Humanitárius művelet indítását jelentették be az oroszok

Szíriában már többször hangzott el egyik-másik város ostroma kapcsán a Sztálingrád jelző, de a dolgok jelen állása szerint Aleppo lesz az a város, ami majd ezt az egyáltalán nem dicső címet magáénak tudhatja.
Az Aleppóban kialakult helyzetre való tekintettel, humanitárius műveletbe kezd az orosz védelmi minisztérium. A tervezett műveletről a mai nap tartott sajtótájékoztatót a misztérium szóvivője.
A bejelentés szerint az orosz légerő nem hajt végre légicsapásokat lakóövezetekben és hét korridort nyitnak a civilek számára, hogy elhagyhassák a várost. Minden egyes átjáró mellett kórházakat és tábori konyhákat hoznak létre, ezekre a pontokra 50 tonna segélyt juttatnak majd el. Ezek mellett több tonna élelmet és 10000 elsősegélycsomagot dobtak le eddig a városba. A civil lakosságot TV adásokban és rádióban, valamint 100 000 a levegőből ledobott szórólapon informálják, hogy merre induljanak el.
A felkelő fegyveresek részére egy külön átjárót is nyitottak, hogy a magukat megadni kívánók itt tehessék le a fegyvert. Azoknak a fegyvereseknek, akik önként hagynak fel a harccal, amnesztiát ígértek.
Allepo jelenleg a szír kormányerők ostroma alatt áll, a város központját és nyugati részét már egy jó ideje tartják a kormányerők. A harc Aleppóért már 4 éve folyik, a felkelők még 2013-ben elfoglalták a nyugati negyedeket, északon pedig a kurd YPG szállta meg a város több mint egy egyötödét. Azóta a front gyakorlatilag kettészakította a történelmi várost. 2016. július 27.-én viszont végleg bezárult az ostromgyűrű. Aleppóban hozzávetőlegesen 300 000 civil rekedt, a helyzetük pedig napról-napra kilátástalanabb.
A harcok fokozódásával a civil áldozatok száma is megnőtt. Az orosz légierő a mielőbbi győzelem-kicsikarás érdekében gyakorlatilag válogatás nélkül, szisztematikusan rombol le egyes negyedeket, gyakran gyújtóbombákat is bevetve.
Mindeközben a várostól délre a szír szabad hadsereg, az An-Nusra front és szövetségeseik egy komoly offenzívát indítottak, hogy áttörjék az ostromgyűrűt. A mai nap hozzávetőlegesen 2-3 kilométer mélyen törtek be az ostromgyűrűbe, így a harcok további erősödésére lehet számítani.