14 perc a pokol
Talán majd ezt a címet kapja az a katasztrófafilm, amit majd évekkel azután forgatnak, hogy Észak-Korea kilőtte rakétáit Guam szigetére. Már ha ez megtörténik. Attól függetlenül reménykedve, hogy nem következik be a nukleáris apokalipszis, a veszély még mindig a levegőben lóg. A jó hír, hogy talán, ismétlem talán, a rakéták nem érik el céljukat.
Ha a nukleáris nagyhatalom szerepét akarod magadra ölteni, kicsit több játékszer kell, holmi atombombánál. A témával kevesebbet foglalkozó átlagember szeme előtt, egy ilyen válság esetében mint a mostani, csak a rakétasilókban pihenő interkontinentális ballisztikus rakéták képe lebeg.
A kép, mint általában, most is összetettebb. Ha már van rakétád, és feltételezzük, hogy a jóllakott pubertásnak kinéző észak-koreai diktátor rendelkezik ilyenekkel, még ne bízd el magad. Az ilyen fegyver ugyanis bonyolult cucc. Nem csak fel kell szállnia, de haláthozó terhének célba is kell érnie.
Kína, Oroszország és természetesen az Egyesült Államok számára adottak azok az eszközök, amikkel képes meghatározni rakétáinak célját és azok röppályáját. Valószínűleg vörös Korea is rendelkezik ilyenekkel, bár hozzá kell tennem, az éhenkórász mini hatalom technikai képességei már ezen a téren is igen korlátozottak.
Ha mégis kilő egy-két (hat) rakétát diktátorunk, és azok már az atmoszféra felsőbb rétegeiben utazva Guam felé tartanak, a robbanófejek egy újabb akadállyal néznek szembe. Lényegében ez az események végkifejletének kulcsa. Ez pedig a NATO és az USA rakétavédelmi rendszere.
A hidegháborús pszichózis sok ezer dollár milliárdot emésztett fel, a kölcsönös elrettentés pedig arra késztette a szembenálló feleket, hogy ne csak béna kacsa módjára várják a pusztulást, de valamit tegyenek is ellene.
Az anti-ballistic missile (ABM) kifejlesztése, birtoklása, továbbfejlesztése az egész nukleáris kidobócska egyik legdrágább része. Képzeljük el, hogy egy kilőtt puskagolyót egy másik puskagolyóval akarunk eltalálni jgy semlegesítve azt útban célja felé. Na kb. ez az a kihívás amit ennek a rendszernek lekell gyűrnie. Egy interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM vagy SLBM amennyiben tengeralattjáróról lövik fel) visszatérő egysége ugyanis – típustól függően – átlagosan a hangsebesség 7-10 szeresével lép be az atmoszférába a ballisztikus pálya végső szakaszában. Szóval rohadt gyorsan.
A NATO országokat ma az Aegis (BMD) – Ballistic Missile Defense System, azaz „ballisztikusrakéta-védelmi rendszer” – védi. Aegisz vagy Aigisz a görög mitológiában Zeusz pajzsa. A rendszert még a 80-as években kezdték el fejleszteni és a híres-hírhedt Csillagháborús terv nevű eszement (és csillagászati összegeket felemésztő) fegyverrendszer utódja.
Az Aegis szárazföldre és hadihajókra telepített radarokból, elhárító rakéta ütegekből, irányító rendszerekből, katonai kommunikációs és „letapogató” műholdakból álló hálózat. A rendszer európai központja a németországi Ramstein légitámaszponton van Kaiserslauterntől 12 km-re nyugatra. A működési elve viszonylag egyszerű.
Kim kilőtt rakétáit a kilövés pillanatától fogva követik, a megtett út pályagörbéje alapján fokozatosan szűkítve a területet ahol a rakéták majd belépnek az atmoszférába. A belépést követően kb. 1-2 perc maradt arra, hogy a hajókra telepítet SM-3-s típusú elfogó rakéták megsemmisítsék a céljuk felé száguldó robbanófejeket. A jó hír, hogy az Aegisz-t folyamatosan fejlesztik, a rossz hír, hogy az eddigi 80 tesztből csak 64 esetben sikerült elfogni a célt. Ami egy kis matekkal 51 százalékos siker arányt jelent.
Összegezve hát, bár nincs minden veszve, ha dagi diktátor rákönyökölne a nagy piros gombra, de a sokmilliós haditechnika ellenére még mindig 1:2-höz az esélye, hogy Guam békés lakói elporladnak a nukleáris tűzben. Nem beszélve arról, hogy az Trump elnök sem arról vált híresség, hogy átgondolná tettei következményét. Így hát csak a diplomácia sikerében reménykedhetünk.
