Robert Mistrík, aki hosszú ideig a legesélyesebb jobboldali köztársaságielnök-jelöltnek számított kedden bejelentette visszalép Zuzana Čaputová javára. A hírt először a DenníkN közölte, később maga Mistrík is megerősítette azt sajtótájékoztatóján, amelyen...
A Dialóg nonprofit szervezet, magyar nyelvű drámapályázatot hirdet fiatal felvidéki magyar szerzők részére. Ezzel szeretnénk elősegíteni a méltánytalanul elhanyagolt szlovákiai magyar dráma megújulását.
Az alapos előkészületek ellenére idén is szűkösnek bizonyultak az előadótermek, nagy érdeklődés övezte a KeTK nyílt napját.
Közös tüntetéssel emlékeztek meg Pozsonyban Ján Kuciak újságíróról és feleségéről a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP - Slovenské Národné Povstanie) téren.
58 szlovákiai és külföldi helyszínen tartottak megemlékező megmozdulást Ján Kuciak és Martina Kušnírová emlékére. Mi a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés terén szervezett tüntetésen jártunk, ahol több mint 25 ezren vonultak...
A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát több hete övező nyugtalanító események miatt úgy láttuk, hogy az a leghatásosabb, ha egy általános „szlovákiai magyar” nyilatkozatot fogalmazhatunk meg, amelyhez mindenki saját egyéni belátása...
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás tematikus sétán emlékezik meg az 1919-es pozsonyi sortűzről, valamint az azt megelőző és követő eseményekről. A magyar nyelvű városnézést Korpás Árpád idegenvezető, a Pozsonyi Kifli...
Paolo Genovese: Teljesen idegenek című komédiáját 2019. február 8-án, a világon először a Komáromi Jókai Színház mutatja be, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban, Hargitai Iván m.v. rendezésében.
Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra. Sneider Tamás elmondása szerint két napirendet fognak tárgyalni: az egyik...
Új sorozatot indít a Fórum Kisebbségkutató Intézet 100 év 100 percben címmel. Az ismeretterjesztő videók történészek segítségével veszik sorba az elmúlt 100 év legfontosabb eseményeit.