Pünkösd Taizében – látogatóban az éneklő szerzetesközösségnél

Vendégszerzőnk, Illés Gábor ezúttal egy a taizéi dalok szülőhelyére látogatott, egy kis francia faluba – egy olyan helyre, ahol valóban megélik az evangéliumot.
Pünkösd
A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, az egyház a húsvétot követő ötvenedik napon tartja. Elnevezése a görög pentekosztész (ötvenedik) szóból származik.
A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A keresztény hit szerint a Szentlélek által vált teljessé (az Atyával és a Fiúval együtt, ahogy a Hitvallás is mondja) a Szentháromság kinyilatkoztatása. A tanítás szerint megszentelő hatalma van, eltörli a megosztottságot, hitet hoz létre, igazságra vezérel és fogékonnyá teszi az embereket az egységre. A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is mozgó ünnep, a püspöki szinódus i.sz. 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését.
A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban munkaszüneti nap.
Indíttatás
20 éves voltam, mikor megkeresztelkedtem. Szüleim, helyesen, rám hagyták, ha egyáltalán, milyen felekezetben választom-találom majd meg magamnak leendő hitem. Létezett akkoriban, a kétezres évek fordulóján Komáromban egy katolikus ifjúsági közösség. Mint minden fiatal, én is kerestem az élet értelmét, a fenn valót, valamit, ami nem kézzelfogható, aki vagy ami irányt mutat. A közösségben sokat tanultam, az emberekről, de legfőképp magamról. Megtanultam kommunikálni Istennel. Nehezen ment, s nem lennék őszinte, ha azt mondanám, ma könnyen megy. S azt sem mondhatom, hogy nem hullámzik a hitem sosem, s nem inog meg a bizonyságom. De vajon, ki az, aki mindig megáll keskeny csónakjával a az élet hullámzó vizén, mondhatni háborgó tengerén?
Sokan sok félék vagyunk. Épp ez a csodálatos, s ezért kell tanuljuk magunkat, s magunkon keresztül egymást. Hogy hogyan szóljunk egymáshoz, értsük s elfogadjuk a másikat. Ha valamit sikerült megtanulnom, talán ez volt az, s az a kötetlen mód, ahogy Istent meg lehet szólítani. Nehéz vele beszélni. Megszólítani apró porszemként a világban, s szavak helyett az érzéseinket, benyomásainkat figyelni válaszként, s jeleket keresni, melyekben a választ megláthatjuk földi utunk folyamán.
Furcsa és izgalmas volt a közösségben, amikor saját szavainkkal imába foglalhattuk gondolatainkat, érzéseinket, kéréseinket, ki hangos szóval, ki nem. Ez az talán, ami a legszubjektívebb a hitben, s itt mutatkozik meg igazán az ember egyénisége és személyisége. Az ima az, amellyel Istenhez szólsz. Lehet betanult imával, de talán személyesebb, ha saját szavaival fogalmazza meg az ember. Alkalmanként ifjúsági dalokat énekeltünk, gitárral kísérve, olykor hegedűvel, fuvolával fűszerezve, Istent dicsőítve. A dalok között sokszor ún. taizéi dalokat is énekeltünk. Már akkor megfogott ezeknek a daloknak a zenei világa, a mi ifjúsági dalainktól eltérő stílusa, zenei struktúrája. Olyan érzésem volt sokszor, mintha visszacsöppentünk volna a középkorba, s gregoriánokat éneklünk, hangszerkísérettel vagy anélkül, több szólamban, körbe-körbe. Ekkor találkoztam először Taizével. Később aztán kiderült, hogy Taizé valójában egy franciaországi falu, ahol egy, a katolicizmusban gyökerező, de az ökumenizmus égisze alatt működő keresztény közösség él, amely a fiatalok között rendkívül népszerű, nem véletlenül ért el hozzánk is annak idején, s van akkora ereje és sikere a mai napig. Külön taizéi összejöveteleket tartottunk, sokszor más felekezetek, sőt, a helyi szlovák közösség bevonásával is, s itt kizárólag az általuk (át)írt-kiadott énekeket daloltuk, akár több nyelven is (tudniillik a közösség több nyelven adja ki a dalokat, a honlapjukat meglátogatva pedig a mindenkori látogató jó eséllyel a saját nyelvén szinte teljes értékű weboldallal szembesül). Kicsiben tehát voltaképpen megvalósult az ökumené, s a békés egymás mellett élés.
