Korunk művészete: a tetoválás?

Lepkék, csillagok, szív, EKG és végtelen jelek, nevergiveup és staystrong feliratok – ezeket varratják a legtöbben magukra manapság. Üzenet a külvilágnak fontos mondanivalóval vagy egyszerű hóbort, divatos kiegészítő? Komárom egyetlen tetováló stúdiójában jártunk.

Hagyománya mélyen gyökerezik, ám a különböző kultúrákban más-más volt a célja. Egyesek védelmező funkciót tulajdonítottak neki, kitüntetésként, díszítésként használták, más népeknél pedig megbélyegzésként szolgált. A rómaiaknál a rabszolgákat jelölték meg vele, a trákoknál a nemességet, az asszíroknál a népet magát jelképezte. A maoriknál a felnőtt korba lépést jelezte, a jakuzák pedig életük fontosabb tetteit örökítették meg. A hagyományok ellenére mégis valahogy a társadalom perifériájára került, és sokáig a kicsit sem erkölcsös élettel hozták összefüggésbe. Éjszakai pillangók, matrózok és keménykötésű bűnözők büszkélkedtek vele, majd az 1970-as évektől szélesebb körökben is elterjedt, népszerűsége pedig azóta csak egyre növekszik. Ma már nem csak egyes szubkultúrák viselik, az utca emberének divatos kiegészítő elemévé is vált. De mi motiválja arra az embereket, hogy bármilyen ábrát varrassanak patyolat bőrükre? Egyszerűen csak tetszik nekik, kiegészítőnek tartják, vagy művészeti alkotást szeretnének magukon? Így próbálnak kitűnni, vagy megörökítenék a párjukhoz, a gyermekükhöz, egy csoporthoz való szoros kötődésüket? Komárom egyetlen tetováló stúdiójában jártunk, hogy válaszokat kapjunk nem csak ezekre a kérdésekre.

Kalocsányi Csaba nem ma kezdte a szakmát, fiatal kora ellenére sok évnyi tapasztalat áll mögötte. Dolgozott osztrák és német szalonokban is, komáromi otthonában berendezett stúdiójába is sokan jártak hozzá, nemrég pedig megnyitotta saját szalonját a Rákóczi utcában. Érkezésemkor sincs egyedül, a huszonéves Ádám karjára készítik elő egy tetkó folytatását, egyeztetik a részleteket, az elképzeléseket. Ádám nincs zavarban, meséli, régóta megfogant benne az elképzelés, de nagyszülei kikötötték, előbb a jogsit kell megszereznie, utána jöhet csak a testvarrás. „Ők nem szeretik az ilyen visszafordíthatatlan dolgokat” – meséli. Geometrikus, labirintusszerű tetkója, mint mondja, az életét jellemzi, amelyben mindig voltak olyan részek, melyekből nehéz volt a kiút. Mint a legtöbben, ő is kész tervvel állított Csabi elé, de mivel egyedit szeretett volna, variáltak még rajta. Harmadik alkalommal állnak neki, mindegyik esetében több órás munka volt.

Fáj? – kérdezem. „Áhh, nem. Első alkalommal az utolsó fél órát ugyan már megéreztem, mivel többször mentünk át egy –egy részen. A satírozás sem kellemes. A másodikat már nagyon vártam, akkor a csuklómnál azért megéreztem, de az minden embernél érzékenyebb rész” – emlékszik vissza.

