A földön maradtak a fapadosok utasai
Az elmúlt napokban rengeteg problémával kellett szembesülniük a fapados légitársaságok utasainak. Ryanair alkalmazottai sztrájkoltak és augusztusra újabb munkabeszüntetést jelentettek be, de a Wizz Air is problémákkal küszködik.
A múlt héten pénteken magyarázat nélkül törölte a Londonból Debrecenbe tartó járatát a Wizz Air magyar fapados légitársaság, ezért több tucat magyar utas volt kénytelen a brit főváros melletti Luton reptéren éjszakázni. Az utasok már becsekkoltak, amikor kiderült, hogy a gép nem száll fel. Az utasok szerint nem tájékoztatták őket időben, és semmilyen információt nem kaptak a légitársaságtól.
A Ryanair fapados légitársaság pedig hétvégén több, Budapestről induló járatát is törölte a kritikus időjárásra és a zivatarokra hivatkozva. A cég a Budapestről szombaton induló római és londoni járatát törölte, és vasárnap reggel sem indult a London Standstedre tartó gép. Az utasok ebben az esetben sem kaptak semmilyen előzetes tájékoztatást, teljes volt a káosz. Az utasoknak semmilyen pótlást nem biztosítottak, és nem is derült ki számukra, mit lehet tenni ilyenkor.
Egy másik fapados, a Ryanair dolgozói július közepén egynapos sztrájkot tartottak, a múlt héten pedig 48 órára szüntették be a munkát, belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők részvételével. Ez utóbbi esetben összesen 600 járatot töröltek, ami 50 ezer utast érintett. Így például a Pozsonyból az olaszországi Bolonyába közlekedő járat sem szállt fel. Az ír légitársaság ugyanakkor nem kártalanítja a törölt, vagy megkésett járatok utasait. A cég arra hivatkozik, hogy a személyzet sztrájkja esetén erre nem köteles.
A jobb munkakörülményeket, például méltányos béreket, megfelelő pihenőidőt és kollektív szerződést követelő, munkavállalókat tömörítő Cabin Crew United bejelentette, hogy augusztus 3-án immár 300 pilóta és légiutas-kísérő részvételével folytatják a sztrájkot, miután a cég megelőlegezte, hogy 100 pilótáját bocsájtja el a télen.
Ryanair az elmúlt hetekben csomagszállítási problémák miatt is a címlapokra került. Megesett ugyanis, hogy a Budapestről induló járatuk az utasok csomagjai nélkül szállt fel.
(nlcafe.hu, index.hu, tasr)