Nesze semmi, fogd meg jól: válaszolt a Deichmann

A Deichmann továbbra sem hajlandó elárulni, miért bocsátották el Juditot, korábbi somorjai munkatársukat, annak ellenére sem, hogy kifejezetten kérték tőlük, mondják meg az igazi indokot. A cég azonban továbbra is kitart állítása mellett, hogy volt alkalmazottjuknak nem a magyar nyelvhasználat miatt mondtak fel.
Emlékeznek, mi is megírtuk november végén: egy somorjai asszonyt, Juditot állítása szerint azért bocsátott el a cipőüzlet területi menedzsere, mert a hölgy magyarul köszöntötte a vásárlókat. Az ügy nagy port kavart a közösségi médiában és a sajtóban is, sőt, közösségi megmozdulás is történt a Deichmann somorjai boltja előtt, Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik énekese hívta dalolni a népet a parkolóba.
Az ügy főszereplőjének, Juditnak sok gondot okozott az ügy medializálása, azóta háttérbe vonult, elzárkózik a nyilatkozatoktól, de úgy tudjuk, azóta kapott munkát.
A Deichmann-történetnek azonban ezzel nincs vége. A cég kitart amellett, hogy Juditot nem nyelvhasználata miatt bocsátották el. Radovan Fojt, a Deichmann cseh- és szlovák divíziójának marketingvezetője lapunknak az ügy kipattanásakor azt nyilatkozta, Juditot próbaidőben bocsátották el, és a munkajog és a személyes adatok védelme miatt a cég nem tud nyilatkozni a valódi indokról.
Későbbi közleményükben azt írták: „Természetesen, ha volt munkatársunk és az érintett kollégák írásban lehetővé teszik számunkra, hogy az üggyel kapcsolatban tájékoztassuk a sajtót, akkor több részletet adunk közre.
Judit felhatalmazta Szekeres Klaudiát, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat koordinátorát, hogy kérje ki elbocsátásának valódi indokát a cégtől. A jogász az ügy társadalmi súlyára és medializálására hivatkozva meg is tette. A válaszlevél most érkezett meg, ám minden törekvés ellenére a Deichmann továbbra is hallgat.
A választ Szekeres Klaudia a Facebookon hozta nyilvánosságra, és rendelkezésünkre bocsátotta. A cég ismét arra hivatkozik, hogy Judittal próbaidőben bármilyen indokból, az indok megadása nélkül is megszüntethették a munkaviszonyt. „Ha valamelyik szerződéses fél nem akarja nyilvánosságra hozni a munkaviszony megszüntetésének indokát, nem kell megtennie, és a törvény ezt nem is írja elő számára” – áll a cég jogi osztályának munkatársa, Monika Chromčáková által jegyzett levélben.
„Kérjük megértésüket azzal kapcsolatban, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban többé nem akarunk nyilatkozni (…) Nem hisszük, hogy bármilyen új állítás elhangozhat. Álláspontunkat már többször kimondtuk nyilvánosan. Nem bontjuk fel senkivel munkaviszonyát bizonyos nyelvek használata miatt. Ez érvényes az Ön ügyfelének esetére is” – írja a cég, ismételten leszögezve, hogy nem kenyerük a diszkrimináció.
Szekeres Klaudia a Facebookon meg is jegyezte: „Azt hittem, leleményesebbek lesznek a Deichmannban, de úgy látszik, még arra sem tellett, hogy kitaláljanak valami okos indoklást…” Kérdésünkre válaszolva elmondta, hiába kérték ki az indokot, a Deichmann tulajdonképpen elutasította a válaszadást.
Arra a kérdésre, hogyan tovább, azt mondta, véleménye szerint antidiszkriminációs vonalon el kellene indítani egy pert, ám ezt még komolyan meg kell fontolni. Ő maga igyekszik további tanúkat összehívni az ügyhöz, ám ez nem lesz könnyű feladat. Személy szerint úgy gondolja, hogy bár a Deichmann tudomása szerint már szigorított a diszkrimináció-ellenes intézkedésein (antidiszkriminációs kódexet fogadott el, stb.), mégis „példát kellene statuálni” az ügyben – a nyelvhasználattal kapcsolatos diszkrimináció Szlovákiában ugyanis létező probléma, csak a szőnyeg alá söprik, mert az állása mindenkinek fontosabb.
Ha Judit és az esetleg jelentkező érintettek felvállalnák a pert, az ügy januárban folytatódhat.