Kim Dzsongun nagyot pukkantott! De mit is?

Tele vannak a hírek azzal, hogy Észak-Korea állítólag hidrogénbombát robbantott. A világ felháborodott, aki él és mozog, elítélte a kísérletet. De, miért jelent különösen nagy veszélyt egy ilyen fegyver a diktátor kezében?

Mi az a hidrogén- vagy fúziós bomba?

Mindjárt az első dolog, amit érdemes tisztázni, hogy mi is az a hidrogénbomba. Aki még emlékszik a középiskolai fizikaórákra, annak valami olyasmi juthat eszébe, hogy ennek az egésznek köze van magfúzióhoz, meg a csillagok működéséhez. És valóban. A hidrogénbomba, más néven fúziós bomba által felszabadított energia abból származik, hogy pici atommagok egyesülnek (fuzionálnak). Két mag összetapadásával keletkezik egy nagyobb. A két kicsi külön-külön azonban valamivel nehezebb, mint mikor már összekapcsolódtak. Ebből a nagyon aprócska hiányzó tömegből származik a bomba energiája.

Azt pedig, hogy miként lesz a tömegből energia, a legismertebb egyenlet mondja meg: E=mc^2. Ami röviden azt jelenti, ha meg akarom tudni mennyi energia szabadul fel, akkor az energiává alakuló tömeget meg kell szoroznom egy igencsak nagy számmal (a fénysebesség négyzetével). Márpedig, ha apró dolgokat szorzok nagy számmal, abból általában ugyancsak jelentős mennyiségek szoktak származni. A csillagok belsejében is hasonló folyamatok játszódnak le, és persze a bombában is, ahol a hidrogénatomok két fajtáját egyesítik egy harmadik elemmé (innen a bomba elnevezése).

A rövid fizikaóra után a hidrogénbomba sajátosságairól is érdemes beszélni. Az ilyen fegyver előállításához mélyebb ismeretek és nagyobb mértani pontosság szükséges, mint az atombombáéhoz. Ezt valahogy ahhoz lehetne hasonlítani, hogy ha az atombomba az ötvenes évekbeli elektroncsöves számítógépeknek felel meg, akkor a hidrogénbomba a modern félvezetős processzoroknak. A két bombatípus és a két számítógéptípus esetben hasonló a technológiai ugrás. Az ilyen műszaki fejlesztések esetében a hatékonyság hirtelen akár a több ezerszeresére növekedhet. A hatékonyság a hidrogénbomba esetében a pusztítóerő nagyságát jelenti.

A fúziós bombát gyártani már csak azért is bonyolult, mert a “gyújtószerkezete” egy atombomba. Ez utóbbi segítségével hozzák létre azokat a körülményeket (pl. a 10-20 millió Celsius-fokos hőmérsékletet), ahol már beindul az atommagok egyesülése. Ehhez azonban egy nagyon speciális elrendezés kell, amit úgy hívnak, Teller–Ulam-tükör. Nem nehéz kitalálni, hogy kifejezetten a bomba működése céljából kitalált eszköz egyik kiötlője Teller Ede (köszönjük Ede bácsi 🙁 )

A bomba szerkezetének egy nagyon vázlatos rajza az alábbiakban látható (értelemszerűen vázlatos, hiszen ha nem az lenne, már Kim-ék is hamarabb robbantottak volna):

Mire képes egy hidrogénbomba?

Az amerikaiak legnagyobb hatóerejű, 15 megatonna energiahozamú Castle Bravót víz alatt robbantották fel 1954. március elsején, és nemcsak három korallszirtet tarolt le, illetve 55 ezer Celsius-fokra hevítette a hőmérsékletet az óceán fölött, de a robbanás a 200 kilométerre fekvő Marshall-szigeteket is megrengette. A hét kilométer átmérőjű tűzgolyó 73 méter mély krátert vágott a zátonyon, a gombafelhő 100 kilométer magasra szállt és a radioaktív hamuból Ausztráliának és Japánnak is jutott. Emellett egy a kísérletről mit sem sejtő japán halászhajó legénysége akut sugárbetegséget kapott, mivel a robbantás közelében hajóztak. Állítólag a mérnökök ugyanis elszámolták magukat és sokkal nagyobb volt a robbanás, mint amire számítottak. A fentiek elkerülése érdekében az 1960-as évek óta a kísérleti robbantásokat többnyire a föld alatt hajtják végre.

