Robbant a bomba: hova igazolt Németh Krisztián!?
Elhagyja legutóbbi sikereinek színhelyét, és egészen váratlan helyre igazol Németh Krisztián, a Sporting Kansas City (most már csak volt) csatára. Állítólag azért, hogy közelebb legyen az Eb-re készülő magyar válogatotthoz.
Némó ugyanis az Egyesült Államokból egyenesen Katarba, az al-Garafához szerződött. Igen, abba az országba, ahová a focisztárok levezetni járnak, és egy kis pénzt keresnek, mielőtt visszavonulnak. Németh távozását a Kansas már megerősítette.
Németh Krisztián lehetséges átigazolása péntek óta levegőben lógott, hiszen az NSO szerint a játékos nem vett részt a Kansas első idei edzésén. Emellett csatártársa, Dom Dwyer is kitwittelte, hogy búcsúzik Némótól, ám később törölte a bejegyzést.
A magyar csatár klubváltásában és Katarba szerződésében az is közrejátszhatott, hogy az Eb-re készülő válogatott összetartásaira innen könnyebben hazautazhat, mint az Egyesült Államokból – hivatkozik az amerikaiakra az NSO.
[div id=”middle-box”][div class=”middle-box-inner”][div class=”middle-box-title”] Némó nemrég a Komáromi Szalon vendége volt [end-div][div class=”middle-box-p”] Németh Krisztián – akinek menyasszonya révén felvidéki kötődése is van – nemrégiben a Komáromi Szalonban járt, ahol Gazdag Józseffel, csatártársával, Priskin Tamással, és Hajdú B. Istvánnal beszélgetett (címlapképünk is ott készült). Akkor még szó sem volt arról, hogy továbbállna az Egyesült Államokból. Egy villáminterjúban megkérdeztük, milyen a futballközeg az Egyesült Államokban, egy olyan országban, ahol négy másik sportág is megelőzi népszerűségben a labdarúgást. “Elég mélyről indult kint az európai foci, de fejlődik, évről-évre több a szurkoló, magasabb az átlagnézőszám” – mondta. A Kansas csapatában töltött napjairól akkor úgy nyilatkozott, sok utazással jár a kinti élet, nincs nagyon idő magánéletre.Megkérdeztük azt is, milyen eredménnyel lenne elégedett az Eb-n. “Négy ponttal meglenne az esélyünk arra, hogy továbbmenjünk a csoportból. A legfontosabb, hogy tisztességesen felkészüljünk, jó kondícióban legyen a csapat, és akkor minden meccsen tudunk majd produkálni valamit” – mondta. [end-div][end-div][end-div]
Az al-Garafa legutóbb 2010-ben volt bajnok Katarban, most a 8. helyen áll a 14 csapatos bajnokságban. És hogy mit kapnak Némóval? Talán olyan gólokat, mint amilyet az amerikai bajnokságban lőtt, és meg is választották az MLS 2015-ös idénye legszebb góljának.
(via NSO)