A Komáromi Jókai Színház bemutatja Simai Kristóf – Szarka Gyula Zsugori című zenés komédiáját

A Komáromi Jókai Színház egy újabb koprodukcióra készül a Soproni Petőfi Színházzal együttműködve a 2017/2018-as színházi évad első bemutatójaként. 2017. október 6-án mutatják be Simai Kristóf – Szarka Gyula Zsugori című zenés komédiáját.

A Zsugori című zenés komédiában új életre támad Molière darabja, A fösvény. A szerző, Simai Kristóf a saját korába és szülővárosába, Komáromba helyezi át az eredeti történetet, mely tehát a Rákóczi szabadságharcot követő időkben játszódik. A szerzői megjelölés szerint a „kuruc háború után”. Ez a körülmény a zsugoriságnak, a kincsek rejtegetésének különleges feltételeket szab. Tehát korántsem műfordításról van szó ebben az esetben, hanem a kor divatja szerinti árdolgozásról, melyet „magyarításnak” nevez az irodalomtudomány. Helyszín, nyelv, jellemek, történeti háttér: mindez megújult színekben tűnik elénk. Olyan benyomásunk támadhat, mintha egy XVIII. századi, fergeteges és vaskos magyar bohózat bontakozna ki előttünk. Ezt az érzést erősítik a dalbetétek, melyek szövegét és dallamait Simai kortársaitól, Csokonaitól és Pálóczi Horváth Ádámtól kölcsönöztük. A szöveget Katona Imre, a dalokat Szarka Gyula írta, figyelembe véve a kortárs színház követelményeit, és jó mulatságot kínálva a közönségnek.
Rendező: Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója a bukaresti Caragiele Színművészeti Egyetem színházrendezői szakán végzett, s évekig volta Gyergyói Figura Stúdiószínház igazgatója. Pályája során már számos emlékezetes előadást állított színpadra Romániában és Magyarországon egyaránt.
A Katona Imre által „színpadra írt” Zsugori átdolgozás önmagában is kuriózum, hiszen a Csokonai és Pálóczi versek beemelésével a Simai féle szövegtestbe nem csak egy kalap alá hozta a magyar felvilágosodás irodalmának három különböző szegmenséből jövő alakját (akiknek ráadásul valamilyen módon az életpályájuk Komáromhoz is kötődik), hanem ugyanakkor lehetőséget teremt egy zenés magyar vásári komédia létrehozására is.
KJSZ