Tavaly úgy alakult az életem, hogy egy évet Franciaországban tölthetek, a rhône-alpesi régió két legnagyobb városában, Lyonban és Grenoble-ban dolgozván két magyar egyesülettel a helyi magyar közösségek javára. Mondanom sem kell, adva volt a lehetőség, hogy ellátogassak fiatalkorom egyik élményének kiindulópontjára, a szomszédos burgundiai régió falucskájába, Taizébe, amely mindössze egy órányi autóútra van Lyontól. Végül pünkösd adta az apropót, hogy a lehetőséggel éljek.
Látogatás Taizébe

Pünkösdvasárnap hajnalán tehát fogtam magam, s Lyonban felszálltam a Párizs felé tartó TGV-re (francia gyorsvasút), félúton aztán felvettek grenoble-i magyar ismerőseim, Gyuri és Márti. Mivel már jártak itt, igaz, utoljára 25 éve, tudták a járást. Beérve a faluba persze rögtön megállapították, hogy nagy változáson ment keresztül a hely. Parkolók, sátorhelyek, fabarakkok fogadtak bennünket még a közösségi templom (nem azonos a falu templomával) és az azt körülvevő közösségi tér felkeresése előtt, a nagy látogatóközönség befogadásra felkészülve. Akkor, 25 éve már állt a 60-as években épült közösségi templom, azóta kiegészült egy még egyszer akkora, fából készült térrel, ugyanis Roger testvér félelme ellenére – hogy a nagy építkezések közepette nehogy a közeli Cluny sorsára jusson a falu (amely a középkorban a francia egyház egyik központja volt, mára egyházi szempontból jelentéktelen, mindamellett gyönyörű, középkorias városképpel rendelkező kisváros) – a közösségi tér a megnövekedett érdeklődés hatására szűkösnek bizonyult. Ma a közösségi területen található épületek könnyen alakíthatóak, bővíthetőek vagy elbonthatóak, hogy ki tudják elégíteni a nyaranta megnövekedő igényeket.
Ökumenikus mise
Roger testvér látogatása Magyarországon
Roger testvért a 80-as években dr. Gaizler Gyula, az eleinte illegálisan működő “KÖT” Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság elnöke hívta meg Budapestre. Kilenc ízben utasították el a vízumkérelmét, mire megkapta, szigorúan “magánemberi” minőségben. Ekkor történt meg, hogy egy hétköznap délután a Szent István Bazilika egyik mellékoltárához betért csendben imádkozni. Sok száz fős tömeg gyűlt össze mögötte. Akkorra Taizé a magyar fiatalok között már óriási ismertséggel bírt.
