Épen és egészségesen került elő a 41 éves poltári illetőségű Miriam, akit már kedd óta kerestek.
A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát több hete övező nyugtalanító események miatt úgy láttuk, hogy az a leghatásosabb, ha egy általános „szlovákiai magyar” nyilatkozatot fogalmazhatunk meg, amelyhez mindenki saját egyéni belátása...
Peter Hraško, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetője távozik a rendőrségtől és a civilként folytatja.
Az SNS elnöke, Andrej Danko szerint néhány, az önkormányzati választásokon induló jelölt esetében felmerül a gyanúja annak, hogy nem tartották be a kampányfinanszírozásra vonatkozó korlátozásokat, vagy éppen fiktív módon adták...
A tüzet röviddel hajnali egy óra előtt jelentették. A tűzoltók megérkezésekor a járműben keletkezett tűz már harmadik fokozatú volt – tájékoztatott Júlia Kedrová, a Nagyszombat megyei tűzoltóság szóvivője. „Az autóbusz...
Peter Sufliarsky szlovák főügyészhelyettest is meg akarta ölni az a csoport, amely februárban meggyilkolta Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét.
Döntött a Speciális Büntetőbíróság vasárnap a Ján Kuciak és Martina Kušnírová ellen elkövetett kettős gyilkossággal gyanúsított személyek ügyében. A csütörtökön Gútán őrizetbe vett Szabó Tamás, Miroslav Marček, Andruskó Zoltán és...
Megjelent a Fórum Kisebbségkutató Intézet új dokumentumfilmjének első előzetese - Az elfelejtett forradalom.
A Szlovák Útkezelő Vállalat, 6 percesre tervezett reklámanyagért hatszoros túlárazással, 58200€-t akart fizetni, a pályázatot törölték.
Az eltűntek világnapja alkalmából a szlovák rendőrség egy 12, találomra kiválasztott eltűnt személy fotójából összeállított albumot tett közzé közösségi oldalán.







