Kabai Lóránt: „Máig ilyen hülye hangom van”

Kabai Lóránt miskolci születésű költő legújabb, semmi szín című kötetének bemutatójára is sor került a Gombaszögi Nyári Táborban. Ami azonban a bemutatónál is érdekesebb, a költő gondolkodása az eddigi életművéről, összehasonlítva a legutóbbi kötetével.
A verseid lényegében úgy vehetőek, mintha prózából húztad volna meg őket. Minden versed formailag egy kispróza. Nálad ez a kettő keveredik, vagy el tudod különíteni a két műnemet?
El tudom különíteni a két formát, más kérdés, amikor ezek maguktól keverednek, és közelebb áll hozzám a prózavers forma, mint a kötött forma. Ez viszont nem jelenti, hogy kötött formában ne írtam volna korábbi szövegeimben – volt rá példa, hogy egészen szigorúan kötött formájú verseket is írtam. Az, hogy most ennek a kötetnek a versei mind prózaversek, annak a kérdése, hogy ezekhez a szövegekhez egyszerűen ez illett.
Van-e olyan a kortársak közül, akivel párhuzamot tudtok vonni egymás írásmódjával, hangjával?
Van olyan szerző, akit nagyon szeretek, fontosnak tartom, és rendkívül sok mindenben inspirál. Van, akinek a hangját, a létmódját, a működésmódját szeretem.
Mennyire tartod azt a saját hangodra igaznak, amit Kemény István is kiemel a kötet fülszövegében, vagy ahogy mások vélekednek róla? Mennyire más, ha maga a szerző szemléli a kötet hangját?
Az első kötetben van egy ilyen verssor, hogy „hülye a hangom”, ami igaz is, és máig ilyen hülye hangom van, függetlenül az eltelt időtől. Ha távolról nézzük, akkor ugyanazok a témáim, és ugyanaz a megszólalásmód, ha közelebbről megnézzük, eléggé nem. Ez attól függ, hogy ki mennyire aprólékos, és hogyan kezeli ezt.
Van összefüggés a festményeid és a szövegek közt? Van olyan festmény, amit megírtál és fordítva?
Ilyen direktben nem fognám rá semmire, szeretem a saját festményeimet rátenni a könyveimre, az előző kötet, az avasi keserű című mondjuk pont nem ilyen volt, inkább idillikus, ennélfogva eléggé kilóg a többi könyv közül. Viszont ez volt a megfelelő hozzá.
Hogyan jött az, hogy magadra vállalod fiatal költők segítését, mentorálását, akár a Szöveggyár tábor keretein belül?
2007-től van a Műút, és ahogy elindult a folyóirat, alapból két lehetőség volt: vagy elitisták leszünk, amit én elutasítottam, vagy pedig komolyan vesszük azt, amit én és a főszerkesztő ilyen komolyan akartunk venni. Elit folyóiratból akármennyi lehet, olyanból viszont, aki támogatja a fiatalokat, elég kevés van. Innentől adott volt, hogy tábort csináljunk, amikor csak lehetőség van rá. Sokkal több értelme van, mint írni, és ezt nagyon komolyan veszem. Úgy látom, hogy működik: elnézve az elmúlt öt év szöveggyárosait, Deákpoézis pályázóit, mi a fenét akarjak én még? Ha tudok egy kicsit segíteni, nagyon jól érzem magam.
Horváth Eszti
A cikk a Gombaszögi Nyári Tábor Vadalma című újságjában jelent meg