A közép-európai országok között elsősorban Szlovákia figyeli aggodalommal a Németország és Oroszország között tervezett gázvezeték rendszer megépítését a Balti – tengeren keresztül, ugyanis ha országunkat elkerülné az Ukrajna felől érkező...
A dokumentumfilm tematikus részekre bontva, az egykori hadifoglyok autentikus történetein keresztül mutatja be a szovjet hadifogságot, kényszermunkatáborokat és a hétköznapi életet a lágerekben.
Nem is olyan régen a szlovákiai magyar oktatást érintő kérdések kapcsán éltre hívott fórum egyben a magyar-magyar párbeszéd csúcsa is lett. Ennek kapcsán kerestük meg a fórum több résztvevőjét is....
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének november 23-25. között rendezett kisebbségi jogi fórumán felvidéki civil jogvédő is felszólalt. A fórumon több olyan kérdés is szóba került, melyek a nemzeti kisebbségek helyzetét érintik...
A dokumentumfilm azoknak a felvidéki magyar honvédeknek és leventéknek a sorsát dolgozza fel, akik a második világháborút követően szovjet hadifogságba és munkatáborokba kerültek. A dokumentumfilm bemutatójára 2016. december 7-én, 19:00-tól...
Elmondható, hogy a világ politikai spektrumán egyfajta jobbra tolódás észlelhető. A klasszikus értelembe vett jobb és bal oldali politizálás átszerveződött, a pártok merítenek innen is, onnan is. Az elvi politizálás...
Meghalta a nagyvezér, eltávozott a hidegháborús éra utolsó latin-amerikai diktátora, de világviszonylatban is az utolsó volt a még élő önkényurak közül. Ami különlegessé tette, hogy Fidel nem csak megtervezett és...
Hogy mi is a Múltidéző? A Történelemtanárok Társulása által rendezett egyetlen országos történelmi verseny Szlovákiában a magyar középiskolások számára. A reformkori történelem magyar és szlovák vonatkozásait felölelő idei verseny megszervezését...
A Selye János Egyetem az év elején több pályázatot is beadott a Szlovák Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) kiírásaira, melyek közül az egyetem könyvbeszerzési pályázata sikeres lett, s így 6000 €...
Egyetlen képen Trump amerikája