Élve zenélő Felvidék
Ha valakitől a kedvenc zenekarai iránt érdeklődünk, magyarországi bandákat sorol, vagy éppen külföldi előadókat. Pedig nálunk is vannak igényes zenét játszó zenekarok, akik érdemesek lennének a figyelemre. Milyen lehetőségeik vannak az együtteseknek nálunk, meg lehet –e élni itthon a zenélésből, vagy a bandák a magyarországi „menő” zenekarok mellett még a saját közegükben is csak másodhegedűsek maradnak?
Nem fest derűsen a hazai könnyűzenei szféra helyzete, pedig jó néhány minőségi zenét játszó muzsikus, formáció létezik tájainkon is. Néhány kivételtől eltekintve viszont a közönség alig ismeri őket, gyakran az is előfordul, hogy ráfizetéssel, anyagi juttatás nélkül, szó szerint a semmiért vállalnak fellépéseket csak azért, hogy megmutatkozhassanak. Hiába kreatív, fantáziadús és egyedi egy zenekar, ha nincs elég kitartás benne, nincsenek kapcsolatai és nem nyúl a zsebébe, a helyi faluház vagy városháza kibérelt termén túl nem viszi messzebbre. A kibontakozást, az ismertté válást sajnos több tényező is gátolja, ami ugyan nem csak helyi specifikum, de a kisebbségi lét sem segít rajta.
„Az első és a legmarkánsabb gátló tényező a hazai piac mérete” – véli Lacza Gergely, az Expired Passport rockzenekar egyik alapítója, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének (SZMAZE) elnöke. „Egy fizetős hanghordozó megjelentetése ma már felér egy öngyilkossággal. A zenehallgatók, illetve zenerajongók többsége megszokta, hogy már nem kell fizetnie a zenéért, az internetről akár ingyen is letöltheti az adott albumot vagy számot. A jelen állapotokat figyelembe véve tehát egy albummal a mi nem egészen félmilliós piacunkon nem sokra megyünk, függetlenül attól, hogy az vinyl, CD, vagy éppen neten hozzáférhető fizetős. Nyilvánvalóan meg lehet osztani ingyen is a zenénket az interneten, és aki jól csinálja, elérhet bizonyos sikereket, de én olyan közismert előadót még nem láttam, aki a kezdetektől fogva az összes zenéjét ingyen elérhetővé tette” – fejti ki.
Kérdés persze, hogy mi az a maximum, amit kihozhatnak a fiatalok a zenélésből a hazai piacon. „Meggyőződésem, hogy országos ismertség nem.”
A szlovákiai magyar zenei piac ugyanis a magyarországi köldökzsinórján lóg.
“Ennek egyszerű oka van. Az internet ugyan megadta a lehetőséget, hogy passzív szemlélőkből aktív egyénekké váljunk, azonban közismert tény, hogy a rádió és főleg a televízió befolyása a jelenkori társadalomra még mindig döntő” – mondja Gergely. Ezzel el is érkeztünk véleménye szerinti második hátráltató tényezőhöz, ami a felvidéki magyar rádió és televízió hiánya. Ugyan van egy Pátria Rádiónk, ahol ma már gyakran felcsendülnek a legismertebb felvidéki zenekarok szerzeményei, de korábban még itt is csak néhány műsor érintette a témát heti egy vagy két órában, amelytől nem volt elvárható, hogy majd formálja a zenei közízlést és tudatot. „Az már más lapra tartozik, hogy a Szlovák Rádió vezetése, a Frekvenciatanács és az érintett minisztérium részéről miért nincs évek óta akarat arra, hogy a Pátria sávot kapjon az URH hullámhosszon – középhullámon csak monóban és lényegesen rosszabb minőségben hallható a műsor. Ennek ellenére a Pátria mégis furcsa helyzetben van, hiszen a finoman fogalmazva is diszkriminatív szlovákiai sugárzási törvény akarva-akaratlanul is monopolhelyzetet biztosít számára. Ez pedig azt jelenti, hogy a Pátrián kívül jelen állás szerint nem létezhet szlovákiai magyar televízió vagy földi sugárzású rádió, csak abban az esetben, ha szinkronban fordítják, illetve feliratozzák a beszédet/szöveget, ami ugye nonszensz és kivitelezhetetlen” – vet fel Gergely egy újabb súlyos problémát.
Fiatal zenészekkel beszélgetve gyakran kerül szóba a korlátozott fellépési lehetőségek témája is. A felvidéki magyar muzsikusokat rendszeresen foglalkoztató, viszonylag tartósan és jól működő zenés kubok vagy kocsmák száma ugyanis elég limitált nem csak a déli országrészben, hanem az ország más magyar lakta területein is – optimális esetben egy zenekar pár hónap alatt bejárja az összeset. Dunaszerdahelyen ebből a szempontból kifejezetten jó a helyzet, több klub is aktív – a Soul Hunter Music Club, az NGF klub, az Arthe Café, a Loft Bar és a Choco Arden, nem beszélve a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központról és a Szlovákia Magyar Művelődési Intézetről. Somorján a Mozi, Nagymegyeren a Big Man Pub, Komáromban pedig a Rock 25, a Rév és a Borozó tölti be ezt a funkciót. Pozsonyban a Deja Vu zenekar klubja foglalkoztatja a szlovákiai magyar amatőr zenészeket is, Párkányban ott az Underworld V2 Rock Pub, Tardoskedden pedig a Harley Davidson Pub.
