, hogy a szuicid hajlamaim visszahúzódtak. “Legalább ritmusa van” – volt az első jegyzetem, de több a végére sem lett. Nem értem, ilyenek miért csinálnak zenét, az ilyen hallású gyereknek óvodában is már csak a triangulumot adták oda, hogy talán azzal nem okoz galibát, ez meg egyenesen a top 10-ben van. Rolling Stones, hol vagy?

SzA: Lamar menő, Lamar zseni, Lamar bekerülhet a valaha élt legnagyobb rapperek közé. Ő a nyugati part új királya, elhivatott, fesztelen, nekem ő az év felfedezettje.

6. Adele, “Hello”

PZ: Erről nem is kell mondani semmit, előttem már biztos elmondták az okosat róla. Érthető hogy itt van, viszont ez volt az egyetlen szám, amit nem hallgattam meg, mert már sok.

FM:  Igen, október óta annyira tele van vele minden, hogy szerintem már a rajongók is megcsömörlöttek tőle. Pro: nem rossz ez a dal, és Adele legalább tud énekelni. Kontra: mennyivel jellegzetesebb és szebb balladák születtek a 80-as években… Ez a nóta akkor talán labdába se rúgott volna.

SA: Végre megint egy előadó, akit már hallottam. A hölgynek tökéletes hangja van, a szám hozzá képest átlagos, de nála az is jó. A mezőny eddigi legjobb száma.

SzA: Képtelen vagyok sokadszor is végighallgatni. Korrekt kis szám, egyértelműen a listán a helye, de legyen ennyi elég!

5. Jamie xx feat. Young Thug, Popcaan, “I Know There’s Gonna Be (Good Times)”

PZ: Tolják az R&B-t a fülembe, értem én… Annyiban más, hogy van egy kis jamaicai feeling benne. Itt már azért könyörögtem, hogy legyen már valami más.

FM: Az ember ezt egy bulin meghallgatja, háttérzeneként, hangulatteremtőként megteszi. Amúgy meg annyira jellegtelen, hogy öt perc után el is felejti. Én is el fogom, szerencsére.

SA: Jamie XX-et szeretjük, így optimistán kattintok a playre. A morálszintem a 10. másodperc után úgy zuhant a mélybe, mint a határvonalat elnéző orosz repülő. Ok, a zenei alap jó, de ez a vinnyogás rajta számomra totálisan értlemezhetetlen.

SzA: Lazaság, egy csipet Jamaica, igazi good times. Meglepő Jamie xx-től, meglepő magamtól, de bejön.

4. Courtney Barnett, “Pedestrian at Best”

PZ: Ebben végre van kraft, határozottan jól tolja ez az ausztrál leányzó. Ha nem jött volna át, akkor elmondom mégegyszer: “give me all your money and I’ll make some origami honey”!

FM: Ez a számot úgy harangozták be, hogy rock, gondoltam, végre valami nekem való. Hát a francokat! Ennél a 2000-es évek elején ezerszer jobb garázsszámok születtek… Ez lenne manapság egy indie rockhimnusz? Úgy tűnik, ebben a műfajban már nem lehet újat alkotni. Vérzik a szívem.

SA: A név ismeretlen, de az első pár másodperc nem annyira szörnyű, mint mondjuk az előző néhány szám. Sőt, kezdem megérteni a zsűri lelkivilágát, hogy ott, ahol a fentiekhez hasonlókat hallgatnak, ott ezt én is simán a legjobbak közé sorolom. De csak ott. Egyébként szódával elmegy.

SzA: A bohócok ijesztőek, és a szám sem tetszik. Nem szerettette meg velem a rockot.

3. Drake, “Hotline Bling”

PZ: Kirajzolódott, hogy Észak-Amerikában az R&B a menő,  kicsit már fáj, hogy erről kell írni, és már annyi mindenféle módon elmondtam.