Egy megatonna egymillió tonna TNT robbanásának felel meg. Összehasonlításképpen, a Hirosimát elpusztító Little Boy “mindössze” 15 kilotonnás, azaz 15 000 tonna TNT-nek megfelelő rombolóerővel bírt. A valaha felrobbantott legnagyobb ilyen fegyver az 50 megatonnás (50 millió tonna TNT), szovjet gyártmányú Cár-bomba volt. Eredetileg 100 megatonnásra tervezték, végül azonban „lebutították”.  De még így is: a 1961. október 30-án, a levegőben, Novaja Zemlja felett végrehajtott robbantás tűzgömbje elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is. A fényhatás még 1000 km távolságból, így Finnországból is látható volt. A hőhatás akkora volt, hogy még 100 km-es távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. Ekkora erejű bombát építeni szinte már értelmetlen, hiszen a robbanás energiájának nagy része kisugárzik a világűrbe.

A nagy robbanóerejű, ún. stratégiai nukleáris fegyverek célja valóban a tömegpusztítás. Általában nemcsak katonai objektumok megsemmisítése végett építették őket, hanem már a hadsereg mögött lévő városok, emberek, termelőeszközök, stb. egyszóval társadalmak elpusztítása a feladatuk.

Mire jó egy ilyen fegyvert kifejleszteni?

A hidrogénbomba is elkészíthető olyan kis méretben, hogy nukleáris robbanófejként felszerelhető legyen interkontinentális rakétákra. Ezzel megfelelő elrettentő erőt építhet ki magának egy-egy állam.

Az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Kína egész biztosan rendelkezik már hidrogénbombával. Elképzelhető, hogy titokban más országok is kifejlesztették ezt a fegyvert, de pont a jóval bonyolultabb technológia miatt a “csak” atombombával rendelkező államok, mint India, vagy Pakisztán számára ez nem egy egyszerű feladat.

Mielőtt az államok belevágnának egy ilyen fegyver építésébe azt is figyelembe kell venni, hogy van-e ennek egyáltalán stratégiai értelme. A fúziós bomba ugyan nagyságrendekkel erősebb lehet egy atombombánál, de már az atombombának is elegendően nagy a fenyegető potenciálja. Ráadásul a hidrogénbomba legyártása technológiailag sokkal igényesebb, nyilván költségesebb is. Ezért vetődik fel a kérdés, hogy mire jó Észak-Koreának a fúziós bomba. Kim Dzsongun arra aligha áhítozhat, hogy fegyverarzenáljával lenyomja a vezető atomhatalmak nukleáris potenciálját.

A szakemberek a hidrogénbomba robbantásának tényét is kétségbe vonják és a teszt céljáról is eltérőek a vélekedések. A diktátor egész biztosan propagandacélokra is használja az atomkísérletet. Ugyanakkor egy német szakértő, Hartmut Koschyk szerint Kim Dzsongunnak egyelőre nem elég szilárd a hatalmi bázisa, és még bizonyítania kell a hadseregnek. A szakértő úgy gondolja, az észak-koreai diktátor a nukleáris kísérlettel a nemzetközi közösség, mindenekelőtt az Egyesült Államok figyelmét akarta magára vonni, illetve ki akarja csikarni, hogy a Washingtonnal való közvetlen tárgyalások elérhető közelségbe kerüljenek.

Észak-Korea magatartása az ottani rezsim szempontjából stratégiailag racionálisnak tűnik, mert a nukleáris fegyver birtoklása az ország “politikai túlélését” szolgálná – értékelte az állítólagos hidrogénbomba-robbantást a TVN24 lengyel hírtelevíziónak nyilatkozó Edward Halizak, a Varsói Egyetem professzora.

Feltehetőleg valamilyen mértékben mindegyik tényező közrejátszott Kim Dzsongun nagy pukkantásában. Az a kérdés azonban nyitva maradhat, hogy minderre miért nem elég a jóval egyszerűbb atombomba? Persze lehet, hogy egyszerűen a totalitárius diktatúrák lélektanából adódó megalománia késztette Észak-Korea diktátorát, hogy a lehető legpusztítóbb fegyvert, a hidrogénbombát megépíttesse.