Sajnos a fesztiválok terén sem rózsásabb a helyzet. Beszélgetésünk során a SZMAZE elnöke négy nagyobb méretű, felvidéki magyar könnyűzenei formációkat is foglalkoztató fesztivált emelt ki a sorból: a nagyudvarnoki Rockfesztet, a Gombaszögi Nyári Tábort, a Martfesztet és a naszvadi Tűzvirág Fesztivált. Nagy tömegeket mozgat még meg a Kürti Borfesztivál, ahol azonban ritkán kerülnek nagyszínpadra szlovákiai magyarok. A Bátorkeszi Borfesztiválon már némiképp jobb a helyzet, mint ahogy a Madari Borkorzón is. A Komáromi Napok rendezvénysorozaton a magyarországi és szlovákiai fellépőkön kívül rendszerint a helyiek kapnak lehetőséget. A Csallóközi Vásárban hasonló a helyzet, csak Dunaszerdahelyi szemszögből nézve. Gergely megemlíti még a Nemeshodosi Lakomát is, ami idén nagy kampánnyal hívta fel magára a figyelmet, azonban egyelőre itt is kevés a hazai magyar könnyűzenei fellépő. „Csallóközcsütörtökben, Karván is létezik rockfesztivál, s nem beszéltem még az önkormányzatok által szervezett rendezvényekről, fesztiválokról és falunapokról, ahol időnként esetleg fellépnek szlovákiai magyar zenekarok is, de ez nem jellemző. Rendezvényből ugyan van elég, csak gyakran szándék nincs a kevésbé ismert hazai előadók felléptetésére a magyarországi, vagy a szlovák fellépők mellett. Vagy ha nagy nehezen akad is rá szándék, abban nem lesz köszönet, ugyanis sokszor se gázsit, se kosztot, se öltözőt, sem megfelelő idősávot vagy korrekt hangosítást, de még egy köszönömöt sem kapnak zenészeink” – festi le a szomorú helyzetet.
A SZMAZE többek között ezért hívta életre az Élve zenélő Felvidék kezdeményezést, amellyel arra buzdítják a felvidéki önkormányzatokat, fesztivál- és koncertszervezőket, a falunapok koncertfelelőseit, a klubtulajdonosokat, hogy az igényes zenei élmény érdekében támogassák az élő zenei formációkat, azon belül is a felvidéki magyar fellépőket – ezáltal is munkát és lehetőséget biztosítva nekik. Az Élve zenélő Felvidék kezdeményezés célja többek között, hogy a hazai közönség sokkal több felvidéki magyar tehetséget ismerjen meg és színvonalasabb produkciókat láthasson. Tisztában vannak ugyanakkor azzal is, hogy a felhívás teljesítése a szervezők számára némi bevételkieséssel járhat, de egy nagyszabású rendezvény esetén ezek a költségek eltörpülnek. A jövőben nívólistát és feketelistát vezetnek be. A nívólistára azok a szervezők kerülhetnek fel, akik kizárják a playback produkciókat, preferálják a hazai magyar előadókat, és tiszteletdíjat ill. útiköltség térítést biztosítanak számukra.
Mindezek után arra is kíváncsi voltam, hogyan látják a szlovákiai magyar könnyűzenei élet jelenlegi helyzetét maguk a fiatal zenészek, a térségben aktív muzsikusok: milyen tapasztalataik vannak a fellépési lehetőségekkel kapcsolatban és milyen problémákkal küzdenek zenekarként a fennmaradásért?
