Ég veled Karcsi!

Sajnos egy normális gondolkodású emberrel kevesebben lettünk, mondta a szerkesztőségben valaki, amikor megtudtuk, hogy Tóth Károly elhunyt. Többünknek nem csak egy jelentős közszereplő, a tudományos és kulturális élet meghatározó alakja, vagy a szlovákiai magyar közélet mértékadó személyisége volt ő, hanem egyszerűen csak Karcsi.
Karcsi mindenkivel közvetlen és végtelenül barátságos volt, mégis az összes munkatárs, barát, ismerős, közéleti szereplő és vezető politikus is olyan tiszteletet tanúsított felé, amit csak a legkiválóbb embereknek jár ki. Hatalmas ellentmondás felszült benne, egyszerre volt nyitott és megértő ember, de egy olyan vezető is, aki mellett nem lehetett csak úgy elmenni. A közéleti tevékenysége során rengetegszer volt arra példa, hogy az egymásnak feszülő felek között mindössze egy mondatával olyan viszonyítási rendszert teremtett, amelyben aztán mindenki hozzá képest határozta meg magát.
Ezen túl persze rengeteg fontos és jó tulajdonságát lehetne felsorolni, valószínűleg ezt most sokan meg is teszik majd. Mi most mégis csak még egy dolgot emelünk ki:
Azzal, hogy Karcsi elment, vele együtt ment a szlovákiai magyar közélet egy olyan pontja, akihez, bár talán sosem mondtuk, mindig is mértük magunkat. Talán azok is így voltak ezzel, akik még most sem, lehet, hogy maguknak sem vallják ezt be.
Hatalmas űr maradt utána. De nekünk mégis folytatnunk kell, ápolnunk kell szellemi örökségét, hiszen talán ezt szeretné ő is. Emlékét pedig megőrizzük.
Ég veled Karcsi!
(a Trafik.sk szerkesztősége)
Ezen a videón Karcsi mesél a Fórumról: