Több mint 80 ezer tüntető a Kossuth téren
Vasárnap késő délután több tízezren tüntettek a CEU-törvény ellen. A tömeg előbb a Kossuth téren gyülekezett, többe beszédet mondtak, az elhangzottak közös pontja az volt, hogy Áder János ne írja alá a CEU ellenes törvényt. A tömeg előbb a parlament, majd kis közjáték után az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMI) ment. Mivel az elvonuló tömeg a Fidesz-székházat a kiérkező rohamrendőrök miatt nem tudta megközelíteni, végül az Oktogonnál tanyázott le. A demonstrálók csapata itt már pár százasra olvadt.
23:31 A tüntetésről beszámolt a The Guardian brit lap ahogy a Reuters, a Huffington Post, a Fox News, vagy a Der Standard című osztrák lap is.
23:15 Még mindig több ezren! Elfoglalták az Oktogont a tüntetők!
22:59 Konzultálni jöttünk! – skandálták a Lendvai utcában
22:44 Már van facebook-oldala a szerdai tüntetésnek
22:39 Elhagyták a Lendvay utcát, és az Andrássy úton tovább haladva a Dózsa György út felől próbálták megközelíteni az épületet. Ez erről az oldalról sem sikerült, hiszen a székházat körülfogták az egyenruhások. Sokan leültek a Dózsa György útra, mások a Szépművészeti Múzeum előtt álldogálnak.
Zúg a “Nem megyünk haza!” és a “Mutassuk meg nekik!”
(hvg.hu)
22:30 Megérkeztek a Hősök terére a tüntetők, és elfoglalták a Dózsa György utat. Nagyjából ezren lehetnek még. Egy társaság leült a földre, de a többség áll. Innen sem tudnak eljutni a Fidesz székházához, így a Szépművészeti Múzeum előtt várakoznak.
22:18 Ezt skandálta a tömeg
Szabad orszag, szabad egyetem.
Szabad orszag, szabad egyetem.
A CEU-nak maradni kell, az Orbannak takarodni.
Szabad orszag szabad egyetem!
(utcaköltészet)
22:04 A tömeg egy része a “Szabad ország, szabad egyetem” rigmust skandálja, de többen az Andrássy út felé irányítják a tömeget. Mindeközben a Fidesz-székház előtt rohamrendőrök gyülekeznek. Egyesket viszont az orosz nagykövetség felé húz a szivük. Közben zeng az “Orbán takarodj”.
21:49 Mindeközben a Fidesz-székház elé vonult a tömeg, a Nagykörúton gyakorlatilag leállt a forgalom.
21:42
21:42 Rendőrsorfal elős sorból
21:28 Tülekedés a parlament előtt
21:26 Így vonult a tömeg a Szalay utcában
“Free country Free university!” Students protesting #CEU law now on way to Fidesz HQ in Budapest pic.twitter.com/7IRJkFEsjE
— Peter Murphy (@MurphyPeterN) 2017. április 9.
21:20 A Szalay utcába vonult tömeg rigmusokat skandál, helyszíni tudósítók szerint már 2000 demonstráló gyűlhetett össze.
21:00 Kezd kiürülni a tér, pár százan maradhattak még a parlementnél, de többen elindultak az Emmi épületéhez, a Szalay utcába.
20:59 A tömeg oszladozik, de a parlament lépcsőjénél elöl, még mindig szólnak a rigmusok
20:49 Így vonult a tömeg
20:42 A hangulat egyenlőre emelkedett
Brüsszel egy város
skandálja a tömeg
20:27 Készenlétisek gyülekeznek a metró lejáratánál
Meg nem erősített olvasói információk szerint a Balassi Bálint utcánál rohamrendőrök sorakoznak.
(index.hu)
20:19 Inzultálják a köztévé riporterét
A tüntetésen forgat a köztévé is, amelynek riportere nem igazán népszerű a tüntetők között. előbb meglökdösték, és azt kiabálták:
Mocskos M1! Mocskos M1!
(index.hu)
20:12 Több tüntetőt kiemeltek a rendőrök az első sorból
20:10 Még több rendőr érkezett a Parlament lépcsőjére
Néhányan megpróbálták többször áttörni a sorfalat. Az első sorból már eltűntek a média munkatársai. Egy férfi megrúgott egy rendőrt, két műanyag flakon is repült. Még több rendőr sorakozott fel ezek után.
(index.hu)
20:05 Elbocsátó szép üzenet a rendőrségtől
A szervezők 19 óra 20 perckor bejelentették a rendezvény végét.
Budapesten az V., Kossuth téren a szervezők bejelentették a demonstráció végét.
20:20 A 444.hu felvétele a parlament előtt
19:59 Lökdösődés a parlament előtt
19:43 Némi lökdösődés keletkezett az első sorokban, többen állítólag nekimentek a rendőrsorfalnak.
19:39 Sok az Európai uniós zászló, és a CEU melleti szimpátiát kifejtő transzparens. A speakerek folyamatosan arra szólítják fel Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.
19:33 A tömeg azt skandálja: “Mocskos fidesz”
Jelenelg úgy néz ki, hogy a tömeg a parlament előt akar maradni.
19:20 Az egyik szervező szerint több mint 70 ezer tüntető gyűlt össze a Kossuth téren, az embere a környező parkokban állnak és figyelik a felszólalókat. Több európai nagyvárost soroltak fel, ahol szimpátiatüntetés zajlik, többek között Pozsonyban is.