Van nagyon sok rossz hírünk – hajnali gyorselemzés

Az ország önálló történetének talán legfurcsább választásai zárultak le szombatról vasárnapra virradó éjszaka Szlovákiában. A választók kimondták: csalódtak tulajdonképpen mindenkiben, és változást akarnak, mindegy, mennyire veszélyes, rossz emlékeket idéző útról van szó.

A parlamentbe ezen sorok írásakor nyolc párt került be, 99 százalékos feldolgozottságnál. A nép tehát egységes is, meg nem is. Egységes abban, hogy mást akar az eddiginél. Az egység azonban megbomlik azt nézve, mit is akar.

Repkedő pofonok

A törvényhozás vezető pártja továbbra is a Smer, mely azonban összességében csaknem 400 ezer szavazatot vesztett, és újabb emberes pofont kapott Fico 2014-es elnökválasztási veresége óta. Robert Fico négy évnyi kormányzása tehát nem csapódott le jól az emberekben, rengetegen fordultak el tőle, dacára a szociális csomagoknak, az ingyenvonatnak, vagy a fiktív gázár-visszatérítésnek. A Smer számára gigantikus pofon, hiába nevezi Fico szolid eredménynek a 28,5 százalékot. A nép megbüntette a kormányfőt az egészségügy helyzetéért, az oktatásügy helyzetéért, a mutyikért, a sötét bizniszekért, és a végtelen arroganciáért.

A néptől ugyanekkora pofont kapott azonban az „alternatívának” tartott jobboldal is. Az egykor vezető SDKÚ 0,26 százalékon végez, lefejezve, porrá égetve és megbecstelenítve. A KDH, melynek szavazótáborát a legstabilabbak közé sorolták, most ismét keserűen tapasztalhatta meg, hogy Pavol Hrušovský 2014-es elnökválasztási lebőgése nem csak egyszeri eset volt, választói egyszerűen elpártoltak tőlük, vagy meghaltak. 2012-höz képest (amikor az elemzők szintén a klasszikus jobboldal válságáról beszéltek) elvesztettek 100 ezer szavazót.

Radoslav Procházka hiába akart a jobboldal „gazdája” lenni (te atyaég, mennyire fellengzős, nagyképű és öncélú jelző ez), most megtudta: az emberek nem a simulékony, angolnaként csusszanó politikusokra, és a bizonytalan, kétértelmű politikai manőverekre kíváncsiak. A #Sieť, mely a jobboldal vezető pártjának tartotta magát, óriásit koppant, és jelentéktelen, 5,56 százalékos pártként végezte.

Mondhatnánk, hogy most jól pofára estek a „klasszikus” politikusok és pártok, és megkapták, amit már nagyon régen megérdemeltek. De az érme másik oldala is borzalmas. A választók ugyanis kijelentették, elég nekik a faék egyszerűségű demagógia, a kompromisszumképtelen politizálás, sőt, sajnos a társadalmat évtizedekkel visszavető szélsőjobb ideológia, melyben minden fekete és fehér.

Ezért történhetett meg, hogy a szlovák szélsőjobb soha nem volt még erősebb: Andrej Danko szofisztikáltabb SNS-e (ami tulajdonképpen csak a pártelnök személyében tér el a Slota-féle rossz emlékű SNS-től), valamint Marian Kotleba migráns- és cigányellenes, Tisót éltető fasiszta pártja is azonos eredménnyel került be a törvényhozásba, hogy aztán szabadon garázdálkodhasson. Kimondani is félelmetes: a szlovák szélsőjobbnak csaknem 430 ezer szavazata, összesen 16,6 százaléka van. Ezek a szavazók valószínűleg többnyire a Smertől, kisebb részben a KDH-tól pártoltak át Dankóhoz és Kotlebához.

Ezért van az is, hogy a vagányság és rebellisség álarcát viselő Richard Sulík SaS-e csaknem 12 százalékkal áll a jobboldal élén. S ezért van az is, hogy a szögegyszerű jelmondatokkal operáló, kiszámíthatatlan, hazugságvizsgáló-mániás Igor Matovič (akit nem véletlenül támadott le teljes arzenáljával Robert Fico a választások előtt, némi meglepetést okozva) könnyedén behúzott 156 ezer karikát. Furcsa kijelenteni, de az új parlamentben ez a két párt jelenti majd a klasszikus jobboldalt, a szakmaiságot, a jobboldal jövőjét.

