Riport egy nem elképzelt magyar abszurdfesztiválról

Az ünnepi hétvégén Budapesten maradtam, hogy ellátogathassak több olyan rendezvényre, ahol a forradalmi hangulat csírája megjelenhet. Szombaton a sajtó- és a Népszabadságért tüntető művészek rendezvényén voltam, vasárnap meg kinéztem a Blahára a balos pártok tüntetésére, onnan pedig az Országház elé siettem, a hivatalos ünnepségre.

Napsütéses kellemes őszi délután volt mindkét napon, gondoltam is magamban, a szélsőséges megnyilvánulásokhoz lehetne szélsőségesebb idő is. Nem hiszek abban, amikor egy rendezvényen azt hangoztatják, „bezzeg, ha jobb idő lenne, többen lennénk!” A március 15-i tanártüntetésen a hideg, esős időjárás ellenére is több ezren voltunk. No, de mindegy is.

Szombaton délután a Vörösmarty térre mentem, de kicsit hamarabb érkeztem. Nem gyűlt valami gyorsan a tömeg, de háromra csak felduzzadt, és lehettünk nagyjából ötszázan. Ötszáz emberrel már lehet kalamajkát csinálni, az már szúrhatja a hatalom szemét, de ez nem az a társaság volt. Az átlagéletkort csak a családokkal kijövő gyerekek húzták le 50 alá. Nem az a baj, hogy a nyugdíjasokat ennyire érdeklik a közügyek (esetünkben a sajtószabadság), hanem, hogy a kortársaim közül alig voltak. (Szép mi? A magyarországi sajtószabadságért a szlovákiai magyar fiatal tüntet.) Magyar abszurd 1.

Aztán elindultam a kettes villamossal, és néztem a budai oldalon a fáklyás felvonulást, ahol erdélyi, felvidéki, magyarországi, stb. egyetemisták és középiskolások vonultak. Arra gondoltam, hogy az összmagyar társadalomban nagyobb a szakadék a felek közt, mint, per pillanat – a köztünk folyó Duna medre. Magyar abszurd 2.

Vasárnap a Blahára mentem. A metróból feljövet elkaptam egy nosztalgia villamost. Gondoltam is: „Hát milyen jó!”, de aztán gyorsan megváltozott a kép bennem. Korhű villamoson okos telefonnal fényképezgetett mindenki, és szememmel hiába kerestem valami mást, nem korhű plakátok néztek vissza rám a megállókban. Tudta? 69 forint a vöröshagyma. Magyar abszurd 3.

2-kor már a Blahán voltam, ahol kb. száz nyugdíja tüntetett. Nem is sokat időztem ott, de még a készülődő standard baloldali pártok programjára is odalestem. Nem adtam sok esélyt annak, hogy kielégítik a forradalmi vágyaimat, és a tüntetés kezdete előtt már el is jöttem. Sok pártzászló között a tömeg nem a nép, csak politikusok irányítása alatt álló közösség. Irány a parlament elé!

Itt nem várt tömeg fogadott, ahogy a Nádor utcából odaérkeztem. Mindenképpen tűzközelben akartam lenni, ezért a hömpölygő tömeg helyett a fülemre hallgattam, és afelé vettem az irányt, amerre vezetett a hangzavar. A Vértanúk terén lévő társasághoz csatlakoztam, akiket rendőrsorfal választott el az „ünneplőktől”. Nem érkeztem sem síppal, sem dobbal, de ez a közeg jobban vonzott. A tűz közeli események valahogy elkerültek, de felemelő volt, ahogy legalább kicsit kiereszthette a gőzt az a honpolgár, akinek már elege van hazugsággyárból. Vicces volt, ahogy a tömegben kószáló öregúr odament az emberekhez, és kérdezgette, hogy mennyit kapnak azért, hogy itt fütyülnek. Szerencsére senki sem ült fel a provokációnak. Mint már írtam, óriási a meg nem értés a társadalmon belül. Magyar abszurd 4.

U.i.: Bár a lengyeleken volt a hangsúly, ott, ahol én voltam, egy cseh lány magyar kokárdával a kabátján olvasott a padon. Ezt csak úgy mellékesen.