Drezda pusztulása
Sir Arthur Harrist a RAF Bomber Command 1936 és 1968 között a brit bombázóerők parancsnoka volt.
A 36 évvel ezelőtti interjúban Harris tagadta, hogy Drezda lebombázásának ötlete az ő fejéből pattant volna ki. „Szolgálatom első napjától az utolsóig parancsokat teljesítettem” – közölte Sir Arthur, akit mikor arról faggatták, hogy miért rendelte el a városok lebombázását, azt mondta, hogy a vezetés rájött, a fegyverek nem elég pontosak, s nincs elég célpont sem, amit támadni lehetett volna.
[end-div][end-div][end-div]
A Valentin-nap (vagy Bálint-nap, ha érzékenyebb vagy) mellé – ünneprontó módon – egy másik eseményt is érdemes megemlékezés jelleggel beszúrni. A jelen külpolitikai eseménysorozatai szempontjából sajnos ez a történés rengeteg aktualitást hordoz magában. 1945 február 13-a és 15-e között egy német város csak azért nem tűnt el a föld színéről, mert a gyújtóbombák keltette infernó kilométerekre ellátszott. Ez a város Drezda volt.
Hirosima és Nagaszaki története nem ismeretlen számunkra, hiszen a történelem sarokpontjában van a két város bombázása, ami először és remélhetőleg utoljára, de más módon lett végrehajtva, mint a nagy háború során általában. Hagyományos bombák helyett a két városba belemart a még csak ébredező hidegháború szele. A két város elpusztításakor, megközelítőleg 129000 – 246000 ember lelte halálát. A városokat a termonukleáris bombázás letarolta.
Kevésbé ismert tény, hogy a bombázáskor keletkező pusztítás mértékét a második világháború alatt megpróbálták előre kiszámítani. A legegyszerűbb módszer az épületek az építési stílus alapján történő, az építőanyagok jellegének, típusának összevetése volt. A végeredmény olyan térképeket szült egyes, leginkább német nagyvárosról, amik alapján ki lehetett számítani, hogy egyes városrészek mennyire égnek majd le. Ehhez már csak az adott évszak és a legfrissebb meteorológiai adatok kellettek, meg rengeteg bomba.
A de Havilland által kifejlesztett többcélú katonai repülőgép, melyet a második világháború idején alkalmaztak. A típust eredetileg vadászbombázóként használták, majd később megépítették vadász-, éjszakai vadász- és felderítő változatát is. A Mosquito volt a második világháború egyik legsokoldalúbb repülőgépe.[end-div][end-div][end-div]
A második világháború alatt a szövetségesek első sorban katonai célok ellen készítettek bombázási terveket. Ezek az idő előrehaladtával folyamatosan változtak, ahogy a bombázási taktika is csak a háború utolsó szakaszában forrt ki igazán. Nehéz eldönteni, és történész szemmel sem könnyű megítélni, hogy „ki ütött elsőnek”. Az háború előrehaladtával mind több esetben hajtottak végre bombázásokat civil létesítmények ellen is, ugyanakkor idővel az összes hadviselő fél stratégiái közt elhatalmasodott a bosszú mint befolyásoló tényező elve. Ráadásul az így megtervezett bombázási műveletek céljait csak tovább „szentesítette” az a tény, hogy pl. Németország a háború vége felé gyárai széttelepítésével próbálta életben tartani hadiiparát. A mind nagyobb, szétszórtabb területen, gyakran városokba és azok külső negyedeibe települő kisebb gyárlétesítményket pedig nem volt könnyű eltalálni. S mivel jobb módszer nem volt, maradt a szőnyegbombázás és mindinkább növekvő civil áldozatok.
A bosszú elve, ha lehet így fogalmazni, aztán a háború utolsó szakaszában „a lakosság harci kedvének megtörésére tett kísérlet” keretében realizálódott igazán. 1945-re az összezsugorodott birodalomban lassan egyébként is minden célponttá vált. Németország keleti felét ezekben az időkben leginkább a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt támadták az angol légi egységek. Fő célpontjaik vasutak és közlekedési csomópontok voltak. Persze hullott bomba bőven Berlinre és más nagyvárosokra is, de Drezdát sokáig csak meg-megcsípte a háború – legalábbis a kisebb ipari létesítmények elleni akciók a „nagy” bombázásig ennek tekinthetőek.
A végzetes napon aztán drezdaiak nyakába szakadt az ég és a szövetséges légierő. A napot az Egyesült Királyság bombázó kezdték. Mint általában, ezúttal is több célpontot támadtak egyszerre, hogy az így is pilóta, üzemanyag és bevethető gép szűkében szenvedő Luftwaffe meg inkább szétforgácsolja erejét, így kisebb stratégiai csapásokat hajtottak végre Böhlen, Magdeburg, Bonn, Hannover és Nürnberg ellen.
[div id=”right-box”][div class=”right-box-inner”][div class=”right-box-title”]Avro Lancaster[end-div][div class=”right-box-p”]
Az Avro Lancaster egy nehézbombázó repülőgép volt a második világháború idején, melyet az Avro cég gyártott a Brit Királyi Légierő számára. A Handley Page Halifax-szal együtt a háború során legszélesebb körben használt brit bombázó repülőgép volt.
