…a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!

Napok óta tologatom, kóstolgatom a cikket, miszerint sokan a nagyszombati megyéspüspök, Ján Orosch személye miatt maradtak távol a Komáromi Imanapoktól, a magyar katolikusok rég megfogalmazott céljáért, a saját püspökségért is folytatott éves zarándoklattól.
A jelenséggel az a legnagyobb baj, hogy nehéz is megfogni, hogy hol a baj. Az egyház többek által begyöpösödöttnek vélt intézményrendszerével és döntési mechanizmusával, az egyház vezetése és a hívők közötti szakadékkal, a kritikákkal és azok fogadtatásával, vagy épp a hívők ellenállásával?
Kezdjük az elején: a rendszerváltozás után joggal gondolhatták elődeink, hogy a nacionalizmus által motivált állammal szemben az egyházban könnyebben lehet foganatosítani a hívők szándékát nemzetiségtől függetlenül, és a körülmények rendszerszintű stabilitásának és fejlődésének záloga lehet egy magyar püspökség, illetve magyar püspök. Az első imanapokon több ezres tömegek gyűltek össze a komáromi Klapka téren, kevésbé hívők és más vallásúak is.
A hivatalos reakció az egyház vezetése részéről az volt, hogy a hívők imádkozzanak a célért. Kétségtelen, hogy egy hívő számára az ima adekvát formája a kérések tolmácsolásának, de egy emberekből álló testület részéről nem kis pofátlanság és alibizmus azt kérni, hogy imádkozzatok, hátha meggondoljuk magunkat.
Már csak azért is, mert több ezres tömegek ide, imakommandók oda, az egyházmegyerendszert később átalakították, de nem hogy magyar püspökséget nem sikerült kialakítani, de a magyarlakta területeket jól szét is szabdalták öt püspökség között.
A kezdetekkor Ján Sokol volt a nagyszombati érsek, aki a kendőzetlen nacionalizmusán túl később a Bezák ügy és gyanús telekügyek miatt sem járult hozzá az egyház jó hírnevéhez. Még 2001-ben, a Klapka téren tartott utolsó imanapok egyikén történt, hogy Stubendek László kántor felolvasta a magyar hívők memorandumát, Sokol a háttérből válogatott szidalmakkal “kérte” az akció befejezését. A memorandumot nem vette át, a békés hívők egy része pedig ezt félhangos huhogással és füttyel fogadta.
Már akkor felmerült, mennyire keresztényi cselekedet egy püspököt kifütyülni. Szerintem sokkal inkább az, mint például ilyen alibik mögé bújni, hiszen a Biblia szerint Jézus sem csak imádkozott a farizeusokért, de keményen el is mondta, mit gondol róluk. És amikor a templomban vásárt rendeztek, Jézus sem elégedett meg azzal, hogy imádkozzon egyet a lépcsőn, hanem felkapott egy husángot, bement a templomba, és porrá zúzta a piacot.
Az már sokkal helyénvalóbb kérdés, hogy mennyire lehet nemzeti vagy politikai célok teljesítését vagy legalább segítését kérni és várni az egyháztól. Ha már említettük a Bibliát, Jézustól hiába várták, hogy a rómaiakkal szembeni ellenállás vezéralakja legyen. De a helyzet az esetünkben fordított, és erősen hasonlít például a kétnyelvűség fogadtatásához: ha nacionalizmusként értékelnek egy, az egyenjogúság irányába mutató kérést, akkor valójában az aktuális helyzet mögött húzódik diszkriminatív, nacionalista motiváció. Ha politikától és nacionalizmustól mentes lenne a szlovák egyház, átlagosan minden tizedik püspök magyar lenne, de ez a szám most egy szívenszúrt nulla. Ha a szeretet vezérelte volna őket, akkor az új egyházmegyéket sem úgy alakítják ki, hogy a magyarok ötfelé szakadjanak. Vagy épp egy nagy zarándoklat kialakulását megelőzendő a Komáromi Imanapokat sem silányítják el, és kényszerítik be a szabad ég alól a templomba. Teljesen marginális dolog, de mégis tükrözi az állapotot, hogy a magyar híveket is gondozó püspöki hivatalok honlapjai közül egyiken sincs egy fél szó sem magyarul, illetve a nagyszombati érsekség honlapján van ugyan magyar zászlócska (az olasz után), de tartalom ott sincs.