A reggeli imát (a tulajdonképpeni misét) sikerült elérnünk. A templomba (pontosabban annak a hozzáépített épületrészébe) belépve látványos volt a fiatal korosztály túlsúlya. A fiatalok közt nagyon sok német szót hallani, ennek meg is van az oka, de erről majd később bővebben írok. A mise tulajdonképpen a katolikus miserend gerincén halad, azt megtoldva sajátos elemekkel, imával, énekekkel, jellemzően több nyelven, az olvasmányok és az evangélium is a látogatók nemzetiségi arányának megfelelően olykor több nyelven hangzik el. Későbbi beszélgetéseinkkor kiderült, hogy a testvérek közt annak idején egy indonéz testvér kapta a magyar nyelv elsajátítását feladatul, hogy a hazánkból látogatókkal szót értsen, s olyannyira megtanult, hogy alkalmanként a dalok magyar nyelvű változatát ő énekli, sőt, a 2001-es budapesti “taizéi találkozót” többek között ő koordinálta. Hogy miért hangsúlyozzák a mise katolikus jellege ellenére is a közösség ökumenikus voltát? Egy aranyos történetet meséltek el, hogy egy protestáns fiú arról panaszkodott, a mise neki túl katolikus. Tette ezt egy katolikus lánynak, aki ugyanakkor az egyes protestáns elemekre hívta fel a figyelmet, amiből aztán egy érdekes eszmecsere kerekedett. Saját benyomásom is kettős. Továbbra is hangsúlyozom a mise katolikus gyökerét, de nem lehet nem észrevenni, mennyire szellős az énekek és az imák mentén az Istentisztelet. A Taizeben használt ikonokról nem is beszélve, azokról egyenesen az a benyomásom, hogy az ortodoxiában gyökereznek.
Taizéi közösség
Nemzetközi ökumenikus szerzetesközösség (Communauté de Taizé), a svájci születésű Roger testvér (teljes nevén Roger Louis Schütz-Marsauche) alapította 1940-ben a burgundiai Taizében, Franciaországban. A közösség eszmerendszerének középpontjában a kiengesztelődés áll. Taizé akkoriban a Franciaországot kettészelő demarkációs vonal mellett helyezkedett el, s Roger testvér menekülteket, főleg zsidókat és kisebb keresztény csoportokat fogadott be. 1942-ben a lelepleződés elől Svájcba menekültek, majd a háború végén tértek csak vissza. A háború után árvákat fogadott be segítőivel, de egy közeli tábor német hadifoglyait is látogatták. Később más testvérek is csatlakoztak hozzá, az első hét testvér 1949-ben tett fogadalmat, ezzel hivatalosan is létrejött a szerzetesközösség. 1953-ban a közösség alapítója megírta a “Taizéi Regulát”, melyben a testvérek számára a “közösségi élethez szükséges leglényegesebb elemeket” foglalta össze.
Az ötvenes évek elejétől kezdve néhány testvér a szegények között élt, majd fokozatosan egyre több fiatal érkezett a faluba. A hatvanas évektől a taizéi testvérek és a fiatalok titokban rendszeresen a kelet-európai országokat látogatták.
1966-ban a hétszáz éves múlttal rendelkező katolikus szerzetesközösség, a Szent András Nővérek tagjai telepedtek le a szomszéd faluban, hogy a vendégekről gondoskodás feladatainak egy részét magukra vállalják. 1995-től a lengyel orsolyita nővérek kis csoportja is bekapcsolódott a fiatalok fogadásába.
A közösség ma mintegy száz testvért számlál, katolikust és különböző protestáns felekezetűt egyaránt, akik körülbelül harminc különböző országból származnak. Olivier Clément, ortodox író és teológus szavaival élve, “a közösség már puszta létezésével is a kiengesztelődés jele a megosztott keresztények és az egymással szemben álló népek között”. A közösség vezetője 2005-től (Roger testvér halála után) a német születésű Alois testvér.
