Kristóf Réka: fogják a kezem odafentről
Egy felvidéki lány, akit magával ragadott az éneklés, az opera művészete – most a Virtuózok korcsoport versenyének győztese. A pénteki finálé előtt az opera éneklés világáról, az áldozatokról és a tervekről beszélgettünk Kristóf Rékával.
Először engedd meg, hogy gratuláljak! Milyen érzés korcsoport elsőnek lenni?
Persze nagyon örülök a győzelemnek, de úgy gondolom, nem én vagyok az egyedüli, akit ez megilletett volna. A többiek is csodálatosan játszottak, énekeltek. Amikor a középdöntő zajlott, hallhattam őket és közben arra gondoltam, milyen fantasztikusan játszanak. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kiemelkedő lenne az én produkcióm. Nagyon megragadott a többiek játéka is.
Milyen érzés volt, mikor először áltál ennyi ember előtt?
Amikor énekelek, nem nagyon foglalkozom azzal, hogy “mennyi ember” előtt szerepelek. Nekem ez szinte mindennapos dolog. Ilyenkor csinálom a „dolgom”, koncentrálok. Hogy húsz, száz vagy ezer ember hallja, ilyen szempontból mindegy. Utána, amikor a reakciókat látom, akkor tűnik fel igazán, hogy mi történt.
Mióta énekelsz professzionálisan?
Gimis koromban kezdtem énekre járni a komáromi zeneiskolába Balogh Rózsához. Aztán Győrött közgázt tanultam és mellette okj-s képzésen a győri konzervatóriumban Dobi-Kiss Vera diákja voltam két évig. Ekkor dőlt el, hogy komolyan szeretnék ezzel foglalkozni. Így felvételiztem Brémába a zeneművészetire, mert Laki Krisztina művésznőnél szerettem volna tanulni.
Hogy jutottál a Brémai muzsikusok városába?
Elsősorban jó tanárt kerestem és végül találtam is Laki Krisztina személyében. Szerencsém lett, felvettek. Valójában két énektanárom volt, ketten vitték az osztályt Laki Krisztina és Thomas Mohr.
Győr után Bréma, gondolom nagy váltás lehetett.
Nem volt egyszerű lépés. Viszont mindenképpen megérte, a szüleimnek köszönhetem, hogy megvalósulhatott.
A szülői támogatás – akár anyagi, akár bátorítás – mindig nagy segítség.
Így van. Szerencsére mellettem álltak. Bár apukám elég távol áll a komoly zenétől, mára azt hiszem, sikerült meggyőznöm, hogy jó döntés volt Brémát és a zenét választanom. Azt hiszem, ez a műsor egyik legnagyobb ajándéka. Valóban sikerül legyűrnünk az operával kapcsolatos előítéleteket. Szerintem általában úgy utasítják el az emberek a komoly zenét, hogy nem is ismerik. Ez alatt a kifejezés alatt több évszázad zenéjét értjük és ez nagyon-nagyon sokrétű. A műsor pedig széles körben, ahogy még talán soha, mutatja meg, mi az igazi komolyzene.
A lámpaláz egy komoly ellenség, volt időd megszelídíteni?
Vannak rá praktikák, viszont idővel megtanuljuk kezelni, sőt, az előnyünkre fordítani. Mindig kell egy kis izgalom, így éberebb vagyok. Abban, hogy izgulunk, szerintem az mutatkozik meg, mennyire tiszteljük a feladatot, a közönséget. Persze a tapasztalat sem árt. Valójában annyi mindenre kell figyelnünk a színpadon, hogy nincs időnk az izgulásra gondolni. Ki kell tudni zárni a zavaró gondolatokat -nagy feladat ezt megtanulni. Ugyanakkor szerintem ez komoly önismereti kérdés is.
Bréma után hogyan jött a virtuózok, kitől hallottál róla?
Nincs tévém, külföldön ráadásul nem is nagyon látni magyar adást, de otthon azért szoktunk tévézni. Édesanyám nézte a műsort, ő mondogatta, hogy jelentkezhetnék. De nem nagyon vágytam a tévés szereplésre. Aztán épp a szilveszteri koncertet néztük, amikor hirdették, hogy lehet jelentkezni. Édesanya bátorított, hogy próbáljam ki magam, így rákerestem a neten.
Láttam, hogy korhatáros, ez az utolsó év, hogy jelentkezhettem. Aztán úgy gondoltam, hogy egye-fene, megpróbálom. Nagyon szeretnék otthon énekelni és végül is nagyon jó lehetőség, hogy megmutassam magam. Igazából reméltem, hogy egy áriát énekelhetek. Nem hittem, hogy tovább jutok a válogatóban.
Aztán mégis így lett.
Igen, örültem, hogy találkozok a családommal. Egyébként nem jutnék haza. Énekeltem, igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, nyugodt voltam. Mivel úgy gondoltam, nem jutok tovább, nem volt bennem vizsgadrukk.
Vettél már részt ehhez hasonló tehetségkutatón korábban is?
Tévésen még soha. Itt-ott részt veszek versenyeken, mivel valahogy meg kell mutatnom magam a szakmában. Akit nem ismernek, nem kap felkérést, de túlzásba sose vittem.
Ez is egy szakma, mint mondod. Az átlagember viszont nem igazán ismeri ezt a világot.
