Felsősebes (Vyšná Šebastová) mellett egy katonai támaszponton lezuhant egy belügyminisztériumi helikopter.
Kedden 7000 ember vonult Pozsony utcáira, a "Nagy korrupcióellenes tüntetés” képei.
Tudósítóként már részt vettem jó néhány tüntetésen, Pozsonyban, Komáromban, de főleg Budapesten. Egy újabb demonstráció után az ember akaratlanul is összehasonlítja az élményeit.
Szemergő esőben meglepően sokan, hozzávetőlegesen 3-5000 ember, főleg fiatalok, jöttek össze 2017 eddig legnagyobbnak ígérkező szlovákiai tüntetésén, Pozsonyban.
Ha az ellenzék nem támogatja a kormánypárti javaslatot, a mečiari amnesztiákat belátható időn belül nem sikerül eltörölni. Könnyen lehet, hogy így sem sikerül. De Sulíkéknak és Matovičéknak nem kellene magukból...
Beszélgetés a nyelvtudásszint állampolgári aspektusairól. Beszélgetnek: Hizsnyai Tóth Ildikó, Szabó Tamás Péter, Braunsteiner Júlia. Elhangzott Az érem másik oldala – a kisebbségi nyelvoktatás többségi fogadtatásacímű szimpóziumon, 2016. október 26. A vitában megszólal...
Hogy mi is a Múltidéző? A Történelemtanárok Társulása által rendezett egyetlen országos történelmi verseny Szlovákiában a magyar középiskolások számára. A reformkori történelem magyar és szlovák vonatkozásait felölelő idei verseny megszervezését...
A szőnyeg alá söprés művészetét választotta megoldásként Érsek Árpád és pártja. Bár sorompó ügyben a párt nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, az október 11-i lakossági fórumon a Híd közlekedésügyi minisztere...
Szabályozatlanul működnek, titkolják adataikat, közben pedig kitalicskázzák a pénzt a hirdetési és médiapiacról. Kicsodák ők? És mennyire veszélyesek a nemzeti piacokra? Több, mint egy hónapja nyitotta meg kapuit a Pozsonyi Magyar...
A rendszerváltás és Csehszlovákia felbomlása utáni időszak Szlovákia történelmének legsötétebb korszakai közé tartozik. A 90-es évek első felében, amikor a maffia és a politikai elit közös húrokat pengetett, amikor a...