Csabi közben felragasztja a mintát, korrigálja a vonalakat, hogy minél pontosabb legyen majd az elkészült mű. Egy ilyen összetett ábránál 2-3 óra is lehet az előkészület, hogy minden vonal passzoljon – tudom meg. De inkább egy saját, egyedi minta, mint kész, lemásolt tetoválások – vallja. „Azért szeretek itthon, Szlovákiában tetoválni, mert jobb ötleteik vannak az embereknek, jobban belemerülnek. Vannak olyan klienseim is, akikkel már régóta építünk egy-egy nagyobb mintát. Mióta stúdióban vagyok, sok ember bejött, hogy első alkalommal tetováltasson. A geometriai itthon nem annyira megy, főleg a realisztikus dolgok menőek” – meséli. Míg a nagyvilágban időről-időre újabb őrült trend üti fel a fejét – legutóbb például a blackout tetkók, aminek a lényege, hogy a kidolgozott részletek helyett fekete tintával színezik ki szinte az egész bőrfelületet -, Csabi klienseinek többsége a fekete-fehér ábrák híve, habár ma már terjednek a színesek is. Sokan kisebb tetkókkal kezdenek – írással, névvel, hogy kipróbálják, hogyan mutat, és ne legyen olyan látványos, amit már nem tudnak egyszerűen elfedni. A legtöbben nem állnak meg egynél, pár hét után azt is elfelejtik, hogy esetleg fájt nekik – rákapnak az ízére és visszatérnek egy újabb darabért. Nem ismeretlen jelenség ez, sokan figyelmeztettek, aki egyet varrat, nem áll meg ennyinél. De mégis miért? – érdeklődöm a szakembertől. „Mint minden másnál, ha kipróbálás után tetszik, ízlik, bevált, egyértelmű, hogy többet szeretnél belőle” – válaszolja. Ádám közben békésen tűri a tű játékát a bőrén. „A legtöbb embernél szerintem az első tetkónak jelentése van, el tudja mondani, mi a gondolati háttér mögötte, miért vágott bele. A második, harmadik darabtól kezdődően azonban már szinte mindegy, csak legyen, mert tetszik nekik. Az enyémmel el sem készültünk még, de már a következőn gondolkozom” – vág közbe.

De mi kell ahhoz, hogy valaki jó tetováló legyen? A kézügyességen kívül, persze. Tanulható a szakma? – furdal a kíváncsiság. „Vannak tetováló tanfolyamok, kitanulhatod, mint akármelyik szakmát, megtanulhatod szépen meghúzni a vonalat, de ha nincs fantáziád, nem tudod majd bőrre vinni a megálmodott mintákat” – magyarázza Csabi. Őt sem tanította senki, tudom meg, de a tetováló közösség kifejezetten segítőkésznek bizonyult, ha kérdése merült fel. „Sokan a Miami Ink tetováló művészeit tekintik a csúcsnak, pedig az csak a médiáról és a marketingről szól, Magyarországon legalább olyan jó művészek vannak, csak nem szerepelnek a tévében” – teszi hozzá. Az itthoni és a külföldi ügyfelek között is óriási a különbség. Tőlünk nyugatabbra gyakoriak az impulzus-tetováló turisták, akik a kirakatot meglátva térnek be egy –egy szalonba, majd az albumban ráböknek egy mintára, és hirtelen elhatározásból varratják ki bőrüket. De gyakoriak az olyan kérések is, hogy egy aktuális celeb tetkóját szeretnék viszont látni magukon.

Utóbbi hozzáállás hozzánk is elért. Csabi legalább három olyan ügyfelet utasított már vissza, akik egy az egyben Rihanna maori mintáját kívánták magukra. „Ilyenor próbálom őket meggyőzni, hogy vigyünk bele valami eredetit, de van, aki hajthatatlan” – mondja.  Meséli, szalonjába jelenleg többségében lány vendégek érkeznek, akik sokszor divatból tetováltatnak, főleg kisebb tetkókat. A nagyobb minták még mindig a férfiakra jellemzőbbek. A legextrémebb testrésznek továbbra is az intim helyek számítanak, ahol nehezebb hozzáférni a területhez, és a bőr is más. „Minden testrészen máshogy kell dolgozni. Általában alkarra tetováltatnak az emberek, erre nekem is kényelmesebb – olyan, mint egy A4-es papír” – egészíti ki.

A Future és Whiz Kalifa számok után Csabi közben egy vígjátékot indít el a képernyőn. Ez nála különlegességnek számít – a vendég a filmre figyel és nem a tűre. Mire lepörög a film, gyakran a tetkó is elkészül. Érdekel még, melyik munkájára a legbüszkébb, de nem tud és nem is akar egyet kiemelni. „Aki száz százalékosan elégedett a munkájával, már nem tud hová fejlődni. Ez pedig egy olyan szakma, ahol szerintem mindig van hová fejlődni” – véli. Ádám karján közben folyamatosan egészül ki az ábra, a mű teljes elkészüléséig azonban úgy tűnik, még hosszú órák vannak hátra.