Hajdú B. István: Dárdai edzői nagyságát ki kell emelni

Hajdú B. István akár stand up-os is lehetne, akkora dumagép és poéngyáros – de mégsem az, hanem Prima Primissima-díjas sportriporter, méghozzá Magyarországon talán a legjobb. A Komáromi Szalon szerdai estjének vendége volt Priskin Tamás és Németh Krisztián, a válogatott csatárai mellett, a beszélgetés után sikerült őt elcsípnünk néhány kérdés erejéig két fotó és autogram kiosztása között.

Amikor kezdő sportriporter volt, mikorra saccolta, hogy a magyar labdarúgó válogatottat egy világversenyről fogja közvetíteni?

1990-ben jelentkeztem egy sportriporter-stúdióba, melyet 1991-ben fejeztem be. Három világbajnokságon zsinórban kit voltunk 1978-tól fogva, és nagy csalódás volt, hogy az 1990-esre nem sikerült kijutni. Akkor úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb csak kijutunk egy Eb-re vagy vb-re. Az 1998-as pótselejtezőbeli vereség után – ami szerintem eredményben nyilván a mélypontot jelentette – azt gondoltam, hogy ez soká lesz. Most, amikor felemelték az Eb létszámát, akkor azt gondoltam, hogy a soron következő egy-két EB-bajnokságra – ahová az európai országok fele bejut – be tudunk majd csusszanni. Szerencsére sikerült rögtön az elsőre becsusszanni.

Mit jelenthet ez a magyar foci szempontjából? Volt már rá példa klubszinten, hogy több csapatunk bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a klubfutball azonban sajnos ebből nem igazán profitált. Más az Eb ezen a szemüvegen keresztül?

Ez egy hosszútávú örömforrás lehet. Pillanatnyilag nyilvánvalóan mindenki örül annak, hogy kint vagyunk az Eb-n, minden játékos meg akarja mutatni, hogy helye van az Eb-csapatban, és meg akarják mutatni azt is, hogy helyük van olyan európai csapatokban, ahol az elkövetkező 4-5 év alatt megalapozzák a saját jövőjüket. Rendkívül sok gyerek kezdhet el futballozni, javulnak a körülmények, több a füves-műfüves pálya. Ott lesz a példa, hogy például a mi falunkból Priskin Tamás kijutott az Eb-re, hogy Dzsudzsák Balázs, a csapatkapitány egy nyírségi faluból, Nyírlugosból kijutott egy világversenyre. Ez nagyon sokat jelenthet.

Ezen kívül ezeket a gyerekeket sokkal jobb, magasabb szinten, korszerű módszerekkel lehet képezni. Ma este itt volt Németh Krisztián és Priskin Tamás – ők már a jelenleginél sokkal jobb labdarúgók nem lesznek, ezt lássuk be, hiába vannak pályafutásuk csúcsán, a legjobb korban. De itt van, amit Németh Krisztián a beszélgetés során mondott: kiment Liverpoolba, és állandóan megsérült. Ez nyilván a magyar képzési rendszer hibájára is rávilágít, hogy egy korosztályos világbajnokságon villogó 18-19 éves szervezet nincs felkészítve arra, hogy egy Premier League-ben játsszon akár egy meccset is. Jó lenne, ha a következő 15-16 évesekkel nem így történne, és az is, ha itthon történne a fejlődésük. Szeretném, ha nem az lenne a jövő útja, hogy 14-15 éves gyerekeket visznek el európai klubokhoz, akadémiákra, ahol vagy bejön nekik az élet, vagy nem.

Apropó magyar rendszer. Egervári Sándor, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Diósgyőr edzője lett, és segítőként Pisont Istvánt is magával vitte. Pisont a sajtóban elejtett egy olyan megjegyzést, hogy az Eb-részvétel Egervári Sándorral is meglett volna…

Azt, hogy kivel mi lett volna meg, nem tudjuk eldönteni. Mondhatnám, hogy ha én vagyok Kemény Dénes helyett, ezzel a vízilabda-válogatottal én is olimpiai bajnok vagyok. Nem így van. Dárdai Pál edzői nagyságát ki kell ebből az egészből emelni. Ő ugyanis egy idegen közegben – bár számára otthoniban – előbb benntartott egy Bundesliga-csapatot, majd két poszton megerősítve félidőben a dobogóra vezérelte. Plusz, felépített egy romokban álló magyar válogatottat olyan szintre, hogy a kijutás küszöbére ért. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy ha Dárdai nem maradt volna arra a négy mérkőzésre, nem jutunk ki csont nélkül az Eb-re. Ezt viszont már nem tudjuk meg.

