A komáromi Falka Vívóiskola tagjai egy nem mindennapi feladatra vállalkoztak: Történelmi európai harcművészetekkel kezdtek foglalkozni, majd vívóiskolát alapítottak, hogy a történelmi vívás iránt érdeklődők számára lehetőséget adjanak a tanulásra és...
A Tisztességes Szlovákia a bársonyos forradalom 30. évfordulójára, vasárnapra hívott össze tüntetést a pozsonyi Szabadság térre. A szervezők a közélet megtisztítását, a politikai botrányok kivizsgálását és az érintettek felelősségre vonását...
Egy börtönben, politikai foglyok gyermekeként született az iráni diktatúra legsötétebb éveiben, 1983-ban. Szabadulása után édesanyja vele együtt Németországba menekült, amikor megérkeztek a frankfurti pályaudvarra, Maryam Zaree mindössze 2 éves volt....
Hét évvel ezelőtt indult el a Vasmacska Filmklub, a Komáromi Jókai Színház projektjeként. Szabó Gábor, a komáromi Selye János Gimnázium tanára vezette ez idő alatt a filmklubot, számos hazai és...
Neukölln kiváló példája a kultúrák békés egymás mellett élésének. A városrésztől, bevándorlásról és a multikulturalizmusról Langer Ármint, a Salaam-Schalom mozgalom meglapítóját kérdeztük.
Egy kicsit történelmi regény, egy kicsit verseskötet, egy kicsit fikció: egy formabontó mű egyensúlyoz a történetírás és a fikció határán. Turczi István Deodatusa egy valósnak hitt, de valójában soha nem...
A Mediawave Együttléten már-már hagyománynak számít az esküvő. Annak, aki nem járt még itt: valódi esküvőről van szó, általában meglehetősen messziről jött házasodókkal – ezúttal francia vőlegény és orosz menyasszony...
Marokkó és Magyarország több ezer kilométerre van egymástól, mégis összeérnek – Said Tichiti személyében és zenéjében. A marokkói születésű, de húsz éve Budapesten élő zenész a Mediawave második napján, szerdán...
Kéken ragyogott a komáromi Tiszti-pavilon az autizmus világnapján. 2008-ban jelölte ki április 2. az ENSZ ezt a napot, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely...
Barak László legújabb, Én nem menni lakni külföld című verseskötetét mutatták be a komáromi Zichy-pontban. A 2018-ban Forbáth-díjjal és Madách-díjjal elismert kötetet H. Nagy Péter irodalmár értő szavai mutatták be,...