Matthijs Vlot nem lehet túl elfoglalt ember, hiszen képes volt kimazsolázni és filmes szövegekből összerakni Adele rekordokat döntő számát. Tudjuk, hogy a könyökötök jön ki, de ezt a feldolgozást látni kell!
A gasztrofilmek leginkább előételként állják meg a helyüket, de egy kis fantáziával desszertnek se utolsóak. Nem mindegyik után ragadnánk kötényt, de egy-egy jelenet elég ahhoz, hogy összefusson a szánkban a...
A két cégóriás már a 80-as évektől szívesen szívatja egymást, amiben az utóbbi időben a Microsoft jeleskedett inkább. A Microsoft munkatársak ezúttal fogták magukat, és átsétáltak az Apple megaboltja elé,...
Coby Persin az öltönyére aggatott jónéhány dollárt, majd végigsétált New York utcáin kezében egy táblával: „vedd el, amire szükséged van“. Mit gondolsz, mennyit akasztott le róla a Louis Vuitton táskás...
Ki sem kell lépnünk a házból, a Google mindent megold. Nemrég nyílt meg ugyanis a Google Kulturális Intézet legújabb online kiállítása.
Az olasz Emma Morano, aki a világ második legidősebb embere a maga 116 évével, minden nap három tojást eszik, ebből kettőt nyersen. Az idős hölgy Verbániában, egy észak-olaszországi kisvárosban él,...
Meg sem várta az év végét a Spotify, már most elkészítette az éves toplistáját. Nem nagy meglepetés, 2015-ben az élen Ed Sheeran, Drake és Justin Bieber végeztek. Sheeran minden idők...
Mi történik, ha öt gengszterforma alak a "fehér" környékre téved, és becsöngetnek random házakba? Íme egy kiváló példa, miért érdemes túllépni az előítéleteken! via Reddit
A színházkedvelő közönség már számtalan arcát ismerheti, azt azonban kevesen tudják, hogy Olasz István azonos azzal a lemezlovas Dilemmával, aki többedmagával elindította Komáromban a RÉVolution partysorozatot, és aki Big Dilemmaz...
Legalábbis Brazíliában. A Criola nevű szervezet ugyanis úgy döntött, a saját kezébe veszi a rasszista kommentek megtorlását. Nem a közösségi felületeket árasztották el bejelentésekkel, hanem fogták magukat, és felkutatták a radikális...