Sulík gőzerővel tárgyal a kormányalakításról, de mindenki titkolózik
A mai nap tárgyalássorozatai és sajtótájékoztatói után sem lettünk sokkal okosabbak, a politikusok nem segítenek a sajtónak, hogy tisztuljon a kép. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Sulíkék továbbra is egy jobboldali kormányt igyekeznek összeállítani, és a Smer is próbálkozni fog.
Mint arról beszámoltunk, a napot Andrej Danko SNS-elnök keddi sajtótájékoztatója bonyolította meg. Danko ugyanis kijelentette, egyelőre csak azzal hajlandó tárgyalni a kormányalakításról, aki megbízást kap az államfőtől erre, és az Robert Fico lesz, a Smer térfelén pattog tehát a labda. Ugyanakkor Richard Sulíkék arra számítanak, hogy Ficónak nem sikerül a kormányalakítás, és egy SaS-Egyszerű Emberek-#Sieť-Híd-SNS koalícióban gondolkodnak. Ezzel azonban van némi gond, ugyanis
Bugár Béla azt mondta, nehezen tudná megmagyarázni a választóknak az SNS-szel való szövetségkötést
Andrej Danko azt mondta, ellentétek vannak pártja és a Híd között
és ha le is ülnek majd tárgyalni, mindenképpen rá fognak kérdezni Bugárnál az oktatási autonómia, valamint az állampolgárság kérdésére.
Bugár Béláék Polgári Víziójának vonatkozó passzusa ugyanakkor – bár szó szerint nem tartalmazza az autonómia kifejezést – tulajdonképpen arról beszél, hogy oktatásügyi önrendelkezést adnának a kisebbségeknek. A párt emellett a kisiskolák védelmével is kampányolt, nehéz lenne elképzelni, hogy könnyen feladnák ezt a témakört. A kettős állampolgárság kérdése is ugyanilyen necces, a Híd volt ugyanis az, mely kezdeményezte Fico-féle kettős állampolgárságot tiltó törvény alkotmánybírósági megtámadását, ráadásul Gál Gábor, a párt politikusa volt a jogi képviselője beadványt benyújtó képviselőcsoportnak.
Mindez tehát könnyen azt okozhatja, hogy a Híd és az SNS nem tud megegyezni, hiszen Danko kijelentette, ők biztosan nem engednek az elveikből. Bugár Béla Danko kijelentésére kedden délután csupán annyit mondott, hogy az SNS elnöke ismeri a programjukat. “Ha mégsem, kérdezhet tőlem, és válaszolni fogok neki” – tette hozzá.
Aktuality.sk | Facebook
Predseda Mostu-Híd Béla Bugár po rokovaní s predsedom SaS Richardom Sulíkom
Bugár Béla a fenti kijelentést azon a sajtótájékoztatón tette, melyet a Richard Sulíkkal való tárgyalása után tartottak. Sulík azt mondta, érti Danko eljárását (mármint hogy a Smerrel tárgyal, és kérdezni fog a többi párttól), ma már beszéltek telefonon, minden rendben van. “Az SNS nemsokára közgyűlést tart, ahol születik néhány döntés. Később találkozom vele. Kész vagyok kompromisszumokra, és ha a többieknél is meglesz az akarat, létrejön a kormány, és stabil lesz. Arra játszunk, hogy 87 mandátumunk legyen” – magyarázta.
A találkozón Bugár bemutatta Sulíknak programprioritásait, és azt is, hogy képzeli el a következő kormányt. Arra a kérdésre azonban, mik pártjának prioritásai, nem felelt.
A prioritásokat természetesen mindig tárgyalópartnereink kapják meg először, és nem a sajtó. Ha a dolgot önökön keresztül intéznénk, az életben nem jön létre stabil koalíció
– jelentette ki. Mikor megkérdezték, tárgyalni fog-e a Smerrel, kicsit morcosan kizárta a dolgot.
De mire készül a Smer?
Robert Fico pártja eközben nem adja fel harc nélkül a kormányalakítást. Fico a tegnapi brüsszeli EU-csúcs eredményeiről tárgyalt ma a Smer elnökségével, de szóba került a jelenlegi hazai politikai helyzet is. Konkrétabban majd szerdán nyilatkozik. A SITA hírügynökség úgy tudja, hogy a párt az SNS-t, a #Sieť pártot és a Hídat fogja megszólítani a kormányalakítás kapcsán.
Bár Bugár kizárta, hogy leülne a Smerrel tárgyalni, az újságírók azért feszegetik ezt a lehetőséget. Megkérdezték Daniel Lipšicet, a Nova elnökét, aki az Egyszerű Emberek listáján jutott a parlamentbe. Lipšic úgy nyilatkozott, nem fél attól, hogy Fico meggyőzi Bugár Bélát a koalícióról, nem ijedős típus. A sajtótájékoztatón egyébként abszurdnak nevezte, hogy előrehozott választásokra kerüljön sor. “Nyilvánvaló, hogy Fico kormányfő nem állít kormányt. Más alternatívát nem látok (a Sulík vezette koalíción kívül, szerk. megj.) Az államnak kormányra van szüksége, az előrehozott választásokról szóló eszmefuttatások abszurdak. Nem demokratikus megnyilvánulás az, ha az egyes sajtótermékek és az elit egy része úgy vélik, hogy a választások eredményei rosszak, és meg kell őket ismételni. Ez a kisgyerekek csinálják, ha veszítenek, és addig akarnak játszani, míg nem nyernek” – szögezte le.
A #Sieť elnöke, Radoslav Procházka időközben bajba került. Bár kategorikusan elutasította, hogy leülne tárgyalni a Smerrel, a Nový Čas kedden azt állította, hogy Procházkát és a párt alelnökét, Andrej Hrnčiart egy tárgyalásról a kormányhivatal autója vitte el Pozsony-Óvárosba. Nyilvánosságra hoztak egy fotót is, de az nem a kormányhivatal előtt készült. Procházka a Facebookon magyarázkodott, szerinte az egész hazugság, és helyreigazítást kértek. Elmondása szerint a kép Andrej Hrnčiar lakása előtt készült.
(Sme, Aktuality.sk)