A lovakat lelövik, ugye?

Kotleba törvényhozásba jutása azt jelenti, képes választ adni arra, amire az öreg rókák nem. Képes úgy az emberek nyelvén beszélni, hogy azok megszólítva érezzék magukat, ami különösen azért is veszélyes, mert ez egy xenofób, rasszista, soviniszta, ne is kerteljünk náci ideológia.
Egy ilyen helyzetben pedig azzal villogni, hogy hagyományos pártként szinte magunk vagyunk – ahogy magyarázta a bizonyítványát Bugár – csak bizonyíték arra, mennyire nem fogta fel senki, a szlovákiai magyar politikai életben, hogy 2016 van és nem 2006. Bebizonyosodott milyen, ha az emberek szívből és nem észből szavaznak, mert egy vérnáci bejutott, de a magyarok csak a törvényhozás kapujáig jutottak. Ugyanakkor az is bizonyságot nyert, újfent, hogy ez a közösség nem bír el több pártot (és igen, megmondtam).
A mindenféle különutas politikánál és széthúzásnál nincs hatékonyabb visszatartó erő. Nem a magyarok lélekszámán kell hümmögni, hanem hogy ez a több ezer ember azért maradt otthon, mert beszéltek hozzájuk, de meg nem szólították őket. Jómagam is, félretéve a keserédes humort, csak azért mentem el végül szavazni, hogy leírhassam ezeket a sorokat.
Ideje végre szakítani a haknipolitikával, meg is kérem a politikusainkat, hogy kommunikáljanak a pórnéppel, mondjanak is valamit, ne csak beszéljenek. De leginkább tegyenek! Le kell vetkőzni a kivagyiságot, mert ettől rosszul vagyok. Hajoljatok kicsit közelebb a földhöz kedves értelmiségi politikusok, ne csak azért, hogy lássátok a kisember igényeit, kínját, baját, de hogy több alázatot is mutassatok mert abból van a legnagyobb hiány. Le kell vetkőzni a pestről hozott gőgöt és az újgazdag nagyképűséget, és ha pirosat nem, akkor kék monterkát húzni.
Egyszerűen ne akarja bemesélni nekem senki, hogy több száz (állítólag) keményen dolgozó (kinek nem inge) politikusunk munkájának összes eredménye gulyáspartikban meg hakniparádékban kulminálódik, ahol csak a támogatók keménymagja találkozik, és pár üveg bor mellett készít számtalan ciki képet a facebookra.
Nem, kedves politikus honpolgár, nem őket, hanem a frusztráltakat kell meggyőzni! 25 év után a „majd jövőre jobb lesz”-ből elegük lett az embereknek, csömörük van, és csendben, de dühösek mert nem látják értelmét, hogy újra és újra ugyanazok kerüljenek a törvényhozásba KÉZZELFOGHATÓ eredmény nélkül. Mert tudjuk, mi az őrültség: nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
De ide kívánkozik egy másik idézet is:
Ha döglött lovon ülsz szállj le róla!
Az átlag ember igényei egyszerűek, nem kell a rizsa, a zanzásított felturbózott maszlag, kőkemény konkrétum kell. Mert a felvidéki magyar elbírja, hogy nem lesz olcsóbb a kenyér, csak legyen.