Maximális bombateher: 11000 kg de a Drezdai bevetésen az “átlagos” 4500 kg-os bomba “csomaggal” repültek, a bomba mennyisége függött a feladattól és a távolságtól is
[end-div][end-div][end-div]
Délután 17:20-körül érkeztek Drezda fölé az első harcigépek, egy kisebb csapat Lancester bombázó felderítőként húzott át a város felett, a németek által csak „karácsonyfának” nevezett, magnéziumos, ejtőernyős világítóbombákat szórtak a célpont fölé. Őket kétmotoros de Havilland DH.98 Mosquito célpontjelölő gépek követték, ezek ezer fontnyi célpontjelölő világító bombát szórtak, ami baljós, vörös fényű szőnyegként hatott a pilóták számára.
Nem sokkal a felderítő gépek után érkezett az első nagyobb bombázó raj, 254 Lancaster bombázó 500 tonnányi romboló és 375 tonnányi gyújtóbombát szórt Drezda óvárosára. A bombázók a tipikus bomba kombinációt használták, legkisebb 500 fontostól a legnagyobb 4000 fontos ún. „blockbuster” nagy erejű bombákig, ez utóbbiak egész épületeket voltak képesek lerombolni.
A második hullám 22:14-kor oldotta ki első bombáit és egy körülbelül két kilométer széles és ugyanilyen hosszú területet szórt meg, a szintén Lancaster bombázókból álló kötelék 2400 méter magasságban repülve szállt a város fölé a jelölőgépek, valamint az őket megelőző raj által gerjesztett tüzeket használva célnak.
Mindeközben a városban totális káosz lett úrrá, a belvárosban ugyanis több százezer keletről menekülő civil torlódott össze, mellettük katonai alakulatok próbáltak keletnek és nyugatnak mozogni. Az első bombatalálatok után megjelenő tűzoltók és romeltakarítók közül több százan haltak meg a következő hullám bombáitól. A lángokat 90 kilométerre is látni lehetett, az óváros barokk épületei máglyaként lángoltak. A füstoszlop 19 kilométer magasan szállt, így a célzás segítő további jelölő rajok a tűzgömb körül kezdték szórni a jelölő bombákat. Éjfél után már nem volt áramellátás a város legtöbb részén, így csak kézi szirénákat tudtak használni, mikor megérkezett a Lancesterek harmadik hulláma is. 529 bombázó megközelítőleg 1800 tonnányi vegyes kombinációjú bombatehertől szabadult meg.
[div id=”right-box”][div class=”right-box-inner”][div class=”right-box-title”]B-17[end-div][div class=”right-box-p”]
A B–17 Flying Fortress (magyarul „repülő erőd”) bombázót 1934-ben fejlesztette ki a Boeing cég az Amerikai Légierő számára. Az első repülési próbák 1935-ben, gyártása a következő évben kezdődött meg. A repülőgépből több mint 12 000 darabot készítettek.
Maximális bombateher: 4600 kg de volt rá példa, hogy 11000kg robbanóanyaggal tömték meg
[end-div][end-div][end-div]
Másnap reggel a szövetségesek egy másik nagyobb akciót terveztek, Szászország fölött több mint 2000 különböző, jórészt amerikai repülőgép jelent meg. Aznap reggel Drezdát 431 bombázó támadta, négymotoros B-17-esek, a köznyelvben csak repülő erődökként ismert nehézbombázók jelentek meg. Egy nagyobb kötelék eltévedt és „véletlenül” 153 tonna bombát dobott Prágára. Drezdának aznap így is 771 tonna jutott. A város fölött megjelenő felhők, a köd a füst miatt csak radart tudtak célkövetésre használni, a nagyobb területen szétszórt kötelék így a tervezett cél a belváros helyett egy jóval nagyobb területet szórt meg.
A bombázás végeredményéről beszéljenek a számok: elpusztult, 24 bank, 26 irodaépület, 31 áruház, 640 kisebb üzlet, 64 raktárépület, 31 nagyobb hotel, 63 további adminisztratív épület, 3 színház, 18 mozi, 11 templom, 6 kápolna, 19 különböző kisebb nagyobb kórház ezek mellett 19 katonai kórház, 39 iskola, az állatkert, a vízművek, a vasút. 200 kisebb gyár és üzem megsemmisült további 136 súlyosan megrongálódott. Az akció utáni szövetséges katonai jelentés az ipari terület 23%-ának a pusztulását mérte fel. Ennél sokkal súlyosabb volt az emberéletekben keletkezett veszteség, amit máig nem tudtak pontosan meghatározni. Az első akkori német jelentések szerint körülbelül 22000 holtestet ástak ki a romok közül, viszont sok olyan esetről írtak már akkor is mikor nem lehet megállapítani, hogy a talált maradványok egy vagy több emberéi. A Brit Királyi Légierő (RAF) utólagos becslése 35000 áldozattal számol, viszont vannak szakértők akik szerint akár 135000-en is elporladhattak a keletkezett infernóban, hiszen az első, a második és a reggeli negyedik hullám is bőven a belváros, óváros részre szórta bombáit.
A drezdai események aktualitása jelenleg leginkább abban keresendő, hogy ha egy katonai konfliktus túlnő a kontroll horizontján, és párosul az elkeseredett győzni akarással, akkor olyan pusztítást vihet végbe amit utólag nem lehet megmagyarázni humánus érvekkel. Ma, ha nem is hasonló intenzitással de egy hasonló városra hullnak bombák egy olyan konfliktusban, ami a második világháborúhoz képest, sokkal bonyolultabb és összetettebb. Ez a város Aleppó.
