#nastáž, avagy két hét a szlovák törvényhozás fellegvárában

Nem sokkal a karácsonyi ünnepek előtt szerencsém volt saját szemmel látni, ha csak egy rövid időre is, hogy zajlanak a mindennapok a szlovák parlament falai közt. Őszinte leszek, nem voltak nagy elvárásaim, bár titkon már nagyon kíváncsi voltam milyen lesz egy levegőt szívni Szlovákia félisteneivel és bebizonyosodni, hogy bizony ők is emberek, és hordozzák az emberi mivolt jeleit.
Két hétig dolgozhattam a Szabadság és Szolidaritás (SaS – Sloboda a Solidarita) párt képviselőjének, Martin Klusnak a parlamenti irodájában. Olvasva ezt a sort biztos egyből mindenkinek egy nagyon tágas iroda jut eszébe, külön asszisztensi előszobával, bőrfotelekkel és bárszekrénnyel. Egy héttel a gyakorlat kezdete előtt még én is erről ábrándoztam, ám az első nap már rájöttem, hogy nagyjából az összes parlamenttel kapcsolatos elképzelésemet egy határozott mozdulattal dobhatom is a kukába. Ehelyett kattogó neonok és pufikabátos Marián Kotleba fogadtak.
Az első pár nap az akklimatizáció jegyében telt, melynek fogalmát Klus asszisztense elég érdekes módon értelmezte, és a realitásban átlag 5 óra facebookozást jelentett a parlament üléstermének balkonján. Az első dolog, ami eléggé szemet szúrt (szó szerint!), hogy a parlamenti gondnok valószínűleg nem nagyon van tisztában azzal, hogy a neonok különböző árnyalatúak lehetnek, így a terem világítása elég felemás szinte már szivárványszerű volt… a kattogásról nem is beszélve – migrén előidézésére ideális! A következő sokk az illemhelyek állapota, amely vetekedik a pozsonyi buszmegálló mosdóival.
Felejtsd el a Chanel 5-öst a WC-kagylóban… helyette traktorista WC-papír, ami szerintem még a rozsdát is leviszi, bezárhatatlan ajtók és törött ülőke.Külön élmény volt a hétfő reggeli kávé a híres parlamenti büfében, ahol minden (a legendával ellentétben) méreg drága, olajban tocsogó és úgy általában ehetetlen kinézetű (leszámítva magát a kávét). Hál isten a hét vége felé már nem kellett túlesnünk ezen a módszeres kínzáson, és végre a képviselővel is találkoztunk kemény 5 percre. Az ülésterem balkonja mellett általában a képviselői irodában tengettük napjainkat. Egy nagyon pici szűkös és annál sötétebb kis irodában. Meglepő volt, hogy nem olyan óriási a „luxus” és a kényelem, mint az átlag szlovák polgár gondolná, viszont volt VHS-lejátszó, ami elég komikus momentuma volt a helységnek.
Összességében nagy csalódás volt az első hét, gondolatban már terveztem milyen kifogással fogok beteget jelenteni a következőre. Egyetlen egy igazi feladatot kaptunk csak, a kérdések órájára kellett összeállítanunk kérdéseket, viszont ezenkívül csak egy analízissel kellett dolgoznunk a héten, amit nem éreztem valami nagy kihívásnak, főleg annak tükrében, hogy az egyetem alatt egy tucatnyi ilyet kellett legyártanom szalagon.
Meglepetésemre a második hét már akciódúsabbra sikerült, és minden jót, amit kiemelnék a gyakorlatból ezen a héten valósult meg. Kezdve azzal, hogy a parlamenti üléseken való részvétel már nem a kínzás kategóriába esett, hiszem pont a legszaftosabb kérdések kerültek akkortájt megvitatásra (választási reformok, az ún. Horalky-törvény és a Mečiar-amnesztiák eltörlése). Végre kicsit úgy nézett ki a parlament, ahogy elképzeltem. Mindenhol újságírók, sajtótájékoztatók, éles viták, összeszólalkozások.
#nastáž, avagy parlamenti élménybeszámoló Karin Høgtól a Trafikon 💼
See this Instagram photo by @trafiksk
Az adott héten 2 bizottsági ülésen is részt vettünk, amelyek általában elég unalmasak voltak, leszámítva két emlékezetes pillanatot: az elsőnél bebizonyosodott, hogy a képviselők is szelesek, és eleresztenek olykor egy-egy galambot, akár a bizottság egyetlen csendes 2 percében, továbbá, hogy egyes Smer-es képviselők szerint a dezinformációs támadások csak kitalációk, és egyáltalán nincs alapjuk (seems legit).
2 hét rövid idő a világmegváltásra, és tapasztalatban is csak annyit adott, hogy rájöjjek, túlértékeljük az olyan intézményeket, mint a parlament és többet képzelünk az egész mögé, mint ami. Jó őszinte leszek, tanultam egy új funkciót az Excelben. Élményekben sem volt hiány, jártam a híres parlamenti tunelben, és a titkosított bizottsági ülések (pl. hadügyi bizottság) helyszínen, ahol se internet se térerő nincs. Inkább egy hosszú exkurziónak nevezném visszatekintve, mintsem szakmai gyakorlatnak. Jöttem, láttam és inkább mentem.