A mise után rögtön felkerestük az egyik információs pontot (tudniillik kettő van, egymással szemben: az egyik a Casa, ahol általános információkat kaphat az érdeklődő, a másik a La Morada, ahol az előzetes regisztráció alapján érkezőket, vagy az önkéntes munkában résztvevőket igazítják el). Egy német önkéntes lány jött elénk, s miután bemutatkoztam, s kiderült, honnan jöttem, a következő percben már egy magyar önkéntes állt előttem. Gáborral, aki civil munkáját hátrahagyva jött ki dolgozni egy évre, a nap folyamán aztán többször összefutottunk, úgyhogy első kézből kaphattunk információt az aktualitások, a napi menetrend, s egy kicsit a közösség története kapcsán is. Hirtelen két másik magyarról is szólt, akik pár hónapra kijöttek segíteni, sőt, magyar szerzetesről is tudomást szereztünk. A közösség jelenleg mintegy 90 testvért (szerzetest) számlál, közülük nagyjából húszan külföldön végeznek szolgálatot. Igazából azonban a taizéi közösség nem szerzetesrend. Egy vagy két pap csatlakozott a közösséghez, misézik, áldoztat és gyóntat. Az eredeti elképzeléseknek megfelelően a szerzetesközösség nem kíván külön vallási irányzattá válni, hanem arra buzdítja a velük kapcsolatban állókat, hogy a taizéi közösségi élményt fordítsák odahaza kisebb közösségük, családjuk, felekezetük javára.
A közösség élete
A közösség önfenntartó, ugyanakkor nagyban számít az önkéntesek munkájára. Nem fogadnak el adományokat vagy ajándékot, van viszont egy látogatóközpontjuk és kézműves boltjuk: saját munkájukból tartják fenn magukat. Előbbit viszonylag puritán módon, véleményem szerint épp elegendően, nem tolakodóan oldják meg. Többek között a közismert taizéi keresztet árulják fémből, vagy tűzkerámiával elkészítve, újrahasznosított papírból készült, taizéi logóval ellátott jegyzettömb kapható itt, ugyanakkor megtalálhatóak a kívülről jövő, a közösség életéről beszámoló könyvek, valamint a testvérek elmélkedéseit tartalmazó írások is a boltban. A kézműves bolt a tulajdonképpeni jövedelmező forrás, különféle fazekas és keramikus termékeket kínálnak, amelyekből évente körülbelül százezret értékesítenek. Az önkéntesek (aktuális) mindenkori létszáma körülbelül 100 fő. Ez a szám magába foglalja azokat is, akik egy-egy hétre jönnek ki, s azokat is, akik pár hónapra, vagy akár egy évre csatlakoznak. Ők aztán részt vesznek a napi munkában, lényegében a látogatók számára ők tartják fenn a közösségi teret-központot, koordinálják a testvérek vezette előadásokat, workshopokat, főzést, ételosztást, takarítást stb. S hogy mennyire élvezik, arra jó példa az ún. “Point 5” Song, amely az egyik épületet jelöli, ahol a délutáni takarításra gyülekeznek. Minden napra van egy daluk, közismert dallammal és általuk átírt szöveggel, amellyel egymást buzdítják a munkára.
A publikus napirend szinte ugyanaz minden nap: három ima (délelőtt, délután és este) és workshopok (rendszerint délután, akár párhuzamosan több is lehet). A látogatásunk során az egyik workshopra be is csatlakoztunk, ahol a téma érdekesnek bizonyult: “Isten és az világegyetem a tudomány és a hit szemével”.
Hetente tulajdonképpen végigjárják a liturgikus évet, pénteken a nagypéntekre emlékeznek és keresztutat járnak, szombaton a feltámadást ünneplik, este ennek hangsúlyozására gyertyát osztanak egymásnak.
Éneklő közösség
Hogy miben más akkor a karácsony, a húsvét, vagy épp a pünkösd? Az énekek kiválasztásában. A közösségnek saját maga által írt-komponált vagy átírt dalai vannak. Ezek között megférnek a különböző felekezetekből érkező testvérek által hozott dallamvilágok, de erős keleti keresztény hatást is mutatnak, repetitív, többszólamú előadásmódjuk igazi zenei élményt nyújt. Jacques Berthier (1923-1994) az egyik legfontosabb komponistája ezeknek a daloknak, voltaképpen ő a “taizéi stílus” megteremtője. Először 1955-ben kérték fel, hogy komponáljon dalokat a formálódó közösségnek, amely akkor mindegy húsz testvért számlált csupán. 1975-ben újra felkérték őt, akkor már a növekvő számú fiatal látogatóközönség részére írandó. Húsz év alatt az ifjúsági egyházi zene gerincét hozta létre, a legfrissebb taizéi énekeskönyv 71 dalát tartalmazza. Ma a közösség muzikálisabb tagjai is komponálnak, s hónapokon keresztül érlelik az imákon énekelt-kipróbált dalokat, míg végleges formába öntik. Valóban éneklő közösségről van szó, az ember a faluban járva lépten-nyomon hangszert vivő fiatallal fut össze, a helyenként csoportban ülő társaságoknál gyakran szól a maguk által játszott zene.

