Amikor a plüssoroszlán is a háborúra emlékeztet
Határzárak, szigorítások, török-EU megállapodás és a cudar időjárás ellenére sem csökken a menekültáradat a balkáni útvonalon keresztül. A többnyire háború űzte emberek segítségre szorulnak, bárhogy is végződik majd útjuk, ezért segélyszervezetek mellett önkéntesek sokasága vesz részt ellátásukban. Köztük a somorjai Judit, aki saját elhatározásából önkénteskedett az ünnepek alatt az újvidéki Sid mellett, és most beszámol tapasztalatairól.
A háromkirályok ünnepén gyorsan telik a semmittevés a meleg somorjai lakásban, pedig pár nappal korábban még a szerb-horvát határ mellett a menekültválság fagyos-emberi valóságát tapasztalhatta meg testközelből. A Človek v ohrození segélyszervezeten keresztül egy héten át segítette a balkáni vonalon áthaladó menekülteket a helyi önkéntes gárda tagjaként. 20-30, főképp cseh és szlovák önkéntes szánta rá magát, hogy a karácsonyt vagy az Újévet rendhagyó módon éljék át. Többen már ősszel a helyszínen voltak, amikor a magyar határzár és balkáni adok-kapok után a helyzet rendkívül embertelenné vált.
Akkortájt emberek ezrei – gyerekeket és sebesülteket beleértve – töltötték az éjszakát sárban, koszban, hidegben a földeken. Az első segélyszervezetekkel együtt egy erős önszerveződő önkéntes hullám is beindult, mely máig nélkülözhetetlen az ide érkezők ellátásához, és a helyzet azóta valamelyest normalizálódott. A Belgrádot és Zágrábot összekötő autópálya mellett, az Adaševci pihenőhelyen áll meg naponta több tucat autóbusz, amire a menekültek saját költségből váltanak jegyet. Innentől útjukat a szerbiai Šid város vasútállomásáról Horvátországba folytatják.
A helyszínen a buszok átlagban 6-15 órát vesztegelnek, de gyakran ennél tovább is – ennek oka a szerb-horvát határon történő menekült-adminisztráció, Horvátország éppen a napokban korlátozta az átengedett menekültek számát, akik a hosszadalmas út, bizonytalan várakozás és hideg miatt sokszor napokig nem alszanak. Vannak, akik a tél ellenére szinte nyári ruházatban érkeznek több ezer kilométeres útjuk sokadik állomására, sokan a tengeren való átkeléskor vesztették el mindenüket.
Az itt csatolt fényképek egy részét Ján Zeman koordinátor és fényképész készítette, aki ősz óta mint önkéntes dolgozik Szerbiában, és dokumentálja a helyzetet. Köszönettel tartozunk neki, valamint a Človek v ohrození segélyszervezetnek, akik az ellátó rendszer nélkülözhetetlen részét alkotják, és amennyire a helyzet engedi, a jókedvről is gondoskodnak.
Itt jönnek a képbe az önkéntesek. Míg a helyszínen képviselt szerb hatóságok és segélyszervezetek az orvosi ellátásról, egy gyereksarokról, étkezésről és legalapvetőbb higiéniáról gondoskodnak, az önkéntesek, egymást kis csoportokban váltva rugalmasan és az igényekre figyelve 24 órán keresztül látják el az embereket ruházattal, az anyákat pelenkákkal illetve más higiéniai eszközökkel. A szűkös készlet nehezíti a munkát, a szerb határőrök nem barátai az adományoknak, főleg helyben beszerezhető készletekből kell gazdálkodni. A fő cél, hogy olyanok jussanak egy meleg pulóverhez, vagy egy gyerekcipőhöz, akiknek erre leginkább szükségük van. Azt ugye nem nehéz elképzelni, hogy ezt -5 alatti fagyokban nem olyan könnyű eldönteni, mert mindenki didereg, és az elesettebbek, gyengébbek kisebb eséllyel jutnak hozzá a jobb darabokhoz. Az önkéntesek egyik feladata őket kifigyelni, és hozzájuttatni a szükséges darabokhoz.
A testi-lelki felmelegedést segíti, ha néha idő akad egy focimeccsre, egy rövid beszélgetésre, vagy egy kifestőzésre a gyerkőcökkel. Itt néha el-elcsíp az ember egy új arab, fárszi vagy kurd kifejezést, és megtanítja a porontyokat angolul, vagy németül számolni. Sokszor ezt már maguktól is vágják.
A menekültek tömegében vannak, akik nagyon jó szintű angol tolmácsolással is segítik a munkát. Nur, egy 19 éves szíriai lány örült, hogy a hosszas várakozást egy kis besegítéssel és beszélgetéssel rövidítheti. Diszkréten felmérte például a hölgyek között az igényt a higiéniai eszközök iránt, ami kevert társaságban a kulturális tabu miatt nem mindig könnyű feladat. Egy másik esetben két afgán kislánynak hajszoltak pokrócot, hogy a hidegben legalább egy kicsit aludni tudjanak. Kiderült, hogy a családjuk a Talibán elől menekül, hogy ők tanulhassanak, amire Afganisztánban nem lenne lehetőségük. Egy 50 év körüli damaszkuszi férfi is megosztotta menekülése okait, az ő esetében a viszonylag jómódú házát bombázták porrá Szíriában.
[div id=”middle-box”][div class=”middle-box-inner”][div class=”middle-box-title”] Menekülj az oroszlán elől [end-div][div class=”middle-box-p”] A legemlékezetesebb sztori egy másik szlovákiai önkéntessel történt, aki egy pityergő gyereknek vitt fel egy plüssoroszlánt a buszra, hogy felvidítsa. Nem értette, miért tör ki fél busznyi ember nevető-síró görcsben a plüssállat láttán. Majd közölték vele, hogy a szíriai elnök, Assad neve bizonyám oroszlánt jelent. Őket még ez is a menekülésük okára emlékeztette, „de hogy a kicsinek ez azért megteszi”. [end-div][end-div][end-div]Az önkéntesek „szolgálati” ruházata x-réteg meleg ruhából állt (a sígatya is néha bevált), és egy reflex mellényből, amely alapján mint a Czech Team-et ismerték a Šid-i önkénteseket. A csehek valóban a kezdetektől erősen képviseltek, de a csapat mostanra már tarka és nemzetközi. Több száz önkéntes fordult meg a kezdetektől a helyszínen.
Egy hét nagyon rövid idő, de elég ahhoz, hogy az ember megerősödjön abban, hogy ez a kis mértékű segítség is közösséget kovácsol. Az aktív bekapcsolódás, a történetek megosztása alapvető feltétele egy megértőbb befogadásnak. A kulturális különbségek éleit még sokáig fogjuk érezni, mint ezt Köln szomorúan tanúsítja, de ezek maguktól nem csorbulnak. Minden egyes kéznyújtás, egy kedves szó, sokak számára egy új emlék egy nem éppen könnyű új kezdethez.
(Kontsek Judit, Polák Gábor)
