Tanuljuk meg gyűlölni egymást
Visszatérő motívum korunk megítélésében, hogy olyanok vagyunk, mint a szakadék felé rohanó busz utasai, akik nem veszik tudomásul milyen irányba is haladnak, hogy közeleg a vesztük. Inkább azon veszekednek, hogy kinek van nagyobb létjogosultsága megragadni a kormányt.
Két táborra szakadnak, és egymás viselt dolgait felhánytorgatva becsmérlik a másikat. Ha pedig valaki feláll, hogy akkor ő most a fékre lép, azt hatalmaskodónak tekintik, aki az ő sorsukat is irányítani akarja. Persze mindkét tábor a saját sofőrjét tartja jobbnak.
Talán mi, szlovákiai magyarok is ilyen utasok vagyunk egy buszon, csak épp hátul ülünk és nyakunkat nyújtogatva lesünk, fülelünk mi is folyik elöl, távol tőlünk. Hátul ülőként mi nem igazán állíthatunk saját sofőrt. De lehet arról véleményünk, ki legyen az.
Saját végzetünk pedig itt kezd munkálni, mert mi magunk is két vagy több táborra szakadtunk. Megtanultuk gyűlölni egymást, pusztán a vélemény különbsége miatt. Listákat állítunk, névsorolvasást tartunk, ráolvasunk és kirekesztünk.
Elemi részünkké vált, hogy véleményünk szent, gondolataink aranyból valók és felülbírálhatatlanok. Az építő vita és a végső, konszenzus által született új gondolat ördögtől valóvá vált. Helyette pusztuljon el mindenki aki mást gondol, másképp lát, hall és érez.
Hazudunk és ámítunk, csak hogy igazunk, szebb, jobb és mindenhatóbb legyen. Inkább lettünk szervilisek mint gerincesek. Elégettük a színeket, csak hogy a fekete és fehér birodalmában megszűnjön a harmadik, negyedik, sokadik vélemény lehetősége.
Siránkozunk az értékek pusztulásán és bánatunkban az emberi humánusság lapjaiból csavart cigarettát pöfékelünk, hogy aztán ha a vita hevében más eszköz nem marad, ezzel a parázzsal égessük meg a másikat. Alattomosan, mert most ez dívik.
Aztán ha egyszer a sors elszenderedik, és a pillanatnyi interregnum rést kínál a jogon, magunkhoz ragadjuk a hatalmat és kiirtjuk az ellentábort egy szent és nemes ügy érdekében. De ha a hóhérokat kérdezzük majd a miértről, vajon tudnak majd választ adni vagy azt mondják: azért teszem amit teszek mert valaki más megmondta, hogy ez az igaz és hát, biztos okos ember.
A buszon elöl ülők pedig csak hátra-hátra sandítanak és kérdeznek bennünk: azért irtjátok egymást, hogy a pusztulástól megmeneküljetek? Normálisak vagytok?
És én, én mit teszek mindeközben? Csak ülök bambán a zötykölődő buszon, az ablaknak döntött fejjel nézem a tovasuhanó tájat, az őszt és az út szélén fehér csíkot, ami mint egy végtelen kígyó tekereg a busz kerekei alatt.