A Hospodárske noviny weboldalán tegnap megjelent cikkben elhangzott aggodalmat keltő információk okán portálunk megkereste a Szlovák Vasúttársaságot, hogy tisztázza azokat.
A Szlovák Vasúttársaság által tegnap került hivatalos bemutatásra az első modernizált hibrid fogaskerekű szerelvény, avagy a tátrai “zubačka” utódja, amelyet majd először idén augusztusban vehetnek igénybe az utasok a Magas-Tátrában.
Ami a személyek állomásokon való mozgását illeti, a Szlovák Vasutak nem jogosult az igazolások ellenőrzésére. Ezt a vasúti rendőrség, illetve a belügyminisztérium alá tartozó alakulatok végezhetik el.
Az Egészségügyi Információk Nemzeti központja minden évben közzéteszi az az előtti év statisztikai adatait, legyen szó betegségekről, születésekről, a kórházak tevékenységeiről vagy éppen az öngyilkosságokról, illetve öngyilkossági kísérletekről. A 10...
Közel 8 évvel ezelőtt, pontosabban 2012. március 4-én kezdődött a RegioJet egyeduralma a 131-es, Pozsony-Komárom vasúti vonalon. Az ott uralkodó mai állapotokról már nem kell beszámolni: folyamatos késések, romlandó szerelvények,...
December 10-étől, az új menetrend érvénybe lépésétől újra közvetlen vonatjárat közlekedik majd a Pozsony-Ligetfalu állomás és Győr között. A határ magyar oldalán lévő, de a szlovák főváros vonzáskörzetébe tartozó Rajkát...
Bugár Béla, a parlament alelnöke és Érsek Árpád, közlekedésügyi miniszter leleplezte a kétnyelvű vasúti táblát a komáromi vonatállomáson.
Mi pedig készítettünk egy számlálót, hogy lemérjük, mennyi időbe is telik megtenni azt a tollvonást Érsek miniszter úrnak, mert már alig várjuk a nagy tettet.