Igen, csak a szépet látják, na meg a dívaságot. Szerintem az egyik legkomolyabb szakma. Csaknem, mint az élsportolóknak, annyira kell figyelnem a mindennapokban a kondíciómra. Egyrészt fejben nagyon ott kell lenni, másrészt nagyon tudni kell, mit csinálunk.
Minden énekes más, és én azok közé tartozom, akiknek nagyon keményen meg kell küzdenie a hangjáért. Ez adódik az anyanyelvemből, hogy hogyan forog a nyelvem – a szó szoros értelmében -, a hormonoktól, a testi kondíciótól.
A hangszeres például kezébe veszi a hangszert, a húrok a helyes feszültségben vannak, a hangszer teste meg van formálva. Nekem ezt mind fel kell építenem a testemben és ehhez jön még a technika, amit ugye a hangszeresek is évekig tanulnak. Persze van, akinek jobb adottságai vannak és szeretem úgy gondolni, hogy az én adottságom valójában az, hogy tudok énekesként gondolkozni. Megtanították, hogy építsem fel a hangszert, viszont ez eléggé megfoghatatlan dolog, nem könnyű ezeket a gondolatokat befogadni.
A honvágyat azért sikerül kordában tartani?
Ez a legrosszabb, nagyon haza vágyom. Sajnos ritkán jutok haza, a virtuózok kapcsán talán egy kicsit többször. De így sem haza, hanem Budapestre, próbára, forgatásra, legtöbbször nem is látom a családomat, vagy a barátaimat. Ha nagyon erős a honvágyam, akkor általában sütök valamit, amit nagymamámtól tanultam, mondjuk kalácsot. Viszont megtanultam türelmesnek lenni. Még egy kicsit dogoznom kell érte, de hiszek benne, hogy előbb-utóbb haza visz az utam.
Mesélj kicsit a Virtuózokról, a műsorról.
A jelentkezéshez küldeni kellett több felvételt is, aztán egyszer csak jött a telefon, hogy beválogattak. Volt egy válogató, ami még nem került a tévébe, aztán jött még egy telefon, hogy a tévés következik.
Az első adás egy ária volt, ahol a kishegedűt kaptam. Aztán jött az elődöntő, majd a döntő, most pedig hamarosan a finálé. Eddig háromszor kellett a kamera elé állni, most pénteken következik az utolsó adás.
Bréma után merre sodort a sors?
Brémában végeztem az alapképzést, októbertől pedig Münchenben, egészen pontosan az August Everding Színiakadémián tanulok, opera szakon. Szerintem az egyik legjobb intézmény a világon, nagyon sok óránk van, szinte mind gyakorlati. Mozgás, színészet, tánc meg persze rengeteg zene. Emellett pedig profi operaprodukciókat állítunk színpadra, profi zenekarral. Most épp Paisiello: A beképzelt Sokrates c. darabját próbáljuk – június 16-án lesz a premier.
Akkor az Akadémia után kamatozódik igazán a Virtuózok eredménye?
Hát remélem, már közben is. Nem könnyű összeegyeztetni a két országot, mindkét produkció teljes embert kíván. De azért igyekszem. Mindannyian állunk színpadon, de én mindig azok közé tartoztam, már Brémában is, akik kimondottan sok felkérést kapnak a főiskolán kívülről.
Az alapképzés alatt sokat játszottam színházakban, mostanában inkább koncertezem, az akadémián pedig el vagyunk látva operaszerepekkel is.
És mi a helyzet Szlovákiával, Felvidékkel? Itt is fellépsz?
Amíg otthon voltam, sokszor énekeltem, nemrég a Komáromi Napokon volt egy koncertem – az első igazi opera a múzeumban. Jönnék örömmel, ha lehetne, úgy néz ki, alakul is a dolog. Bár még semmi sem biztos, sok függ az időponttól is.
Lesz időd pihenni is a nyáron, vagy most még tart a nyüzsgés?
A nyáron mindenképp kell pár hét, amikor nem énekelek, pihenni kell a hangnak, ezalatt érik is. Egyelőre úgy néz ki, sikerült erre odafigyelnem.
Meddig tart a szorgalmi időszak?
Az akadémián változó, sok szakmabelit hívnak meg, hogy dolgozzon velünk. Az ő elfoglaltságaiktól függ, hogyan kapunk szünetet. Most azt hiszem, július 24-ig.
Az eddigiekből leszűrve, az éneklés tehát egy egész embert kíván, annak összes idejével, egy évekig tartó folyamatos munka, amiben a fellépés nem annyira cél, mint egy-egy következő mérföldkő, megálló a továbbiak előtt.
Igen, ezt nagyon szépen sikerült megfogalmaznod, ebben az a szép, hogy amíg a pályán vagyunk, tanulunk. Minden új darabot az alapoktól fel kell építenünk. A színészek ugye általában a próbán rakják össze, tanulják meg a szerepet, mi a jelenetpróbákra már kész szereppel érkezünk, általában több hónapos zenei munka előzi meg ezt. Ami persze szervesen összeforrott a szerepformálással, jó esetben.
Hol képzeled el a jövőt, a világ melyik helyét, intézményét választanád?
Nem szeretnék választani, szeretnék énekelni, szeretnék otthon énekelni. De azért ha lehet, a németországi zenei életben is maradnék, remélem, működhet a kettő együtt. Konkrét elképzelésem nincs, de érzem, hogy fogják a kezem odafentről, oda kerülök, ahol lennem kell.
