A kassai Luník IX lakótelepen hagyományosan alacsony a részvétel.
Felmérések is készültek, ha bezárnak a szavazóhelyiségek, kijönnek vele a televíziók.
A részvételi arány alapvetően befolyásolhatja az eredményt.
Ma 7 órától este 22 óráig tart az államfőválasztás második fordulója. Ma két államfőjelölt közül egyre adhatjuk le voksunkat. A Statisztikai Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az önkormányzatok mintegy fele úgy...
Itt vagyunk az elnökválasztás első fordulója után, amelyet egy teljesen új arc nyert meg – méghozzá azzal, hogy azt mondta, amit a 2019-es szlovákiai lakosság érez.
Čaputová meglehetősen nyugodtan veszi tudomásul, hogy végigverte a mezőnyt. Mindenkinek megköszöni, akinek köze volt ahhoz, amit elért: pártjának, támogatóinak, szimpatizánsainak. "Úgy tűnik, nem kell populistának lenni, lehet autentikusnak, hitelesnek lenni,...
Šefčovič profi módon, vidáman kezdte a sajtótájékoztatóját, de fokozatosan látszani kezdett rajta a fáradtság. Nyilván jobb eredményre számított.
Čaputová az ország összes régiójában befutónak tűnik az első körben. Van azért néhány kivétel.
Čaputová egyelőre tarol a magyarlakta járásokban
Zuzana Čaputová első számai nagyon erősek, gyakorlatilag beigazolódott, hogy támogatottsága nem véletlenül lőtt ki az egekbe az utolsó felméréseken.