A csehszlovákiai magyar értelmiség megszerveződése
A sarlós nemzedék szerepvállalása és ideológiai alternatívái az első Csehszlovák Köztársaságban
A Sajó völgyében, a Szilicei-fennsík lábánál található Gombaszög két éve ismét a szlovákiai magyar ifjúsági-értelmiségi nyári táborok színhelyévé vált. A magyar kormányzat hathatós támogatásával szlovákiai magyar civil szervezetek a gömöri karsztvidéknek ebben a jól megközelíthető, jellegzetes völgyében rendezték meg a kisebbségi közösség legnépszerűbb nyári művelődési táborát. A Gombaszög-mítosz erejét jelzi, hogy a pártállami évtizedekben, majd a rendszerváltást követően a Csemadok is évről évre itt rendezte meg az állampárt által támogatott központi rendezvényeit, s most az igényes nyári közművelődés fóruma is itt talált otthonra.
Az ifjúsági tábor gyökerei a két világháború közötti időkig nyúlnak vissza. Jövőre lesz hatvan éve, hogy az első – kisebbségi helyzetben szocializálódott – generáció csehszlovákiai magyar cserkészei 1928 augusztusában itt szervezték meg csapatközi táborozásukat, melynek fő célja a kisebbségi magyar cserkészek összefogása volt. A rendezvény helyszíne azért is vált kiemelkedő jelentőségűvé a felvidéki magyarság történetében, mivel itt alakult meg a Sarló név alatt ismertté vált, egyetemistákból, főiskolásokból létrejött értelmiségi mozgalom. A mozgalom az erdélyi és magyarországi egyetemisták csoportjával és a magyarországi diáktömörülésekkel együttműködve a két világháború közötti csehszlovákiai magyarság rövid ideig meghatározó szellemi csoportosulása volt.
Az érsekújvári Jócsik Lajos, a Sarló egyik alapítója és vezetője a Sarló életrajzacímű írásában a következőképp emlékezett vissza a táborban részt vevők társaságára és a vezetőség tagjaira: „1928. augusztus 3-án sereglenek is a táborhelyre Prága, Brünn, Érsekújvár, Losonc, Rimaszombat, Eperjes és Beregszász csapatainak kiküldöttei, vegyesen: főiskolások, középiskolások, és iparos fiatalság, szám szerint 52 cserkész és regös. […] A tábor élén Balogh Edgár parancsnokol, két segéddel: Szombathy Viktor és Dobossy Imre.”[1]
A sarlós fiatalok többsége a prágai, pozsonyi és brünni egyetemek mellett az 1925-től működő Szent György Kör öregcserkész csoportjaiból verbuválódott. A mozgalom tagjainak pontos száma nehezen megállapítható. Krammer Jenőre, a két világháború közötti csehszlovákiai magyarság emblematikus tanáregyéniségére hivatkozva érdemes megjegyezni, hogy a sarlósok elitcsoportként nem alkottak nagyszámú társaságot, s aktív tevékenységük néhány fiatal értelmiségi felkészültségét és lelkesedését dicsérte: „Tulajdonképpen csak kevesen alkotják úgy, hogy mozgalmi életük széles körre kiható sugárzása inkább csak érdeklődőkre és lelkesedőkre szorítkozik, mint aktív résztvevőkre. Elég találó, a Sarló elakadásakor Keszler-Balogh Edgárnak szegezett vád: »Nyolc éven át mindig ugyanazt a húsz fiút szervezte!« Számbelileg kevesen voltak, de a mozgalomban érvényesülő lelki tényezők annál tanulságosabbak.”[2] Kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy a Sarló egyetemi és városi szervezeteinek aktív tagsága 100-120 fő, a sarlósok rendezvényein részt vevők száma pedig ennek kétszerese-háromszorosa lehetett. Az alapítók között a szlovenszkói magyarság olyan kiemelkedő értelmiségi személyei voltak jelen, mint Balogh Edgár, Brogyányi Kálmán, Csáder Mihály, Dobossy László, Dobossy Imre, Morvay Gyula, Peéry Rezső, Szalatnai Rezső vagy az említett Jócsik Lajos.
Szerző: Bajcsi Ildikó
A teljes írás a dunszt.sk hírportálon olvasható
