Miért tiltakoznak a gazdák? Mi a baj a földtörvényekkel? III. rész
A pótföldek tanulmányozása közben mindig az az érzésem támad, hogy az ókori Minotaurusz labirintusában bolyongó athéni ifjak egyike vagyok, aki az útvesztőben – a jogszabályok bonyolult rendszerében próbálja megkeresni a kivezető utat és elkerülni a Minotaurusz képében tetszelgő állam által létrehozott akadályokat.
A pótföldek kialakulásának megértéséhez szükséges egy kis visszatekintést tennünk a múltba. A jobbágyság megszűnésének köszönhetően a 19. század végén az egyszerű emberek is földtulajdonossá válhattak, kialakult az ingatlannyilvántartás kezdeti szabályozása. A kisgazdák saját földjeiken gazdálkodtak, az egyes földparcellák között kialakultak a határok, a szekerek által kigyúrt utak.
A második világháború végén Közép Európa államait főként a szovjet hadsereg „szabadította“ fel. A komunista ideológia fokozatosan tért hódított, 1948 – ban a kommunista párt választási győzelme után Csehszlovákia 1989 –ig a sarló és kalapács eszményét hirdetve a magántulajdonjog háttérbeszorítását próbálta elérni. Az 50- es és 60 –as években megkezdődöt és végbement a szövetkezesítés. A gazdák, akik idáig saját kis földjeiken termeltek, a szövetkezeti tagság fejében „felajánlották“ a földjeiket közös használatra (aki pedig nem szeretett volna „szövetkezni“, attól a földjét elvették, elkobozták). A szövetkezet mezőgazdasági földterülete tehát a gazdák kisebb nagyobb parcelláiból állt össze.
A rendszerváltás után (1989) viszont ismét megnyílt a lehetőség az egyéni vállalkozásra, a saját tulajdonban található és az addig a szövetkezet által művelt földterületen. Viszont 3-4 évtized hosszú idő, a régi külterületi határok a földek között eltűntek, a szekerek által kigyúrt utak, melyek az egyes kisebb földekhez vezettek, megszűntek. A szövetkezet egy tömbben több száz hektár kiterjedésű földterületet is művelhetett. Így sok gazda akkor szembesült a ténnyel, hogy a földjei sokszor a több hektár kiterjedésű tömb közepén találhatóak, tehát reálisan megközelíthetetlenek, vagy egymástól messze találhatóak, a termelés gazdasági szempontból kudarcra van ítélve.
A gazdák elégedetlenségét enyhítendő megoldást kellett találni, így megszületett a pótföldek, másnéven póthasználat („náhradné užívanie“) fogalma (az 330/1991 – es törvény, 15. §). A politikusok „ideiglenes“ megoldásként tekintettek a pótföldek intézményére, 2008 – ban el is lettek törölve.
Ha valakit untatnak a hosszú írások, azoknak a pótföldekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat 3 pontba sűrítettem:
- Pótföld kimérése a szövetkezet által bérelt, de az ígénylőtől eltérő személyek tulajdonába tartozó földön történt.
- Pótföld kimérése és odaítélése csakis az állami szerv, jelen esetben a körzeti földügyi hivatal döntése alapján volt lehetséges.
- Pótföldek odaítélése alapján a pótföld használója a döntés alapján NEM LETT A PÓTFÖLDEK TULAJDONOSA, tulajdonjoga változatlanul az elszórt földterületekhez kötődött.
Eljutottunk egy fontos kérdéshez, amely több olvasóban is felmerülhet:
Mégis miért beszélünk a pótföldekről még 10 évvel a kimérési lehetőség eltörlése után is?
A választ a jelenlegi földművelésügyi minisztériumnál kell keresnünk, ugyanis a pótföldek odaítéléséről szóló döntések érvényessége 2018. december 31 – én lejár. A jelenlegi kormánynak a pótföldek használatáról új ötlete támadt, így a 2017 – es esztendő szeptemberében változtattak az 504/2003 – as és a 330/1991- es törvényen, a pótföldeket legálisan (!) használó gazdák albérleti viszony („podnájomný vzťah“) létrejöttét kérvényezhették, ellenkező esetben a használati joguk megszűnt.
A törvényváltoztatás nem sült el szerencsésen, az indulatok és a gazdák türelme elszállt. Sajnos kiderült, mint oly sok más esetben, hogy a pótföldek fogalma, szabályai létrejöttük során és a jelenlegi törvényváltozsás esetében sem lett a gazdáknak érthetően megmagyarázva, az általam megfogalmazott 3 fontos szabállyal véleményem szerint nem voltak tisztában az emberek. A problémát tetézte, hogy az egyes járásokban a pótföldek kimérése és odaítélése során ránk jellemzően különböző megoldások születtek. Sokan az adott település szövetkezetére bízták a pótföldek legalizálását, amely ki is mérte a pótföldet a gazda számára, de sajnos hivatalos kérvény és az állami szerv hivatlalos döntése nélkül. A szövetkezetek később sok helyen megszűntek, a kiméréssel kapcsolatos bizonyítékok sok helyen eltűntek.
Miért is voltak fontosak a régi döntések a pótföldek kiméréséről?
Az albérleti viszony kérvényezéséhez ugyanis szükséges volt csatolni a járási hivatal döntését a pótföldi viszony létrejöttéről. Aki ezzel nem rendelkezett, ekkor szembesült vele, hogy a pótföldhöz semmiféle jogi kapcsolat nem fűzi, tulajdonképpen veszélybe került a vállalkozása, ezzel együtt pedig a megélhetése. A gyakorlatban további problémás és szinte megoldhatatlan esetek is előfordulnak, ugyanis több helyen a pótföldek kimérése során a tulajdonjogi viszonyok a háttérbe szorultak, a pótföld határa több különböző tulajdonjoggal rendelkező földet érint, de találhatunk arra is példát, hogy a pótföld több kataszteri határon húzódik keresztül. Így már érthető, miért is elegédetlenek a gazdák a kormány legutolsó intézkedései végett.
Zárszóként megfogalmaznék egy erős kritikát. Mezőgazdasági kérdésekben, földjogi témakörben jellemző a szocializmus által 4 évtized (1948-1989) során létrehozott problémahalmazra kibeszélnünk magunk. Viszont be kell látnunk, hogy jelenleg már 2018 –at írunk, és lassan 3 évtizede (1989-2018) lebomlott a vasfüggöny. Ennyi idő alatt képtelenek voltunk rendbe hozni a piacgazdaságra való átlépést megsínylő mezőgazdaságot és elfogadni a mezőgazdasági földek megfelelő használatához nélkülözhetetlen tiszta szabályozást.
Bugár Viktor
Az írás partnerünk a www.penzugy.sk oldalán jelent meg.