Érdekes fordulópont volt a történetben Ján Orosch püspökké történő kinevezése. Orosch káplánként tanult meg egyébként szinte tökéletesen magyarul. Világosan emlékszem, hogy az akkori imanapon, már a Szent András templomban, a püspökség iránti kérés már a szándékokból is kimarad, aztán az egész prédikáció arról szólt, hogy már miért okafogyott a magyar püspökségért vagy püspökért imádkozni, hiszen nem a nemzetiség, hanem a hívőkkel tartott kapcsolat alapjai, a szeretet és a nyelv számítanak – nem kell mélyelemzőnek lenni, hogy mindenki lássa, magára is gondolt. Amikor aztán Farkas Zsolt a prédikáció után magyar püspökért is könyörgött, hangos taps tört ki a hívők soraiban, márpedig a taps igen ritka egy templomban.
Pedig Orosch végképp nem mondott rosszat azzal, hogy a jó szándék és a magyar nyelvismeret már hatalmas előrelépés, még ha nem is a cél maga. A nagyobb gondot legtöbben szerintem a jó szándékban látták, és ezeket a kétségeket többek közt a komáromi bencés rendház felszámolása sem oszlatta el, sőt.
Az egész történet nagyon zavaros, és szerintem sem csak egy hunyót kell keresni, de dióhéjban az történt, hogy az egyházmegye Oroschsal az élen megszüntette a komáromi bencés rendház jogalanyiságát arra hivatkozva, hogy nincs jelen a Pannonhalma irányítása alá tartozó rend a városban. Utóbbi indoklás szigorúan nézve sajnos megállja a helyét, de a helyükre azóta sem érkezett senki, szóval előrelépés végképp nem történt, viszont annak a lehetőségét elvágták, hogy a pannonhalmiak később fejleszthessék komáromi jelenlétüket, és az indulatokat is sikerült jócskán felkorbácsolni. De ez még mindig eltörpül amellett, hogy bencések feloszlatása történetesen azután történt, hogy Oroschék az egyik napról a másikra átiratták a bencés rend vagyonát (főleg termőföldeket) a nagyszombati érsekség nevére, és ezellen Pannonhalma tiltakozott. Vagyis a bencés jelenlét hiánya évtizedeken át nem szúrta a a nagyszombati érsekség szemét, de a birtokszerzés akadályoztatása után hirtelen hiányolni kezdték a pannonhalmiak lelki tevékenységét.
Sokszor felmerül egyházi berkekben, hogy a média az egyház ellen van, mert ilyen ügyeket felhánytorgat. Kétségtelen tény, hogy a média szeret csámcsogni a kínos ügyeken, és hiába becsületes és önfeláldozó a papok 99%-a, és 1% a csapnivaló, az arányuk fordított a médiában. Egyrészt az egyháznak is fel kell vennie a versenyt az emberek figyelméért (ez nem bűn, Jézus is azt mondta, hogy hirdessétek az igét), másrészt leginkább azzal adnak teret a csámcsogásnak és találgatásnak, ha a legfelsőbb szintek működése és döntései alig átláthatóak és alátámaszthatóak. Ott van például az Oscarral jutalmazott Spotlight, amiről ugyanúgy lehetne hosszabban beszélgetni, de egy mondatban csak annyival tudnám összefoglalni, hogy egy random esti Colombonak is izgalmasabb a forgatókönyve (és ezt díjazni? olyan egyenes és fordulatok nélküli, mint egy párizsi sugárút), de ha az egyház nem tusolja el a korábbi hibákat, akkor filmet sem lehetett volna miről forgani, se rosszat, se jót. Sokszor tapasztaltam a felvidéki katolikus körökben is, hogy az egyház szervezeti ügyeivel (tehát nem arról, hogy mikor kell harangozni) kapcsolatos témákra az a reakció, hogy az nem a hívőkre tartozik, az okokat mi ne firtassuk, “elhangzott, aminek el kellett hangoznia”.
S hogy tényleg Orosch miatt nem mentek-e el a hívők az Imanapra, nem tudom megítélni, de elképzelhetőnek tartom, hogy volt olyan, aki miatta maradt távol. De az imanap közönsége nem egy ember miatt tizedelődött meg. Ez nem ellenállás, ez sajnos sokkal rosszabb: közöny. Ha valamit el sikerült érni a fentiekkel, akkor az a bizalomvesztés.
Kép forrása: felvidék.ma