FM: Ennél a számnál nem is kell jobb bizonyíték arra, hogy a zene tulajdonképpen divatcikké vált, és az emberek úgy „hordják“, mintha valami ruhadarab lenne. Ennek a dalnak semmi értelme sincs. De tényleg semmi.

SA: Ismét egy számomra ismeretlen név. A klipp elején beszélgetnek, az előző tapasztalatokhoz képest ez már mindenképp átlagon felüli élmény. Aztán megint egy ázott spánieles vinnyogás veszi kezdetét, és egyre jobban elbizonytalanodom, hogy lesz-e egy rendes férfihang is a top 10-ben, vagy végleg győzött a herélés-ipar. A fickót elnézve utóbbi.

SzA: Már régen nem tudom úgy meghallgatni ezt a számot, hogy ne Drake-s mémek tucatja jelenjen meg a szemem előtt. Ezek sajnos nagyobb hatást gyakoroltak rám, mint maga a szám.

2. Fetty Wap, “Trap Queen”

PZ: Teljesen fülbemászó a 8 bites hangzás az egész szám alatt, és igen, én sem tudtam levenni a tekintetemet a bal szeméről, de mint Jimmy Fallon-nak elmondta, látását nem bandaháborúk vették el, hanem a zöldhályog.

FM: Hányszor lehet még megcsavarni a narkós-gettós-pénzszámolós romantikát? Ha én is arról fogok énekelni, hogy tele vagyok lóvéval, és a komáromi hármas lakótelep mélyéről jövök, belőlem is második helyezett lesz a Rolling Stone éves listáján?

SA: Úgy csillantak fel a szemeim, mint Berényinek egy 5,02%-os közvéleménykutatást látva, de nem, nem, csak egy random reklámot tett be a Youtube. Soha ennyire nem kívántam még, hogy legyen hosszú a reklám, a Skip Ad gomb átlagéletkora nálam kb fél másodperc, most olyan boldogan sütkérezett a képernyőn, mintha csak őt akartam volna nézni. De mivel reklámban nem lehet visszatekerni, így bekövetkezett a végzet. Jesszusom, mi ez? Kezdem azt hinni, hogy a zeneipart megszállták az ázott herélt spánielek. Ázott herélt spánielek mindenhol!!!

SzA: Második? Máááásodik? Szórakoztok velem?

1. The Weeknd, “Can’t Feel My Face”

PZ: Ki fog meglepődni, ha azt mondom, az első szám is egy árenbí muzsika? Kijelenthetjük egyrészt, hogy ez a trend 2015-ben, másrészt, hogy öreg vagyok én már ehhez.

FM: A lista talán legjobb száma. Csak ezt Michael Jackson már megcsinálta úgy húsz-harminc éve, és kategóriákkal jobban, mint Hétvége úr, ráadásul ő még táncolni is tudott. Régen minden jobb volt, basszus…

SA: Amikor ma reggel a pneuszervizben az Edda Lelkünkből című remeke üvöltött az egyhangszórós rádióból, nem gondoltam volna, hogy visszasírom azt a momentumot. Pataki Attilát akarom!!! Mert a legjobbnak ítélt szám ismét vonyítás. Már beletörődtem. Azon túl amúgy a hangszerelés jó, van némi spiritusz is a melódiában – illetve nem is, csak van melódia! Közben belövöm a stílusát is: amolyan utazós szám, amit az Express Rádión szoktak tolni két “hol-mérnek-hol-fújatnak” kör között. Úgy az első perctől már ismerőssé is kezd vállni. Lehet azért, mert már hallottam az Expressen. Vagy inkább azért, mert egy tökéletes Express átlagszám. Talán ennél pontosabb diagnózissal nem is lehetne zárni az értékelést.

SzA: Hiába a jackós tánc, a funky hangulat, én biztosan nem lobbanok lángra ettől a számtól. A fenébe a Rolling Stone listával!