Szlovákia államfőjét nem Menyhárt Józsefnek fogják hívni. Ez, bármilyen drámaian is hangzik, eddig is nyilvánvaló volt, most tulajdonképpen csak lepapírozták és ráütötték a pecsétet azzal, hogy Menyhárt, az MKP elnöke...
A Smer mindent megtett azért, hogy Ficóból alkotmánybírát kreáljon. A koalíció semmit sem tett meg azért, hogy az Alkotmánybíróság emiatt ne bénuljon meg.
Minden évben eljön az a nap, amikor a hírekből kiderül, hogy mely nemzetek a legboldogabbak a világon, viszont azt sosem írják oda, hogy vajon minek örülnek ennyire. Meik Wiking azonban...
Gombamód szaporodnak az országban a csomagolásmentes boltok, a zero waste (hulladékmentes) életmód elveit hirdetve. Nincs ez másképp az ország keleti metropoliszában, Kassán sem, ahol rögtön három ilyen üzletet is találunk.
Csiba Julcsi népdalénekesi karrierjét egészen fiatal kora óta követheti a közönség. Már tizenévesen a magyar népzene legnevesebbjeivel állt színpadon. És még mindig csak 25 éves. Énekesi pályájáról, a fiatalon jött...
Tíz év pont elegendő idő ahhoz, hogy az életünkben bekövetkezett szembetűnő változásokat még fel tudjuk eleveníteni, akár lépésről-lépésre is. Eközben elég távolságot is ad az önkritikára, ahogy az eddigi tapasztalatainkból...
Paolo Genovese: Teljesen idegenek című komédiáját 2019. február 8-án, a világon először a Komáromi Jókai Színház mutatja be, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban, Hargitai Iván m.v. rendezésében.
Ki lép le és mikor – ez vált az elnökválasztás egyik központi témájává, ahelyett, hogy azt néznénk, ki mivel lépne fel és miért.
Új sorozatot indít a Fórum Kisebbségkutató Intézet 100 év 100 percben címmel. Az ismeretterjesztő videók történészek segítségével veszik sorba az elmúlt 100 év legfontosabb eseményeit.
A TANDEM nonprofit szervezet és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek lassan 6 éve járják a szlovákiai magyar területeket és hallgatják, rögzítik, gyűjtik az idős emberek élettörténeteit. Az első, csallóközi gyűjtésből készült...