S végül ezért van az is, hogy az excentrikus, csajozós celeb, Boris Kollár, aki novemberben alapította meg Család vagyunk elnevezésű pártját, néhány jól irányzott, agresszív üzenettel habkönnyen vezette be a parlamentbe, begyűjtve a protestszavazatok jó részét.

Na és a magyarok

Van tehát három magyar érdekeltségű pártunk, és mindhárom óriási csalódást okozott. A 2400 szavazatot, 0,09 százalékot elérő MKDSZ-re nem érdemes sok szót pazarolni, ez nem volt értékelhető teljesítmény. Folytassuk Bugárékkal: a Híd ugyan bejutott a parlamentbe, de hiába reménykedtek előzetesen 8 százalék fölötti (sőt, kétszámjegyű) eredményben, 6,51 százalékot szereztek. Ez pedig a legrosszabb eredmény a Híd megalakulása óta. 2012-ben 176 ezer szavazatot húztak be, most csak 167 ezret, és hol van ez a 2010-es több mint 200 ezer szavazattól. Hogy mi az oka ennek? Bugár melléfogott a Smerrel való kokettálással és azzal, hogy nem határolódott el egyértelműen Ficóéktól. Emellett a párt nem tudta kihasználni a jobboldal évek óta húzódó válságát, nem tudta beszippantani Žitňanskával együtt az SDKÚ szavazatait, és nem tudta véghezvinni a nagy rössel bejelentett átalakulást az „együttműködés pártjából” standard polgári párttá. A szlovák szavazók többségének szemében továbbra is magyar pártként élnek, ezt a „stigmát” bármennyire is szeretnék, nem tudják levetkezni.

S végül megbosszulta magát az állandó harc az MKP-val is, melyet ugyan Bugárék a felszínen tagadnak, ám a színfalak mögött ugyanolyan elánnal, ugyanolyan piszkos, manipulatív eszközökkel vagdalkoznak, mint Berényiék. Persze nem segített rajtuk a szomorúan alacsony dél-szlovákiai választási kedv sem, a magyarlakta területek állandó harcba belefásult lakói valószínűleg egyszerűen nem akarják már ezt az egészet.

Ha a Híd a kutya, az MKP az eb. Berényi Józsefék az utóbbi években egyszerűen bármivel is próbálkoznak, nem tudnak előrelépni. Hiába mondja el a pártelnök, hogy a párt megújult, hiába próbálja a kudarcot a Hídra kenni, a Magyar Közösség Pártja a harmadik választáson is szinte hajszálra ugyanazt az eredményt éri el. 105-110 ezer szavazójuk van, és ezen nem javítottak a „Fiatal Függetlenek”, sem a Via Nova fiataljai. A harmadik hajó is elúszott – fűzhetjük tovább Menyhárt József népszerű beszédének gondolatait (Menyhárt egyébként nagyszerű eredményt tudhat magáénak a választáson, a párt listájának harmadik legerősebb embere volt).

S hogy mit kellene tennie Berényiéknek? Van pár ötletünk. Illő lenne befejezni a sajtó állandó támadását (a szlovákiai magyar sajtótörténet legsötétebb pillanatait hozta az Új Szó stábjának kitiltási kálváriája az MKP eredményvárójáról, és hozzáteszem, az is, hogy a Körképet sem akkreditálták a Híd székházába). Rá kellene végre jönni, hogy a Híd és az MKP céljait illetően tulajdonképpen nagyon kevésben különbözik csak egymástól, és az összetartás sokkal több eredménnyel járna, mint a mostani csatázás.

S végül mindkét pártnak abba kéne hagyni azt a gyakorlatot, miszerint jó magyarokra és rossz magyarokra osztják a választókat (igen, nem csak az MKP, a Híd is ezt csinálja, csak burkoltabban), s le kellene ülniük, tiszta lappal, kompromisszumképesen tárgyalni.

Még esélyük is lehet erre. Egyszerűen azért, mert a választások eredményei három lehetséges forgatókönyvet jeleznek. Vagy szakértői, vagy kisebbségi kormány alakul (abba bele se merek gondolni, mi lesz, ha a Smer végül az SNS-szel és Kotlebával kezd el kormányozni, bár ennek kevés az esélye. A harmadik lehetőség az előrehozott választás. Ez pedig talán egy negyedik hajót is biztosíthatna a szlovákiai magyarságnak.