Gengsztertársadalom

A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Társulás és a Jászai Mari Színház közös produkciója, a Szikszai Rémusz rendezte Kutyaharapás a 2017. augusztus 25. és szeptember 2. között megrendezett nyíregyházi Vidor Fesztivál fődíjasa lett. A fesztivál történetében kivételesen ugyanaz a produkció nyerte el a legjobb nagyszínházi előadás Dottore-díját, valamint a legjobb rendezőnek járó Capitano-díjat is.

Székely Csaba Kutyaharapása egy sikertelen bankrablás története. A gengsztergóré Dzsóbácsi fiának, Kicsidzsónak az első (és utolsó) saját, tökéletesen megtervezett és elpróbált akciója – egy bizarr összetételű csapattal. Van itt román, erdélyi, cigány, magyarországi magyar (aki homokos és neonáci) és egy álruhás rendőr is, ráadásul mindenki álnéven: a magyar a Román, az álruhás rendőr a Szerb, a magyar náci az Ukrán, a Szlovacsek Ricsárd néven anyakönyvezett székely a Tót, a román a Zsidó, csak a cigány marad Cigány („a szemét rasszisták!”). A tökéletes bűntényből mégis rendőri rajtaütés és vérfürdő lesz. A Szerb a darab elején egy bevásárlókocsiban haldoklik egy kihalt raktárépületben, a Román és a Cigány közben – a megbeszéltek szerint – Dzsóbácsit várják és az áruló kilétét találgatják, a többiek pedig vagy elmenekültek, vagy halottak.

A tarantinói párhuzam egyértelmű: az 1992-ben bemutatott noirt, a Kutyaszorítóbant a magyar közönség számára főként a Bányavidék-trilógiaszerzőjeként ismert Székely Csaba írta át, illesztette rá a mi valóságunkra, azaz a mai magyar gengsztertársadalomra, zsidózással, cigányozással, migránsozással, békemenetezéssel. Az eredeti film, „amit mindenki látott, de senki sem tanult belőle”, maga is fricska: a rendőrökkel körülvett raktárépületbeli végkifejlet egy 1987-es honkongi akciófilm másolata.

A filmes eszközök, vágások Szikszai rendezésében is jelen vannak: a haldokló rendőr, azaz a Szerb egy síkképernyős tévén nézi a Dead Line Airlines vicsorogva bájolgó stewardess-halálangyalát, aki ily módon elemeli a történetet a valóságtól, miközben keretet is ad neki, s egyfajta transzcendens elemet is a játékba hoz. Pálmai Anna halálangyala visszaszámol: Szerbet a haslövés utáni agonizáláson kíséri át, míg a közönséget visszafelé vezeti az időben, a szereplők szövevényes viszonyain, előéletén, a bankrablás előkészítésén át egészen az utolsó vérfürdőig.

A kritikák a tévés bejátszásokat nagyjából egyöntetűen a Szerb tudatmódosult állapotának, látomásnak, anyagában színházidegen, s ezzel együtt zavaró, felesleges narrációs elemnek ítélték. Holott a Kutyaharapás angyala a tapasztalható és a transzcendens világot összekapcsoló, azok határán játszódó kétszintes dráma paródiájaként, és egyfajta istenszem-parafrázisként is értelmezhető. A stewardess-angyal ugyan megjelenik a képernyőn, még beszél az agonizáló rendőrhöz, de a Tótnak a tévé egy jelenettel később már nem kapcsol be, csak idegesítően „tik-tik-tik-tikkel”. A darab elveszett lelkei már nem tudnak kapcsolatot létesíteni a másik szinttel, nincs beavatkozás sem, a világszintek nem kommunikálnak többé egymással.

Szerző: Szabó Lovas Emőke

A teljes írás a dunszt.sk hírportálon olvasható