A nyelvi különbözőségekre visszatérve, helyben látványos a németajkúak nagy aránya. Ennek több oka is lehet. Egyrészt az alapító Roger testvér apai ágon (német ajkú) svájci származású volt (édesanyja francia). Ugyanakkor meghatározó tény, hogy a második világháború után Németországban indult egy mozgalom, melynek keretében a volt megszállt területekre német fiatalok özönlöttek ki közösségi munkára, hogy segítsenek az újjáépítésben. Nem túl meglepő, hogy a legtöbb helyről elzavarták őket, s látván ezt, Roger testvér befogadta őket (a szerzetesközösség történetét lásd jobboldalt). Mai aktualitása pedig, hogy Németországban a katonai szolgálatot közösségi munkával is ki lehet váltani, az ilyen affinitással rendelkező fiatalok előszeretettel jönnek Taizébe.
Nem mellesleg egy-egy magyar szóval is találkoztunk, s pár szó erejéig kifaggattuk egymást a hogyan-miértről.
Misszió
A falu a közösség letelepedését megelőzően gyakorlatilag kihalt település volt. Napjainkban körülbelül 3000 fő a látogatók száma a heti váltásokban (egy-egy látogató ciklus vasárnaptól vasárnapig tart). A már említett változások az elmúlt harminc évben azt a célt szolgálták, hogy ezt a megnövekedett érdeklődést ki tudják szolgálni. Taizé egész évben nyitva áll a látogatók előtt, akik felekezeti hovatartozás nélkül vehetnek részt a közösség életében. A főként fiatal látogatókat próbálják integrálni a közösség munkájába a fentebb leírt módon, jellemző, hogy később közülük sokan visszatérnek önkéntesként hosszabb időre is, vagy akár becsatlakoztak az idők folyamán a szerzetesközösségbe (mint például a jelenlegi prior, Alois testvér). Az önkéntesek részt vehetnek és vállalhatnak is az előadásokon, workshopokon, a közösségi tér fenntartásában. Világi szemmel nézve kicsit megmosolyogtató, de van szórakozási lehetőség is, a közösségi tér egyik sarkában lévő Oyak barakkban este hattól megállhat a fiatal egy sörre, szigorúan a személyi igazolványa felmutatása után. A helyszín a csendes elvonulásra is kiválóan alkalmas, festői táj öleli körül, és a természet adta lehetőségeket a közösség ki is használja. Rengeteg nyugodt helyszín van a fő helyszíntől távol, nemkülönben egy kis tó helyezkedik el a dombon fekvő falu alatt egy kis erdő mellett, ahová az emberek előszeretettel járnak ki pihenni.

A közösség minden évben ökumenikus találkozókat szervez európai nagyvárosokban (Budapesten utoljára 2001-ben volt), egy-egy ilyen “taizei találkozó” rendszerint fiatalok tízezreit vonzza. A következő találkozó Rigában, Lettországban lesz december végén.
S végezetül, hogy mi a célja a testvéreknek és a közösségnek? Egyszerű választ kaptam, amely történetüket ismerve s egynapos ittlétem során igazolódni látszott: az evangélium megélése.
A délutáni ima záróénekének pünkösdi ihletésű soraival zárom én is soraim:
“Veni Sancte Spiritus. Jöjj, Szentlélek, szállj le ránk!”