Inkább az az érdekes – és erre nagyon kíváncsi vagyok Egervári Sándor munkásságát illetően, – hogy azok az edzők, akik a magyar válogatott szövetségi kapitányai voltak, utána egyszerűen nem találtak vissza a magyar futballba. Várhidi Péter azóta rég edzősködött (most a harmadosztályú Tatabánya sportigazgatója – a szerk.), Csank János legjobb korszakai szövetségi kapitánysága előtt voltak, Gellei Imre felnőtt szinten különösebb eredményt azóta nem tudott elérni. Most Pintér Attila és Egervári Sándor is visszatért, kíváncsi vagyok, mire lesznek képesek. Érdekes dolog lesz, mert most klubedzőként nekik kell a szövetségi kapitány munkáját segíteniük.

Kanyarodjunk vissza az Eb-selejtezőkhöz, konkrétan a norvég-magyar meccshez, mely után a norvég szövetségi kapitány azt nyilatkozta, a magyarok „gusztustalanul“ játszottak. Egy sportkommentátor, aki pár nappal később a visszavágót is kommentálja, hogyan emelkedik felül egy ilyen beszóláson?

Ott voltam a norvégok sajtótájékoztatóján az első mérkőzés után, de ezt a jelzőt nem hallottam. Lehet, hogy máshol, más körülmények között mondta ezt. Én mindig, amikor valaki az ellenfél játékát bírálja – hogy leparkolták a buszt, vagy gusztustalanul játszottak – azt tudom mondani, hogy ha ilyen gyengék, tessék őket megverni. Egy gusztustalanul játszó magyar válogatottat nem tud megverni a szuper norvég válogatott? Hogy is van ez?

Ráadásul az egész nem is igaz. A magyar válogatott egyáltalán nem játszott gusztustalanul. Lehet gusztustalanul játszani, például az 1982-es világbajnokságon Gentile gusztustalanul rugdosta Maradonát, mert a játékvezető engedte, és ő megtette taktikailag, amit kell. Materazzi a 2006-os vb döntőjében gusztustalan módon kiharcolt egy kiállítást Zidane-on, aki gusztustalanul lefejelte őt. A magyar válogatott játékában ilyen nem volt. Ezzel fel lehet dobni egy csapatot, meg elsülhet fordítva is, mert az is lehet, hogy a magyar válogatott öltözőjében felmerült: mi gusztustalanok vagyunk? Akkor mutassuk meg nekik még egyszer!

Nem jó egy vereség után az ellenfelet lefitymálni. Bármit is mondott a norvég kapitány, én azt gondolom, ezen a két mérkőzésen sokkal jobban alulmaradt a magyar kapitánnyal szemben, mint a pályán a játékosai a magyar válogatottal szemben, pedig ott is kettős magyar győzelem volt.

Mivel lenne elégedett a magyar válogatottól az Eb-n?

A magyar válogatott játsszon jól. Azt gondolom, pillanatnyilag mindhárom csoportellenfelünk előrébb tart. Ha tíz mérkőzést játszanánk Izlanddal, Portugáliával és Ausztriával szemben, meggyőződésem, hogy ötnél többet nyerne az ellenfél, mint mi. De az Európa-bajnokságon egészen más lesz. Ausztria gyakorlatilag Eb-újonc, hiszen csak akkor szerepelt a kontinenstornán, mikor rendezte azt, Izland abszolút Eb-újonc, Portugália ellen pedig a harmadik meccsünk lesz, egy olyan összecsapás, ahol már megfelelő pontmennyiséggel rendelkezik mindkét csapat, tehát pontosan tudni fogjuk, milyen eredmény jó nekik és nekünk.

Csalódott lennék, ha a magyar válogatott nem szerezne pontot, mert úgy érzem, hogy ez a csapat képes erre. Ha tisztes játékkal kiesik, nyilván benne van a pakliban. Azt gondolom, hogy ha nem is realitást, de mint kitűzött célt meg lehet jelölni a csoportból való továbbjutást. Nem úgy kell pályára lépni, hogy úgyis kiesünk – a hat csoportból még a négy legjobb harmadik is továbbjut. Legyünk ott, mutassuk meg, hogy mi hogy tudunk futballozni, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég – mert a három másik csoportellenfél is erre készül.