Deichmann-ügy: “Mindent elmondtam, amit akartam”
Nehéz dolog, mikor egy hétköznapi ember olyan fajsúlyú ügybe keveredik, mint a napokban kipattant somorjai nyelvhasználati történet, melyről mi is írtunk. Az ügyben érintett hölgynek rengeteg nehézséget okozott, hogy a sztori sajtónyilvánosságot kapott.
A Facebookon egy posztjában korábban arról írt, hogy igaz, hogy az ügy felett nem lehet szemet hunyni, ám nem ért egyet azzal, hogy a Deichmannt támadják sokan a közösségi hálón. Attól tart emellett, hogy Somorján és környékén már nem könnyen szerez munkát. „Gyűlölettel nem érünk el semmit” – írta. Nehezen viseli az újságírók megkeresését is – ezt portálunknak vallotta meg. Kijelentette, már mindent elmondott, amit az ügyről el akart mondani, többet nem nyilatkozik. „A többi dologban már nincs benne a kezem. A lányom érdekeit nézve arra kérek mindenkit, hogy ne zaklassanak” – tette hozzá.