Somogyi Szilárddal latolgattuk az esélyeket
Berényi József továbbra sem jött le, állítólag a tévében követi a dolgok alakulását, sajtótájékoztatóra egyelőre nem sok remény van. Mi addig Somogyi Szilárddal (az SaS korábbi képviselőjével) beszélgettünk. Somogyi a Mi Magunk Mozgalom tagjaként került fel az MKP listájára, és mikor megkérdeztük, az exit poll eredményeit látva nem érez-e nosztalgiát az SaS iránt, azt mondta, az már a múlt, ő előre tekint. Mosolyogva megjegyezte, lehet, hogy Sulík lesz a kormányfő, ami nagyon durva lenne…
Egyébként úgy érzi, az elmúlt másfél hónapban pörögtek fel az események, és sokat nyomtak a latban a tévéviták is, melyeket rengeteg ember követett. Megbeszéltük a KDH helyzetét is (őket az exit poll 5 százalékon mérte). Somogyi szerint nem jutnak be a parlamentbe: egyrészt, mert az “idő nem nekik dolgozik”, másrészt pedig mert sokat elvett tőlük a szélsőjobb, és nem meglepő módon az Egyszerű Emberek. Matovič egyik titka ugyanis abban áll, hogy körbevette magát olyan szélsőséges katolikusokkal, mint Štefan Kuffa, vagy épp Branislav Škripek.
Közben megérkeznek az első hivatalos részeredmények is, egyelőre 0,1 százalékos feldolgozottságnál.