A komáromi Spliff 447 tagjait 2011-ben a zene szeretete és a tenni akarás hozta össze, azóta zenélnek együtt kis és nagy közönségnek egyaránt. Felléptek a Komáromi Napokon, a Lake Up fesztiválon, a gombaszögi Nyári Táborban, amelynek idén ők írták a hivatalos himnuszát, azon szerencsések közétartoznak, akik szerepeltek a Pátria Rádióban is. „Az első három évben csak próbáltunk, nem zenéltünk nyilvánosan. Aztán saját bulikkal indítottunk, amelyeknél a mi pénzünkből ment minden: a plakátozás, a hangosító, a biztonsági őr, a ruhatáros, a jegyszedő lányok bére, a pincérnőnek is csúsztattunk valamennyit, hogy tovább maradjon” – emlékeznek vissza. A teltházas lemezbemutató után aztán egyre több rendezvényre kaptak felkérést. Egy héten négyszer 3-4 órát próbáltak, hogy összeszokjon a zenekar és megszülessen egy album. „A szervezők és a közönség jó esetben nem csak a fellépés idejét díjazzák, hanem a fellépést és azokat az éveket, amiket egy zenekar beleölt a zeneszerzésbe és a gyakorlásba” – véli Zsitva Tomi, a zenekar dobosa. A gázsi azonban gyakran így is csak arra elég, hogy a banda épphogy fenntartsa magát. Kérdésemre, mennyi fellépésből jöhet össze egy cd, elmondták, akár 8-10 koncertből is fedezhető az ára, csak az a kérdés, ezeket mennyi idő alatt abszolválják. A stúdiózásért mélyen a zsebbe kell nyúlni, akár óránként 20 euróba is kerülhet egy dal profi felvétele. Az első albumnál, mint mondják, nem voltak szerencsések, „stúdiószüzekként” nem értettek hozzá, így jelentős ráfizetéssel készült el a lemez – ilyesmibe egy kezdő zenekar könnyen belefuthat. Szerintük a legnagyobb hiba, ha nem tart ki a zenekar és feladja már az első akadályoknál. Ezekből pedig láthatjuk, lehet bőven.
2011 környékén alakult a szintén komáromi Aylen’s Fall is, akiket a közönség hallhatott már neves fesztiválokon és klubokban is. Tavaly egyetlen szlovákiai magyar zenekarként jelölték őket a Radio Head Awards-on az Év felfedezettjei közé. Szépen szerepeltek számos tehetségkutatón, így több meghívást is kaptak magyarországi rendezvényekre – legközelebb a Tokaji Szüreti Napokon lépnek színpadra. „Szerencsére nem sok mínuszos bulink volt, de azért akadt pár. A gázsi is változó, az utiköltségnek, az étel-ital biztosításának a minimumnak kéne lennie. Ideális esetben tudunk félretenni a zenélés körül jelentkező költségekre, mint próbaterem díja, húrok, kábelek, dobbőrök/pálcák, stb. Támogatásokat persze sokan ígérnek, nekünk eddig nem sikerült semmi ilyet kifogni, bízunk benne, hogy ez a jővőben változni fog“ – avat be Osváth Lajos, a zenekar basszusgitárosa.
A Farkas A Mézes a Német meg a Bob formáció hozzájuk képest kifejezetten a fiatal zenekarok közé tartozik, tagjai ugyan korábban is feltűntek különböző együttesekben, ebben a felállásban azonban 2015-ben léptek először színpadra. Főként saját szerzeményeket, Farkas Melinda verseit és ismert költők verseit zenésítik meg. Nekik a legnagyobb kihívást a próbaterem kérdése jelenti. „Mivel távol lakunk egymástól helyileg, havonta-kéthavonta csak egyszer tudunk próbálni. Vándoroló üzemmódot folytatunk, hol Nyitrán, hol Gútán, vagy éppen Kürtön, egy ismerős banda próbatermében gyakorolunk” – mesélte Farkas Melinda, a zenekar énekese. Egyelőre a diákszervezetek közönségét sikerült megnyerniük, de például felléptek a Kürti Borfesztiválon is. Jelenleg csupán az útiköltséget tudják fedezni a fellépésekért kapott pénzből. „Anyagilag nincs hasznunk belőle. Óriási segítség, hogy a próbateremért egyelőre nem kell fizetni” – tesz hozzá. A zenekartagok közül hárman már dolgoznak, így a keresetből egészítik ki a technikai költségeket. A céljaik között szerepel egy minőségi stúdiófelvétellel kiadott album, mixpult, hangfalak beszerzése – ezekre azonban lassan gyűlik össze a kellő összeg.
A hallottak alapján tehát bőven jól jöl jönne a támogatás a hazai, a zene és a zenélés iránt elkötelezett előadóknak, olyan direkt támogatási rendszer, mint Magyarországon korábban a Pankkk volt, vagy most a Cseh Tamás Program, itthon nem létezik. „A rendezvényszervezők pályázhatnak a kormányhivatalnál, egy zenekar azonban nem pályázhat se itt, se odaát, hacsak nem működik egyben nonprofit szervezetként is“ – mondja Gergely.
Meg lehet tehát egyáltalán élni zenélésből Felvidéken, vagy csak drága hobbiként működik?
Tettem fel a kérdést Kovács Gyuri koncert- és fesztiválszervezőnek, DJ-nek. „Csakis úgy, ha esküvőkre, szülinapokra mennek játszani a bandák, és ezt persze főállásban csinálják. Egy két-három fős zenekar 6-800 euróért játszik általában, ha hetente többször fellépnek, abból azért meg lehet élni. A legtöbb szlovákiai magyar zenekarnak azonban nem a zenélés a fő profilja – még ha szeretnék is, rendes polgári foglalkozásuk van mellette. De annyi biztos, szívvel-lélekkel csinálják” – zárja.