Mit nekem [píszí]?
A demokrácia előtti időkben, a rendi társadalomban a nép (az istenadta!) úgy tekintett a politikára, mint úri huncutságra. Ennek már vége! A Fico által meghirdetett polkorrektséggel való leszámolás pedig végre valahára megkezdődött! „Elég volt a toleranciából!”
Trump győzelme után szabadon, a kelet-európai vezetők úgy tekintenek a politikai korrektségre, mint egy koncra, amit most jól szétszaggatnak. Nem is a saját akaratukból, hanem a nép akaratából teszik ezt. Eljött az idő, hogy végre lehessen „cigányozni”, „zsidózni”, „magyarozni”. Nem kellenek ezek a kifinomult diplomatikus megfogalmazások, kifejezések. Az emberek amúgy sem elégedettek a demokráciával, hát olyat kell nekik adni, amivel elégedettek lesznek.
Szlovákiában, a felmérések szerint magas arányban lenne igény egy totalitárius rendszerre, egy jó kis diktatúrára.
Hát miniszterelnökünk hallgatva az új idők szavára, a szlovákiai lakosság elé (szavazat maximalizálási stratégia) ellenségképet állít.Az ellenséges elemek pedig azok, akik csak az állam terhére vannak, és a tisztességes állampolgárok verejtékkel megkeresett béréből fizetett adóján csüngnek. (A politikusok.) Azzal, hogy nekiment a romáknak Fico, semmi különös nem történt. Hálás téma az ellenségkép felállítása egy autoriter ambíciókkal rendelkező vezető számára. Venni egy valós problémát, esetünkben a roma és nem roma lakosság együttélési nehézségeit, és az egyik népcsoportot kikiáltani bűnösnek.
Amúgy szükség lenne, főleg keleten, az együttélés lehetőségeinek megteremtésére. Az említett nehézségeket pl. Kotlebáék ki is használták/használják, de olyan edzett figurák, mint Fico, nem szeretik, ha a saját játszóterüknek tekintett törvényhozásba ilyen Kotleba– és Kollár-félék is bekerülnek. Persze nem csak ezért kell felszámolni a politikai korrektséget. Könnyebb viszont eladni az amúgy Kotlebára vagy Kollára sohasem szavazóknak, hogy a romák miatt vagy a nem standard pártok erősödése miatt kell ezt a lépést megtenni.
Különböző indokok mentén pedig először leáldozik a politikai korrektségnek, majd a szabad sajtónak (lsd. Lengyelország vagy Magyarország), és végül szépen felszámoljuk a demokráciát, és egy mindentéren homogén államot alakítunk ki. Kezdjük a romákkal, majd jöhetnek a homoszexuálisok, és így tovább, végül a magyarok, ha addigra nem fogyunk el amúgy is.
Nem kell az ördögöt a falra festeni, de nem árt, ha óvatosak leszünk, és kritikával fogadjuk az ilyen kijelentéseket. A demokráciának nincs vége Szlovákiában, de jelenleg nem éppen a legjobb úton haladunk. Az iskolákban nem tanítanak meg a kritikus gondolkodásra, arra, hogy valaki érveljen és vitázzon. Az oktatásnak sok köze van ahhoz, hogy a pc felszámolásával minél egyszerűbb üzenetekre építhessenek a pártok, és már ne lehessen egyáltalán úri huncutság a politika.
Forrás: ujszo/dennikn/hn