Nem baj, csak biztonság legyen!

Mindenki a biztonságomat akarja, és ez nagyon jó érzés.

Robert Fico például szociális csomagban ígérte meg, hogy még 2500 rendőrrel bővíti az állományt, s erre nem rest elkölteni kábé 100 millió eurót. Nekem nem lesz más dolgom, mint élvezni a biztonságot, hiszen a miniszterelnök, mint afféle Marcellus Wallace elintézi, ha mondjuk Keletre megyek, ott is egy rendőr lessen rám a rizsestálból. Ezt Fico óriásplakátokon is hangoztatja, megnyugtató, atyai mosollyal őrködik felettem, mikor majd útra kelek az új dél-szlovákiai, vagy épp a nemsokára megépülő Pozsony-Kassa autópályán. Na jó, azokon talán még nem, de értem én, első a biztonság.

Akkor se tévedek majd nagyot, ha a Hídra szavazok márciusban. Hiszen Pfundtner Edit számára is a biztonságom a legfontosabb, örülök, hogy úgy gondolja, pihe-puha vattacukor-felhőben kellene már végre éreznem magam, hiszen megérdemlem. Ráadásul ez nem egyszerűen csak védelem az idegenek, terroristák ellen – ez kombinált, multifunkciós, széleskörű védelem, az otthonomra, a vagyonomra, sőt, még a jogaimra is érvényes. Ezt mondta a képviselő asszony, én meg hiszek neki. Olyan biztonság lehet ez, hogy talán még az atomtámadás ellen is megvéd, ha a vízbű veszi ki a zokszigént.

Az MKP sem tétlenkedik, ők már hetekkel ezelőtt óriásplakátokon hirdették, hogy márpedig ÉN vagyok a fontos, ez jólesik a mai világban az embernek, mikor először olvastam, nagy kő esett le a szívemről. Petíciót is indítottak, nehogy már valami jöttmentek idejöjjenek, és elvéve tőlem saját fontosságomat ŐK legyenek a fontosak. A minap egy tinisrác kopogtatott be az ajtómon, félénken, és mondta, hogy a híres-nevezetes petíciót hozta aláírni, ha netán elkerültük volna egymást. „Hogy ne jöhessenek ide a migránsok“ – mondta meggyőződéssel, én pedig úgy éreztem, évek után végre ismét az én fontosságom és biztonságom az elsődleges.

Tegnap aztán az ünnepek utáni nagy depressziómban el is mentem a Biztonság Komáromi Palotájába, a helyi rendőrkapitányságra. Eltört ugyanis a személyi igazolványom, így újat kellett kérnem, ha maradéktalanul biztonságban akarom érezni magam. Csendes, elmélkedős három órát ülhettem a biztonságos váróban, a Zen kényelmes kertjében, sok más polgártársammal együtt. Egyvalami zavart csak: polgártársaim morcosan zúgolódtak várakozás közben, minél hamarabb elhagyták volna a béke ezen pompás szigetét, és nem szégyellték ezt hangosan a Kert Őreinek, a kedves irodista hölgyek tudomására hozni. Pedig még karácsonyfa is volt.

Ehh, furcsa népek ezek, semmi sem jó nekik. De sebaj, remélem, majd a választások után a kedves polgártársak is megtanulják értékelni a biztonságunkat.