„Mi mit hív elő, mi mit fed el”

Idén áprilisban, a könyvfesztiválra jelent meg Nádas Péter kétkötetes memoárja, a Világló részletek. A szerző új kötetében is sajátos elbeszélői nézőpontot választott: az emlékirataiban egész eddigi írói gyakorlatával szembemegy, hiszen a zár(t)szerkezetes fikció helyett a dokumentumoknak ad teret. Miközben ezúttal is folyamatosan ütközteti az általánost az egyénivel, a közösségit az individuálissal, a véltet a valóságossal, a tudatosságot és az aprólékos megkomponáltságot az elmosódott emlékek véletlenszerű derítésével.

A saját családtörténetén keresztül írja meg a diktatúrák történetét – szembeállítva a szülei „kommunistaságának” történetét az ötvenes évektől Magyarországon valóságosan hatalmon lévő moszkovitákéval. Az egyéni történetét pedig a szülei, felmenői élettörténetéből próbálja meg kiszűrni. Kezdve egészen az országgyűlési képviselő dédapától, Mezei Mórtól, aki Jókai tarokkpartnere volt, az 1956-os forradalom kitöréséig. Eljátszva közben azzal, hogy saját magát, azaz a világára rácsodálkozó én-elbeszélőt a zsidóság 2000 éves történelmi kontextusába helyezi.

A mű kulcsa Nádasnak az ugyanezen a címen, csupán más alcímmel (Egy agg fényképész búcsúja az analóg fotográfiától) 2010-ben az Új Forrásban megjelent esszéje, amely elválaszthatatlan a memoártól, csakúgy, ahogy a szerző írói tekintete elválaszthatatlan a fotóművészi életművétől. Családtagjainak portréi elválaszthatatlanok saját árnyékportréitól, ahogy az általában vett, a tizenkilencedik században gyökerező, antik hagyományú, de az avantgárdban kiteljesedő árnyékportréktól is (lásd Markója Csilla: A mérleg nyelve. Szó és kép Nádas Péter művészetében. Jelenkor Meridián, Pécs, 79.). Nádasnál ezek az autonóm, éles árnyalakok nagyon is önálló életet élnek. Szereplői a Szirénének című drámájának alakjaihoz hasonlóan a fekete (a háború hádészi borzalmai) és a fehér (az őstűz, a láthatatlan isteni) végletei között létező szürke árnyékok, egymás és saját maguk hasonlatai, akik a valóság és az emlékezet síkjai között mozognak. Nádas a portrék megrajzolásánál lemond a szórt fény absztrakciójáról, és alakjait direkt fénybe állítja.

Szerző: Szabó Lovas Emőke

A teljes írás a dunszt.sk hírportálon olvasható