Fegyveres konfliktusba torkollott a Kurd függetlenségi népszavazást követő feszült helyzet, Irak és az Iraki Kurdisztán autonóm régió között.
Az iraki hadsereg katonai műveletet indított a kurdok által ellenőrzött Kirkuk ellen. Több ezer páncélozott jármű indult el a térségbe. A várost korábban a kurdok védték meg az ISIS-től miután...
Végéhez közeledik az Iszlám Állam iraki fővarosának számító Moszul ostroma. A város nyugati részének felszabadítását február 19-én kezdték, február 23-án az iraki erők elfoglalták a város repterét, a hónap végére...
Egyre több területet veszít eddigi hódításaiból az Iszlám Állam nevű terrorszervezet.
Már Moszul külvárosában az Iraki-Kurd erők, közben más irkai milíciák délről kerülve a város, nap nap után szabadítanak fel településeket s zárják mind szorosabbra a város körül kialakuló gyűrűt. Moszul...
A Rudaw kurd hírportál élő stream-et tett közzé Moszul városáról.
Több iraki és török forrás is jelenti, hogy megindult Moszul, az Iszlám Állam (IÁ; ISIS) utolsó nagy iraki fellegvárának ostroma. Amerikai, iraki, kurd csapatok, síita milicisták már napok óta gyülekeztek...
Legalább 55 iraki kormánykatona és kormánybarát törzsi harcos halt meg a összehangolt támadásban Ramádi városa mellett. Ramádi és környékének az ISIL-től való megtisztítása fontos lépés a Moszul ellen készülő offenzívában....