Film estére: Felhőatlasz

A Wachowski-testvérek munkássága durva hullámvasút, hiszen kötődik a nevükhöz korszakalkotó klasszikus (Mátrix), és sokkolóan rossz űrborzalom (Jupiter Ascending) is. A legjobb filmjük azonban talán a Felhőatlasz, még ha hagy is kívánni valót maga után David Mitchell könyvének adaptációja.

Wachowskiék és a hozzájuk betársuló Tom Tykwer ugyanis egy nagyon ambiciózus, nagyon bonyolult, mesteri szerkezetű filmet tettek le az asztalra a Felhőatlasszal. A mozi hat történetet mesél el, 500 évet felölelő idősíkokban, ahol minden mindennel összefügg, és olyan általános érvényű tanulságokban részesül a szilveszteri buli után még enyhén kótyagos ember, melyekért Paolo Coelho mindkét karját és egyik veséjét is odaadná. A Felhőatlasz azonban jóval túlmutat a XXI. századi, bullshitelő zsebfilozófusok divatján: tulajdonképpen egy háromórás színházi előadás, l´art pour l´art orgia, ahol a nagyívű, patetikus mondanivalónak pont olyan súlya van, mint annak, hogy a sztárszínészek két-három-négy szerepben csillognak az egyes színekben, vagy épp a látványos helyszíneknek, vagy a csodás maszkoknak. Nem akar más lenni, nem akar mást elérni, csak hogy bámulj, álmélkodj, rácsodálkozz, és engedd el magad, miközben filozofálsz is egy kicsit az élet nagy dolgairól, de csak úgy könnyen emészthetően. Ez az előnye, és egyben hátránya a filmnek.

Ha a töméntelen mennyiségű, erőltetett szilveszteri humor, és a csakazértisjólérzemmagam fíling után csak hátradőlnél, regenerálódnál, hagyd, hogy Wachowskiék ringassanak el. A filmet január 1-jén, pénteken este 21:50-kor adja a Duna, ami azért jó, mert a csaknem három órányi jóságot reklámblokk nélkül kapod az arcodba.